Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2024. 09. 05.

Nem kockáztat a Volvo, inkább másodjára is frissíti az XC90-est!

5 évvel ezelőtt már kapott egy ráncfelvarrást az XC90, azonban a jövőre 10 éves modellt nem nyugdíjazza a Volvo, éppen ellenkezőleg, egy második frissítéssel meghosszabbítja az életét.

Nem kockáztat a Volvo, inkább másodjára is frissíti az XC90-est!
Éppen 10 éve, 2014-ben mutatta be az XC90 második generációját a Volvo, amely egy évvel később került a kereskedésekbe. A városi terepjárót aztán 2019-ben frissítették, viszont most, öt évvel később sem a nyugdíjazása miatt került reflektrofénybe, éppen ellenkezőleg, ugyanis a svéd eredetű márka újabb ráncfelvarrást jelentett be. A legszembetűnőbb változás a frontrészen figyelhető meg, hiszen a hűtőmaszk és a nappali menetfények grafikája is megváltozott. Hátul első ránézésre a lámpatestek változatlanok, viszont a LED-fényeket átrajzolták. [BANNER type="1"] A műszerfalon nagyobb érintőképernyő található a frissített XC90-ben, a korábbi 9 colosat 11,2-esre cserélték. Emellett a szoftveren is finomítottak egy keveset, a közlemény szerint mostantól könnyebben és gyorsabban használhatóak az alkalmazások. Minden bizonnyal a vásárlói visszajelzésekre reagálva a telefontöltő padot újrapozicionálták, a középkonzolon pedig több tárolóhelyet kínál a frissített verzió. A pohártartókat is felhasználóbarátabbak: ezek mostantól a kisebb üvegeket is biztosan a helyükön tartják. De mi a helyzet motorfronton? A konnektoros hibrid kivitel 306 lóerős benzines erőforrásához egy 143 lovas villanymotor társul, a hajtásláncot pedig egy 19 kilowattórás akkumulátor teszi teljessé. A WLTP ciklus szerint emissziómentesen 70 kilométert képes megtenni az XC90, urbánus környezetben viszont ez a szám akár 89 is lehet. A T8-as verzió mellett 247 vagy 296 lovas benzinmotorokkal is kapható a frissített modell, mindkét esetben lágy hibrid rásegítéssel. Utóbbi két opció kapcsán a Volvo közleménye szerint a menetkomfort sokat fejlődött, hiszen átdolgozták a felfüggesztéseket és igyekeztek a korábbinál is jobban kiszűrni a környezeti zajokat az utastérből. [BANNER type="2"]