Cikk2019. 01. 18.
Nem hagyják megöregedni a Ford Mondeót
A Brüsszeli Autószalonon debütált a friss Mondeo, amelynek palettáján megjelent a hibrid erőforrással felvértezett kombi is.

Betumeret18 px
A frissítés után jobban idomul a márka többi típusához a Mondeo
Több mint 4 éve mutatták be a Mondeo negyedik generációját, ám a formaterve annyira jól sikerült, hogy nagy változásokra nem is volt szükség a ráncfelvarrás során. Átrajzolták picit az autó orrán a trapéz alakú hűtőrácsot és jól megszokott módon a különböző felszereltségi szinteket más-más díszekkel különböztetik meg. A Titanium változatokon vízszintesen futó, krómozott díszlécek, az ST-Line-on sportos metszések, a Vignale modelleken pedig ezüstös „hullámok” láthatók, amit a gyáriak V-alakú szárnyakként definiálnak. Emellett a Titanium és Vignale modellek alsó hűtőrácsában új keretet kaptak a ködfényszórók, az ST-Line kiviteleket pedig sportos szárnyak díszítik. Továbbá megújult a ködfényszórók és a LED-es nappali menetfények formája. Hátul kevesebb a változás, hiszen a lámpatestek között végigfutó krómcsík már korábban debütált a kombi modelleken, ám most már a négyajtós és az ötajtós változatok is megkapták.
Új 17 és 18 colos könnyűfém keréktárcsák és új karosszériaszínek jelentek meg a kínálatban
Az utastérben az új üléskárpitok és kilincsek jelentik az újdonságot és a külsőhöz hasonlóan a Titanium, az ST-Line és a Vignale modellekhez különféle díszítőelemek rendelhetők. A szintén új, nyolcfokozatú váltó megrendelésével több tér szabadul fel a középkonzolon is, hiszen a forgókapcsolója kevesebb helyet foglal.
A SYNC 3 színes, 8 colos érintőképernyőt kap és kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto rendszerekkel is. Az automatikus váltóval képes teljesen önállóan parkolni az autó, pontosabban egy gomb nyomvatartásával
A motorpalettán megjelent egy kétliteres dízel erőforrás, amely már megfelel az Euro 6d Temp károsanyag-kibocsátási normáknak. Az EcoBlue motor kétféle teljesítményszinttel kerülhet az autóba. A gyengébb 150 lóerős és a gyáriak 4,5 literes vegyes fogyasztást ígérnek hozzá, míg az erősebbik 190 lóerős és 4,9 literes átlagfogyasztással kecsegtet. A hatfokozatú manuális váltó mellett pedig rendelhető a már említett nyolcfokozatú automatikus változat is, továbbá intelligens összkerékhajtás is szerepel az extralistán. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását a négy kerék között. A dízelek mellett az 1,5 literes EcoBoost benzinmotor is megmaradt a kínálatban 165 lóerővel, viszont ott van még a hibrid is, amely immár kombi karosszériával is kérhető.
A dízel mellett benzines és hibrid erőforrással is rendelhető a Mondeo
A 187 lóerős hibrid rendszer egy 2,0 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, egy villanymotor és egy 1,4 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor közös munkájával mozgatja a Mondeót. Az erőt fokozatmentes nyomatékosztás továbbítja az első kerekek felé. A hibrid kombi egyébként 403 literes csomagteret kínál, amely 1508 literre bővíthető a hátsó üléssor ledöntésével. [BANNER type="1"]
Az energiavisszanyerő féktechnológia a hagyományos fékezés közben veszendőbe menő energia akár 90 százalékát is képes hasznosítani
Végül érdemes megemlíteni még egy újdonságot, ugyanis a Mondeo kínálatában először jelenik meg az intelligens sebességhatároló, amely a sebességkorlátozásokhoz igazítja az autó legnagyobb sebességét. A rendszer a szélvédő mögé beépített kamera segítségével ismeri fel a jelzőtáblákat, és ha a megengedett sebességhatár alacsonyabb, mint az autóban beállított utazósebesség, akkor csökkenti a Mondeo tempóját. Az új Mondeo hamarosan megérkezik a márkakereskedésekbe is.
A flottavásárlók körében továbbra is népszerű a Mondeo








