Ritka szép állapotú ötös Golfra bukkantunk
Minden típus életében előfordulhatnak kisiklások, dizájn, vagy technika terén, főleg, ha olyan hosszú múltra tekint vissza, mint a Volkswagen Golf. Ám esetében az ötödik generáció egyáltalán nem ebbe a félrecsúszott kategóriába tartozik. Sőt, talán az egyik legkarakteresebb generáció mind közül. Persze ez teljesen szubjektív, és nyugodtan meg is vétózhatjátok ez utóbbi kijelentésemet. Ám mégis ebben látom a legtöbb érzelmet. A tökéletes arányokat. A negyedik generációhoz képest megnőttek a fényszórók, de megtartották a búrán belül a kerek egységeket, sőt, ezt a motívumot átmentették hátra is, ami igazán stílusos húzás. Jó látni, hogy mattulásnak nyoma sincs 16 évvel a születése után sem. Ugyanígy a fényezés is nagyrészt hibátlan. Nem feltűnő, de néhány apróbb horpadás „díszíti” azért néhol a lemezeket. Gyaníthatóan jégeső okozta apró kis horpadásokról van szó, de a fényezés maga nem sérült tőlük. Így rozsdának sincs nyoma - sem a környékükön, sem máshol. Ragyognak a küszöbök és a kerékjárati íveken is hiába keresnénk rozsdafoltot. Sőt, ami ritkaság, még a könnyűfém felniken is alig-alig látni apróbb szépséghibákat.
Csak apróbb hibákat lehet felfedezni az autó külsején
Ugyanez a helyzet az utastérben, igaz itt már a tulajdonos keze munkája is segített visszaállítani a szinte újkori állapotokat. Mégpedig az ajtóburkolatokon, amelyeken a szövetborítás már cserélve lett, ám az igazi érdekesség, hogy a soft touch felületek - ilyenek például az ajtóbehúzók – problémáját egy leleményes ötlettel oldotta meg. De mi is volt a probléma? Biztosan többen találkoztatok már a jelenséggel, hogy ezek az eredetileg puhának szánt felületek idővel kopni, ezzel egyidejűleg ragadni kezdenek. Nos, a Golf gazdája körömlakklemosóval eltávolította a maradék ragadós anyagot, majd újrafestette a műanyagot. Persze benne van a pakliban, hogy idővel ez is lekopik, viszont kiváló megoldás azok számára, akik nem szeretnének ilyen elemeket utángyártva (kb. 40 ezer forintos áron) vásárolni.
[BANNER type="1"]
Az utastérben már kellett némi frissítést végezni, hogy szinte újszerűnek tűnjön
Az ajtókárpitot cserélték, a váltókaron már látszanak kopásnyomok, de igazából csak az elhalványodó kijelző az egyetlen negatívum
Összességében tehát kiváló állapotnak örvend az utastér is. Az üléskárpitokon csak elöl látszik némi kopás, a kormánykeréken viszont jobban tetten érhető a 170 ezer kilométeres futásteljesítmény, de nincs vészesen megkopva. Ahogy a váltó sem. Persze kifényesedett a gombja, és a szoknyán is nyomot hagyott az idő, illetve a középkonzolon éktelenkedik néhány karc, ám végső soron ezek csak apróságok. Valóban érezni némi prémiumos hatást ebben a Golfban. Bár nem túl fantáziadúsak a belső formák, de még arra is gondoltak a tervezők, hogy a hátsó utasoknak is jussanak pohártartók, hátul a kartámasz lehajtásával egyben sílécalagút is nyitható, ezek 2004-ben, az autó születésekor még egyáltalán nem számítottak maguktól értetődőknek. Az egyetlen igazán zavaró hiba a műszeregység elhalványodó, folyadékkristályos kijelzője. Illetve nem hiba, de az alaphelyzetben 350 literes csomagtér már nem elegendő a tulaj számára, ezért keres jelenleg egy fiatalabb, kombi Golfot.
A csomagtér alaphelyzetben 350 literes. Ennél keres nagyobbat a tulaj
Pohártartó a hátsó utasoknak is jár
Olykor azonban elbizonytalanodik, hogy tényleg lecserélje-e az ötös Golfot. Motorikusan eddig soha nem hagyta őt cserben, pedig keringenek pletykák bizonyos PD TDI motorok tréfáiról. A szóban forgó autóban szolgáló 1,9 literes, 105 lóerős egység azonban hűségesen szolgál (nem mellesleg ez híresen a legtartósabb konstrukció - a szerk.). Az Olaszországból származó autó még nem produkált költséges, váratlan hibát. A szervizkönyve pontosan vezetett, tehát a külföldi előélete is pontosan visszakövethető. A kopó, illetve elöregedésre hajlamos alkatrészeken kívül még nem kapitulált benne semmi. Kellemetlenséget inkább csak az olyan kiadások jelentettek, mint a jobb hátsó ajtózár, vagy épp az izzítógyertya sor cseréje, de ezek egyenként kb. 20-30 ezer forint közötti összegek. Drágább, de még tűrhető a lengőkarok cseréje is, ijedelemre meg csak egyszer adott okot a szerkezet, amikor olajpára csapódott ki a turbófeltöltőre.
Ám kiderült, hogy a szelepfedél-tömítés öregedett csak el, ott szivárgott némi olaj, ami szinte „filléres” alkatrésznek számít.
Szóval megbízhatóan falja a kilométereket a Golf, miközben 5 és 6,7 liter közötti átlagfogyasztást produkál. Hidegen persze jó hangos ez a PD TDI, bemelegedve azonban jelentősen elcsendesedik. Vezetni is nagyon kellemes, a váltója pontosan jár, még nem érezni rajta, hogy kikopott volna a kulissza. A kormány közvetlen, a futómű kényelemre hangolt, igazából egy arany középút ez az autó.
Megbízhatóan teszi a dolgát a 105 lóerős dízel
Ráadásul ritka, legalábbis ekkora futásteljesítménnyel. A 105 lovas, 1.9 PD TDI ötös Golfokat 200 ezer, nem ritkán 300 ezer kilométeres futásteljesítménnyel is egymillió forint környékén kínálják. A 200 ezer kilométer alatt futott példányok már 1,2-1,3 millió forint környékén járnak a
Használtautó.hu felületén keresgélve. Viszont, amelyek inkább a 150 ezer kilométeres futásteljesítményhez vannak közelebb, már 1,4-1,5 millió forintba is kerülhetnek. Végül a nagy kérdés, hogy mi lesz az utódja egy ilyen szép állapotú, megbízható járműnek? Nos, a tulajdonos konkrétan egy hetes Golfban gondolkodik, amely a kissé unalmas formavilágú hatos után ismét egy kis pezsgést hozott a Golf palettára.
[BANNER type="2"]
A Golf generációk között az 5. az egyik legszebb - szerintem
Vezetni is kellemes az ötös Golfot a dízelmotorral