Cikk2012. 11. 06.
Négy pályázó, négy ajánlat az e-útdíj kiépítésére
Tavasz óta tudjuk, hogy jövő nyártól lesz, ősz óta, hogy csak teherautóknak, az viszont csak a közeljövőben fog eldőlni, hogy milyen rendszerrel megy majd az e-útdíj fizetése.
Betumeret18 px
Jövő nyártól állítólag itthon is jön a fejlett, kilométer alapján fizetendő útdíj - a teherautók számára
Miként azt az ÁAK írja, szakemberei haladéktalanul megkezdték a beadott ajánlatok vizsgálatát. Az esetleges hiánypótlásokat figyelembe véve az indulókkal való tárgyalások megkezdésére várhatóan a jövő hét elején kerül sor. A végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés - az előzetesen eltervezett menetrendnek megfelelően - december első felében esedékes - fél éve lesz a nyertes pályázónak a rendszer kiépítésére.
Fedélzeti egység - on board unit (OBU) - vélhetően mindegyik rendszerrel jár majd, ezt a tervek szerint részletre vásárolhatják vagy bérelhetik majd a sofőrök
Az ÁAK nem közölte az ajánlattevő cégek nevét, miként azt az MTI írja, korábbi lapinformációk szerint a négy vállalat a T-Systems Magyarország Zrt., a Getronics Magyarország Kft., a Kapsch Trafficom AG és a Kapsch Telematic Services Kft. párosa, valamint a Synergonhoz kapcsolódóan a China International Telecommunication Construction Corporation. Még nem tudni melyiken keresztül, de jövő nyártól minden jel szerint kilométerenként és a mostaninál összességében jóval magasabb útdíjakat lesznek kénytelenek a teherautósok fizetni.