Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2014. 07. 08.

Nem német prémium, mégis elegánsan érkezünk

Legyen fiatalabb 8 évesnél, legyen nagy és lehessen vele megjelenni. Iriggyé tehetjük a szomszédot egy 2,5 milliós középkategóriással?

Nem német prémium, mégis elegánsan érkezünk

A gyerekek már lassan kirepülnek, de még jó 10 év munka hátravan a nyugdíjig. Az üzleti életben fontos a jó megjelenés, egy fehér Astra rang alatti lenne, de nem érkezhetek a BMW-Audi-Mercedes trió semelyikével, az rossz fényt vetne rám, hiszen hivatalban dolgozom vezetőként. Vagy magánpraxisom van, igaz, nem megy úgy, mint a válság előtt. Milyen 8 évesnél nem öregebb középkategóriásra frissíthetek 2,5 millióból? Mindenképp ezüst színű kell legyen és dízel, sokat futott, levetett cégautó?[BANNER type="1"]

Még egy kitételt tennék, mivel magunkat nem valami múltba révedő olcsójános képében szeretnénk feltüntetni, ezért a megszűnt autómárkákat most hagyjuk. Hiába van, vagyogat még a Saab is, hiába ülnék én is szívesen egy 9-3-as volánja mögé, ezeket most inkább hagyjuk. Olyan kocsi kell, amivel lehet autózni és meg is lehet jelenni, hiszen az első benyomás fontos. Középkategóriásunkról rögtön tudni fogják, hova szeretnénk vele tartozni. Legyen dízel, automata, összkerekes, kombi vagy ferdehátú.

Kézenfekvő lenne a Volkswagen Passat, hiszen úgy nagy általánosságban jó autó, és valóban meg is felel a kívánalmaknak. Nagyon is, hiszen a legújabb B8-ast már prémiumautónak szánja a gyár, de ha kicsit visszanézünk, akkor a B5,5-es 2000-es megjelenése óta érezhető ez a törekvés, elég ha a krómozásokra és a W8-as motorra gondolunk. Mindezek mellett a Passat egyben megmaradt nagynak és takarékosnak, családi autónak főleg kombiként alkalmas, hagyományosan van belőle összkerekes és már CC néven négyajtós kupé is. Amit 2,5 millió forintból ma kaphatunk a magyar forgalmis, szemre rendben lévő példányok közül, az mégis egy kicsit riasztó számomra.

A legígéretesebb kihalászott, a táblázatban szereplő példányokra sem bólintanék rá jó szívvel. Vagy alapfelszereltségű, satnya szürke, kiszanált céges autót kapunk normálisnak ígért futással, vagy kissé lehasznált, jobb felszereltségű dízelt. Vagy esetleg egy, a képek lapján kicsattanóan szép benzines kombit, ami bár nekem szimpatikus lenne, de az FSI-ről nem sok jót hallottam, ezért azt is kihagynám. Ha a presztízs nem számít, de a méret igen, vagy csak nem tetszik a kötőhártya-gyulladásos szemeket mintázó első lámpa, akkor a Skoda Superb lenne a megoldás, ebben az árban csakis az első generációból, még adagolófúvókás PD TDI dízellel.
Modell Évjárat Óraállás (km) Ár (Ft)
Alfa Romeo 159 2.2 JTS Distinctive 2006 183 000 1 899 000
Alfa Romeo 159 SW 1.9 JTD 16V Distinctive 2007 132 000 2 149 000
Citroën C5 2.0 HDi Prestige 2008 217 000 2 290 000
Citroën C5 Tourer 1.6 e-HDi Collection (robotváltós) 2011 150 000 2 420 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Ghia (5 ajtós) 2009 136 000 2 390 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Ghia Executive (automata) 2009 115 000 2 489 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Titanium (kombi) 2008 183 000 2 399 000
Honda Accord 2.0 Comfort 2007 126 000 2 590 000
Honda Accord Tourer 2.2 i-CTDi Executive 2006 182 000 2 350 000
Lexus IS 220d 2006 148 000 2 890 000
Mazda6 Sportkombi 2.0 CD CE 2007 124 000 1 999 000
Mazda6 Sportkombi 2.0 CD TE 2006 119 000 1 799 000
Opel Vectra 2.2 Elegance (automata, 5 ajtós) 2006 128 000 1 690 000
Opel Vectra 1.9 CDTI Elegance 2006 143 000 1 890 000
Opel Insignia Sports Tourer 2.0 CDTI Sport (automata) 2009 141 000 2 799 000
Peugeot 407 1.8 Confort 2008 113 000 1 890 000
Peugeot 407 SW 2.0 HDi Premium 2009 136 000 2 199 000
Skoda Superb 1.9 TDI Comfort 2007 118 000 2 340 000
Skoda Superb 1.9 TDI Elegance 2008 178 000 2 299 000
Subaru Legacy Kombi 2.5 Comfort 2006 152 000 2 390 000
Toyota Avensis 1.8 VVT-i Sol 2006 139 000 1 979 000
Toyota Avensis 2.2 D-CAT Executive 2006 135 000 2 499 000
Volkswagen Passat Variant 1.6 FSI Trendline Tiptronic 2008 106 000 2 390 000
Volkswagen Passat 2.0 TDI Trendline 2007 141 000 2 449 000
Volkswagen Passat 2.0 TDI Comfortline 2007 128 000 2 390 000
Volvo S60 D5 Summum (automata) 2006 165 000 2 280 000
Volvo S60 D5 Kinetic 2006 158 000 2 450 000

