Cikk2012. 04. 24.

Nem lesz kötelező az E-útdíj személyautóval

Nyilvánosságra került az Elektronikus Útdíjról is rendelkező Széll Kálmán Terv 2.0 verziója. Kiderült, hogy a használattal arányos fizetés már jövő nyártól jön, de nem a személyautósoknak.


Nem más, mint a már korábbi tervezetekben is ismertetett, a használó fizet elv érvényesítése vezérli a használatalapú elektronikus útdíjfizetési rendszer (E-útdíj) bevezetését, melynek határidejét – legkésőbb - 2013. július 1-jében állapította meg a Széll Kálmán Terv frissített kiadása. Mértéke egyelőre nem ismert, az viszont már igen, hogy éves szinten 150 milliárd forintos bevételt várnak tőle a törvényhozók, azaz már a jövő év második felében is 75 milliárd forintot termelhet az új rendszer.
Díjat nem csak az autópályákon, illetve az egyéb gyorsforgalmi utakon, hanem más – meghatározott – közutakon, a megtett úttal arányosan kell majd fizetni. Annak mértékét továbbá a jármű mérete is befolyásolja majd a következők szerint:
  1. a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó gépjárművek besorolása tengelyszám alapján
    történik: J2 a kéttengelyes, J3 a háromtengelyes, J4 a négy- és többtengelyes tehergépjármű,
  2. a 3,5 tonna megengedett össztömeget el nem érő gépjárművek bármilyen vontatmánnyal is a
    jelenlegi D1 díjkategóriában maradnak,
  3. a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó buszok tengelyszámtól és vontatmánytól függetlenül további döntésig B2 díjkategóriába kerülnek besorolásra,

[kepallojobb=404556]Személyautóval maradnak fizetősök a gyorsforgalmi utak, ám a tehergépjárművek számára a lakott területen kívüli főutak is azok lesznek[/kepallojobb]
Fontos megjegyezni, hogy a terv szerint az E-útdíj bevezetésekor a J2, J3 és J4 kategóriájú tehergépjárművek számára írják elő, hogy fizessenek útdíjat a megtett úttal arányosan, ugyanakkor a D1 (személyautó) és B2 (kisbuszok) díjkategóriák vonatkozásában továbbra is érvényben marad az időtartamhoz kötött (matricás) autópályadíj-fizetési rendszer. Az autósok, kisbuszosok (D1, B2 kategória) számára könnyítést ígér - legkorábban az E-útdíj bevezetését követő fél év múlva (tehát 2014. január 1-jétől) - a megtett úttal arányos díjszedési rendszerhez csatlakozás önkéntes lehetősége. Így a csak egy-egy alkalommal autópályára hajtók számára spórolást jelentene a ma legrövidebb periódus szerint is 10 napra megvásárolandó e-matricához képest a kilométer-arányos E-útdíj.
Míg a személyautók számára csak a gyorsforgalmi utakon, a J2, J3 és J4 kategóriájú tehergépjárműveknek a lakott területen kívüli főutakon is kell majd a megtett úttal arányos rendszerben díjat fizetni, annak mértéke pedig a jármű méretén túl a J2 és J3 díjkategóriákban ±15, a J4 díjkategóriában ±20% mértékben múlik majd környezetvédelmi besorolásán. A terv szerint az induláskor megállapított díjak évente kétszer, január 1-jén és július 1-jén, reálérték szerinti mértékben, azaz az inflációnál jobban emelkednek, ugyanakkor az E-útdíj bevezetését követő fél év múlva a maximális 13%-os mértékkel elindul egy gyakori használói kedvezményrendszer. [BANNER type="1"]

Noha a terv a rendszer bevezetési lépéseiről is részletesen rendelkezik, megjegyzi a következőt: „Ha az új elektronikus útdíjfizetési rendszer a megadott határidőre nem épülne ki, az E-útdíj bevezetéséig a jelenlegi matricás rendszer érdemi kiterjesztésével is jelentős többletbevétel garantálható”.
Utóbbi azonban pontosan a terv által előirányzott, igazságosabb díjfizetési rendszerrel teljesen ellentmondó intézkedés lenne, melynek lehetősége megnyugtatónak aligha nevezhető. Noha a Széll Kálmán Terv a budapesti, dugódíjként ismert személyforgalmi behajtási díjról is ír, arról továbbra is mindössze az tudható, hogy az a fővárosi közösségi közlekedés, az ideihez mérten 10 milliárd forinttal csökkentendő támogatását pótló forrás lehet majd. Infrastruktúrájának - a korábban ismertetett fizetési rendszer EU-s forrásból történő teljes kiépítését támogatja a kormány, ugyanakkor szükségesnek tartja megvizsgálni a rendszer szűkített, fővárosi forrásbevonásból való mielőbbi megvalósítását annak érdekében, hogy az országos elektronikus útdíjszedési rendszerrel (e-Útdíj, ED) egyidejűleg 2013. július 1-jétől üzemelhessen.

Összefoglalásul: a megtett úttal arányos, elektronikusan, az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatással fizetendő (EETS) útdíj jövő év közepétől élhet itthon. Ugyanekkortól vélhetően személyforgalmi behajtási díj, azaz dugódíj is lesz a fővárosban, arról viszont még nincs hír, hogy pontosan hol, milyen tételekkel indulna, illetve, hogy bevezetése kapcsán kapnak-e majd kedvezményeket az érintett területeken, kerületekben lakók, illetve az azokba dolgozni járók számára épülnek-e bárhol új parkolóhelyek – a bevezetés idejére.