Nem csak boyracereknek - hot hatchek használtan
Nem kell feltétlenül sportkocsi, elég lesz valami ferdehátú, csak legyen benne lélek, meg erő. Körképükben hot hatchek közül szemezgetünk.
A hetvenes években még ennyi is elég volt a sikerhez. Az alap Golf agilitásához hozzácsaptak egy erős motort, meg egy kemény futóművet, és kész is lett az első GTI. Ma már kultikus autó
Sportos autó építéséhez van jó alap, és van kevésbé jó. Egy magas építésű, nehéz, jellegéből adódóan dülöngélni hajlamos batárba hiába rakjuk bele a legnagyobb és legerősebb sportmotort, úgysem lesz annyira fürge, mint valami kisebb, tömörebb konstrukció. Eleink ezt már rég felismerték, legyenek autógyártók, tunerek, vagy a saját vasukat a fészerben reszelgető hobbisták - mindre áll a kitétel. Mindeközben az autóiparnak többször is úgymond eljárt a keze, azaz a technika fejlődésével több olyan tömegmodell is megszületett, amik apróbb módosításokkal megütötték egy korábban csak keveseknek elérhető sportkocsi szintjét.[BANNER type="1"]
A Punto GT-k elporladtak, a 106 Rallye-t nem is forgalmazták nálunk, csak a civilizáltabb S16-ot, de 118 lóerős Citroën Saxo VTS-ből még találni eladót egy darabban
Ha például a farmotoros korai Renault Gordinikre, vagy a hetvenes évek elejének kutyacsont Ford Escortjára gondolunk, akkor megvoltak már jó ötven éve is azok a modellek, amikből ki lehetett alakítani a nép sportkocsiját. Persze, ezek drágábbak voltak egy alapváltozatnál, de áruk töredéke volt valami kisszériás luxussportkocsiénak, vagy akár egy rendes roadsterének is. Ebből adódóan, ha egy felhúzott átlagautót csukott össze a delikvens, az nem is volt akkora anyagi csőd, mint ugyanezt egy Ferrarival megtenni. A nyolcvanas évekre az autógyárak rákaptak a műfajra, az angol szaksajtó meg elkezdte hot hatchnek, azaz forró ferdehátúnak hívni ezeket, hiszen addigra minden valamire való kis- és kompakt autó ferdehátú lett. A történelemlecke után nézzük ma, Magyarországon, érvényes magyar forgalmival mit lehet kapni ebben a műfajban.
Az MPS komplikáltabb és ritkább, ezért drágább, mint a Type R, utóbbit viszont vallásos rajongás övezi itthon is. Mi tagadás, nem véletlenül. A 2005-ig készült generáció keményebb az utódjánál
| Modell | Évjárat | Óraállás (km) | Ár (Ft) |
| Audi S3 Sportback | 2009 | 151 000 | 6 150 000 |
| Citroën Saxo VTS | 2000 | 190 000 | 830 000 |
| Citroën Xsara VTS | 2004 | 105 000 | 699 000 |
| Fiat Panda 100 HP | 2007 | 54 000 | 1 350 000 |
| Ford Fiesta ST | 2005 | 115 000 | 1 390 000 |
| Ford Focus ST | 2014 | 14 000 | 6 199 000 |
| Ford Focus RS | 2003 | 181 000 | 3 090 000 |
| Ford Focus RS | 2009 | 80 000 | 6 790 000 |
| Honda Civic Type R | 2003 | 180 000 | 1 900 000 |
| Honda Civic Type R | 2008 | 80 000 | 3 490 000 |
| Mazda 3 MPS | 2009 | 57 000 | 4 990 000 |
| MG ZR 105 | 2004 | 105 000 | 650 000 |
| Opel Astra GSI 16V | 1994 | 282 000 | 650 000 |
| Opel Astra OPC | 2000 | 185 000 | 950 000 |
| Renault Clio RS | 2007 | 89 000 | 2 499 000 |
| Renault Mégane RS | 2010 | 34 000 | 3 990 000 |
| Peugeot 207 RC | 2009 | 43 000 | 2 590 000 |
| SEAT Leon Cupra | 2007 | 123 000 | 2 999 000 |
| Skoda Octavia RS | 2007 | 154 000 | 2 499 000 |
| Suzuki Swift Sport | 2007 | 135 000 | 1 450 000 |
| Volkswagen Polo GTI | 2000 | 170 000 | 1 130 000 |
| Volkswagen Golf GTI | 1984 | 220 000 | 440 000 |
| Volkswagen Golf GTI DSG | 2005 | 147 000 | 2 390 000 |
| Volkswagen Golf GTI DSG | 2011 | 59 000 | 4 200 000 |
Latinos temperamentum, és kit látnak szemeim? Igen, a kis Swift 1.6-os Sportként derék autó és csak a háromajtóssága jelent igazi kompromisszumot
Ez a piaci körkép rendhagyó abban a tekintetben, hogy nem szabtunk árban határt, de hát épp ez a lényeg. Azt (is) szeretnénk megmutatni, hogy ha nem is pénztárcától függetlenül, de elég széles ársávban kapni ma is jó forró ferdehátút. De minek kéne egy ilyen? Hát azért, mert ezek itt tulajdonképpen mind rendes és praktikus kisautók vagy kompaktok, csak hát van bennük némi plusz. Néhány plusz lóerő, egy keményebb futómű, nagyobb gyári kerék, kagylós ülés a jellemzőek. Meg persze a félelem attól, hogy mások előttünk már nem csak széthajtották, de ropira is törték ezeket a túlmotorizált tucatautókat. Ne legyünk szőrös szívűek, egy jó vételt is csak úgy lehet kifogni, ha legalább az esélyt megadjuk. Nyálazzuk át a kínálatot, amiben ikonok, egykori posztercsodák és titkos favoritok is akadnak, akár még olcsón is.
