Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 08. 27.

Nem érdeklik az amerikai fiatalokat a hazai gyártmányok

Az amerikai patriotizmus jelentősen elhalványul, ha a mostani fiatalok autóvásárlási szokásait elemezzük. A legifjabb nemzedék már autót is alig akar venni, ám az úgynevezett Y generáció inkább a külföldi márkákra indul be.

Nem érdeklik az amerikai fiatalokat a hazai gyártmányok

A fiatal amerikai autóvásárlók nem vásárolnak annyi USA-ban gyártott autót, mint az idősebbek. Ezt az Autotrader.com nevű amerikai portál derítette ki egy tanulmányban, ami az Y generáció (ezek a vásárlók az ezredfordulón voltak tinédzserek) autóvásárlási szokásait taglalja.
A fiatal autóvásárlók 38 százalékában, míg az idősebbek 60 százalékában él az amerikai termékek vásárlása iránti motiváció. A tanulmány előrejelzése szerint 2020-ban az Y generáció tagjainak mintegy negyven százaléka fog majd az amerikai autók mellet dönteni. Isabelle Helms, az Autotrader.com kutatási és marketingigazgatója úgy véli, az amerikai autóipar már nem húzza sokáig, ha a fiatalok nem kezdenek el az amerikai gyártmányok mellet voksolni. "A tanulmány megállapításai nem jelentik azt, hogy a 16 és 32 év közötti generáció teljesen érdektelenek az amerikai autók iránt" - mondta Isabelle Heims Detroitban. Biztató jel (a jenkik számára), hogy a Ford és a General Motors megújult termékkínálatával és lefelé bővülő modellpalettájával már elkezdte visszahódítani vásárlóit a japán gyártóktól. [BANNER type="1"]
Az Y generáció számára nem fontos a márkahűség. Csak 30 százalékuk mondja egy autó lecserélésekor, hogy elsősorban a korábbi autó márkájának modelljei között néz szét először. Ez az arány korábban 50 százalék volt.