Bár a kínálat elég nagy a Használtautó.hu[/url] adatbázisában, én csak ismert előéletű Passatot vennék, vagy gyűjtögetnék egy drágább példányra. Hiába, ha egy termék slágergyanús, akkor az ára magas, a kínálatban pedig megjelennek a megkérdőjelezhető minőségű darabok. Ugyanez persze igaz a Toyotákra is, amikről elterjedt, hogy csak tankolni kell beléjük. Minden legendának van persze alapja, de egyik autó sem a karbantartás teljes hiányára van kitalálva. A második generációs, 2003 és 2009 közötti Avensisekben itthon is nagyon gyakoriak a dízelek. Itt jelent meg a Toyota akár 180 lóerős 2.2-ese, de a régebbi 2,0 literes dízeleket is szeretik a gazdáik, hiszen jók és keveset esznek. Én Toyotából mégis a benzinesre szavaznék, az 1.8-as is bőven elég ebbe a kasztniba és jóval kulturáltabb, mint akármilyen dízel. Egyetértek minden Avensis-vásárlóval, de ha a szívemre teszem a kezem, akkor be kell ismerjem, valami extrábbra vágyom nála.

Mint amilyen a Honda Accord előző és a Mazda6 kettővel ezelőtti, nagyjából egy időben megjelent generációja. Az én szememben ez a két japán autó jelenti azt az új korszakot, amikor már nem követték, hanem diktálták a divatot. A 6-os sportos ívei, az Accord penge lámpája nekem egyaránt nagyon tetszenek. A mai kínálatból inkább a dízel kombik tűnnek ki, benzines talán a Hondából akad több eladó. Ha viszont nem jönne jól, ha minden sarkon ugyanilyen kocsi állna, mint a miénk, akkor a Subaru Legacy is szóba jöhet. Állandó és szimmetrikus összkerékhajtásával, alacsony súlypontjával télen, egy jó gumigarnitúrával nagy király a subarus, de ennek is ugye ára van. A menő, keret nélküli ablakok sosem lesznek olyan zajtalanok, mint a kommersz keretesek, az összkerékhajtás túlsúlyát meg nyáron, száraz úton is cipeljük, így a boxer étvágya nem lesz túl alacsony.

A Ford Mondeo bezzeg egyszerű és nagyszerű, méretben csak a Superb párbajozhat vele, ők a mezőny legnagyobbjai - ha az egységnyi pénzért kapott hely számít. A még éppen futó, 2007 óta gyártott generáció egyelőre nem lelakott melósautó, ha nem is prémium, de egy szebb példány elegánsnak hat. Nagy a választék C Vectrából is, de már rég nem hiszi róla senki, hogy presztízsautó. Érdemesebb a kevésbé kommersz és szebb utódjára, az Insigniára összespórolni a pénzt. Az első évjáratokból akad nem vészesen sokat futott még 3 millió forint alatt is. És ha már a kijelölt keretet átléptük, akkor lehetne szemezni akár egy Lexus IS-sel. A két krómozott kipufogóvéget, meg a V6-os selymes hangját ennyiért persze elfelejthetjük, de a némileg illúzióromboló - amúgy tökéletes -, fentebb már említett 2.2-es Toyota-dízellel miénk lehet a körképben szereplő autók legelegánsabbika. Ott vannak még a francia indulók is. A Citroën C5 jó és csinos autó, de talán még túl új, ezért nem elég olcsó. Sokan félnek ma is a hidropneumatikus rugózástól, de egyrészt már nem mindegyikben alapfelszerelés, másrészt elégé kiforrott lett az évek alatt. Az átlagosabb Peugeot 407-esből ennyiért viszont relatíve keveset futott, üvegtetős, bőrkárpitos, gyári navigációs kombit is kapni.

És hogy a racionalitás mellett a szív is kapjon egy kis teret ebben a nem éppen túl fantáziadús mezőnyben, becsempésztük az Alfa Romeo 159-est is. Talán a legjobban vezethető, dacára elég nagy önsúlyának. Belseje nagyon finom, olaszosan sportos-elegáns, de nem öregszik csúnyán, hála a General Motors által rájuk erőltetett minőségbiztosításnak. Bár a gyár nagyon szerette volna, presztízse pont annyira marad el a sportos középkategóriásként vele szembeállított 3-as BMW-től, mint az ára. Az 1,8 milliós benzines 159-esek a velük egykorú, nagyjából tudásban is hasonló 3,5 milliós BMW-k ellenében diszkontajánlatot jelenthetnének. Megdöbbentően nagy a még ma is elegáns Volvo S60-asoknak is az értékvesztése. Az öthengeres automata dízel újkori ára 13-14 millió forint lehetett, ma meg már 2,5 millióért miénk lehet 6 évesen. Bár nem rossz autó, de az alternatív szerelők listája itt nem olyan hosszú, mint a gyakoribb márkáknál, viszont az alkatrészárak prémiumautósak. Akármelyik középkategóriást is választjuk, a körültekintés, a szerelő tanácsának kikérése motorokról, változatokról nem butaság. Ennyi pénzért már jót vár az ember, nem csak egy valaha szép autót.