Aki ilyen pirosat lát, vagy álomvilágban jár, vagy a gyári múzeumban. Intakt és eladó darab gyakorlatilag nincs, de az újabb erős és dögös Astrákból van sok hirdetve
Kezdjük az ikonokkal. Kint volt a falon húsz éve a GSI Astra, amit a magyar rendőr Astrák utol sem érhettek? Volt, aki csak a nyolcszelepesről mert álmodni, más meg a piros tetejű tizenhatszelepesre esküdött. Ma meg alig találni az F szériából eredetit, ami megmaradt, az akár félmillió alatt is elvihető. A már OPC-nek nevezett G Astrákból meg akár egymillió alatt is kapni, ha nem minden a hibátlan külső. Az a bódé már 160 lóerővel is hozta a műfajban elvárhatót, és volt erősebb is nála. Hasonlóképp olcsón elérhető a műfajt, ha nem is megteremtő, de mindenképpen populárissá tevő Golf GTI-ből is. A legendás egyes széria még létező példányai jellemzően ma már fel sem kerülnek a Használtautó.hu[/url] hirdetései közé, maximum a gyűjtők között vándorolnak. Szebb napokat látott kettest még kapni, igaz a leggyengébb, alig 112 lóerős korai példányért a kért 440 ezer forint is sok lehet. Húsz év korkülönbség durván egy négyszeres szorzót jelent árban. Az ötös GTI-je durván 2,5 millióba kerül, de négyért már van hatos is.
Franciák, még a hot hatchek között is nagy értékveszéssel, de nem biztos, hogy rossz vételek. A Peugeot 306-os 1996-ban, a Mégeane RS meg 2010-ben lett a műfaj királyának kikiáltva
A nemzetek csatájában a franciák nem állnak rosszul. Amennyire ott van a szeren ár/lóerő arányban például a 163 lóerős Citroën Xsara VTS, annyira tűnik diszkont vételnek az aktuális szériájú Renault Mégane RS, ami ötévesen az új árának kevesebb mint a felébe kerül. Durva, de érthető a Peugeot 207 RC értékvesztése is, ahogy az is örülhet, aki hat-hétéves Clio RS-re pályázik. Az olaszoknak sem kímélt az idő, turbós Punto GT-t már mutatóban sem találni, a második széria gyárilag erős darabjait meg én nem találtam bizalomgerjesztőnek. Bezzeg Panda 100 HP akad több is, igaz, az csak egy jófej városi törpe, komoly sportkocsit ne benne keressünk. Inkább a Mazda 3 MPS-ben, ami 2,3 literes, 260 lóerős turbós. Ne kövezzenek meg, de árán látszik a fölénye a jóval egyszerűbb technikájú és kommerszebb űr-Civic Type R-jéhez képest. Ha már Honda, én a 2005-ig gyártottat venném, az az őszintébb betyárautó, persze mint autó, komolyabb az újabb.
A hot hatch vásárlásban is csak az igényeink, meg a pénztárcánk szabhat határt. A kínálat valójában több mint bőséges
A Golf GTI alternatívái lehetnek platformtársai, a látványosabb SEAT Leon, a józanabb Skoda Octavia RS és akár az Audi S3 is. Utóbbi összkerekes és árában benne van a súlyos prémiumfelár is. Bekerült a válogatásba, de kakukktojás a néhai MG-Rover balul sikerült próbálkozása, az MG ZR is. Technikailag ez még a kilencvenes évek gömbölyű Honda Civicjére épül, hiába toldozgatták, nem lett modernebb. Volt belőle 160 lóerő is, de amit ilyen olcsón kapni, az csak egy szánalmas kis 105 lóerős 1.4-es, ami gyárilag 178 km/h végsebességet tudott. Nem igazi hot hatch, de egy jó színben a gyári nagy kerékkel dögös, még akkor is, ha egy tíz éve nem létező gyár kamuja. Egy márkáról nem szóltunk, de a Ford direkt maradt ki. Hadd csináljak egy kis beharangozót; pénteken egy nem mindennapi Focusról fogunk írni, ami nem csak itthon, de még Németországban sem gyakori. Az 500 darabban készült, 350 lóerős Focus RS 500-ról lesz szó.
Zárásnak még egy ikon. A Peugeot 205 1.9 GTI, ami megannyi diszkóbaleset kiváltója volt 120 - nagyon menni akaró - lóerejével és a gázelvételre kitörő, könnyű farával. Épp ezek miatt ritkaság ma már