Cikk2016. 08. 31.

Negyedszázados csillagos ég

Ebben a formában nem teljesen igaz a cím, hiszen csak 1993-tól jegyzik E-osztályként a 124 kódú Mercedeseket, így az A 124-es kabriót is, amely 1991-ben jelent meg.

Mai tudásunk szerint úgy fogalmazhatnánk korrektül, hogy 25 éves a Mercedes-Benz középső kabriója. Hiszen manapság már a C- és az S-osztályból is létezik nyitható tetős kivitel, negyedszázada viszont egyáltalán nem kínált kabriót a Mercedes-Benz. Az 1991 szeptemberében, a Frankfurti Autószalonon debütált 300 CE-24 kabrió bemutatásával 20 éves szünet után hozott újra nyitható tetős négyülésest kínálatába a Mercedes. Az előző kabrió, az S-osztály elődjének tekinthető 280 SE nyitható tetős változatának gyártása 1971-ben befejeződött, és akkortól csak a kétüléses SL roadsterrel jelent meg a Mercedes-Benz a vászontetősök mezőnyében. Az 1992-ben piacra került 300 CE-24 orrába háromliteres, hathengeres benzinmotor került, 220 lóerővel. A kupé alapjaira épített kabrió ezer alkatrészét cserélték ki vagy erősítették meg, hogy a nyitható tetős nagy Merci is ugyanolyan kényelmes és biztonságos legyen, mint merevtetős testvére. Az 1993-as megújulással azért kapott még egy belső zajszigetelő réteget is a 43 kilós vászontető, és alapfelszereltséggé vált a motoros tetőmozgatás. A motorkínálat is bővült ekkor, hiszen megjelentek a négyhengeresek, a 136 lóerős E 200 és a 150 lóerős E 230. Az új hathengeres E 320 teljesítménye 220 lóerő maradt, míg a csúcsot jelentő E 36 AMG 272 lóerőt teljesített. [BANNER type="1"] E típus karriere töretlenül folytatódott a mai napig. Hiszen az első E-kabrió gyártásának befejezésével a következő E-osztályra épülő CLK nyitott tetős változata vette át a szerepét 1998 és 2003 között. Majd következett a második CLK-sorozat kabriója 2003-tól 2010-ig, ebben az évtizedben pedig ismét az E-osztály neve alatt érhető el a sorozat vászontetős tagja is. Sőt, a közelmúltban testvéreket is kapott, hiszen a C-osztályból és az S-osztályból egyaránt kínál már kabriót a Mercedes-Benz. Utóbbi 44 év kihagyás után jelent meg, középkategóriás típusából pedig már a ’80-as években felmerült a kabrió piacra dobása, de csak mostanra valósult meg.