Nem tud semmit, de azt jól

Ez nem egy Corolla? – kérdezte tőlem félénken a középkorú szomszédom, Bandi bácsi, aki azonos kategóriájú, tavaly újonnan vásárolt, francia gyártmányú autóval jár, és akivel többnyire egymás mellett parkolunk a ház néhány lakójával közösen bérelt placcon. De igen, tulajdonképpen Corolla - válaszoltam -, csak nem annak hívják. Tetszik tudni, a Toyota szeretné, hogy az utakon is nyugalomra vágyó nyugdíjasokon, és a mindig kimérten elegáns megjelenésű, megbízható dolgokat kedvelő, jó fizetéssel rendelkező titkárnőkön kívül a fiatalok is megvegyék ezt a kocsit, ezért a 3 és 5 ajtós Corollát átkeresztelték Aurisra, jelezvén az új időszámítás kezdetét. Persze, az évtizedek alatt bejáratott Corolla nevet nem dobták ki a kukába, bolondok lettek volna, ezért a klasszikus négyajtósnál megtartották, de csak annál, mert a kombit törölték a kínálatból. Értem, és mi történt, veszik a fiatalok? Nem tudom, ezt így kategorikusan kijelenteni nem merném, de a harmincas fejemmel nézve, bennem a külső alapján bizony nem fogalmazódik meg azonnali birtoklási vágy, még így módosítva sem. Módosítva? Ez most akkor új? Az ám, új fényszórók, vaskosabb lökhárítók, apró részletek, a másik házból valakinek régebbi Aurisa van, ott áll most is, az a szürke, mégsem tetszett észrevenni, pedig napok óta ezzel járok… Hm, most, hogy így mondod, azért nem néz ki rosszul, ez a kék szín jól áll neki. Amikor mi vettük az autót, én is hasonló kéket szerettem volna, de a Mama ragaszkodott a feketéhez. Utálom, manapság minden autó fekete, ezüst vagy szürke – tudod, hogy van, amit a nők a fejükbe vesznek. Nagyon sietsz? Megnézném belülről is, ha nem bánod.

Tyűha, bőrüléses? Akkor ez nem két filléres alapmodell. És ez a hatalmas kijelző? Milyen spéci kormánya van. Nem is tudom, kicsit szokatlan ez a magas középkonzol az enyém után, nem igazán találom a helyem, persze, ez csak megszokás kérdése lehet, gondolom én. Gyakorlatilag tényleg az, Budaörsről hoztam el, mire beértem a városba, már belaktam, a butaságaira aztán szép sorban derült fény. Például a fura kialakítás miatt nem igazán praktikus a váltó alatti tároló hely, ellenben méretes a középső kartámasz ürege, és jó ötlet a dupla kesztyűtartó is. Ez nem sok hiba… Á, van még a tarsolyomban kritika, döntően bosszantó apróságok. A fedélzeti számítógépet az amúgy új és alul sportosan lapított kormányon átnyúlva lehet kezelni, ami enyhén szólva döbbenetes. Ha leveszem a gyújtást, nem maradnak készenléti állapotban az elektromos ablakok, nem szól tovább a rádió, ellenben a tompított fény akkor is világít, ha már nem szükséges – mindez 2010-ben, egy japán autóban? Mivel ez a Sol magasan kvalifikált kivitel, rendelhető hozzá gyári navigációs rendszer, és ehhez jár az érintőképernyős kijelző. A kezelhetőség szerintem jó, viszont a kijelző mellett ugyanúgy sorakoznak az apró gombok, mint a Priusban, és ezen a zsúfolt környéken még most is keverem a szezont a fazonnal. A bőrülés is extra? Minden bizonnyal igen, ilyesmit nem osztogatnak csak úgy az alsó-középkategóriában, de az árlistában nyomát sem találni ennek a tételnek, számomra rejtély, hogyan került az autóba.

Megnézem a csomagtartót, bár nem hinném, hogy nagy meglepetést okozna. Nincs meglepetés, alaphelyzetben majdnem pontosan akkora az üreg, mint az ötajtós Golf VI hátuljában, de legyünk korrektek és mondjuk ki, a német rivális 350 literjével szemben az Auris szerény 4 literrel győzedelmeskedik. A támladöntögetős bővítés a szokásos 60:40 arányban történik, tehát semmi extra, és a felület nem teljesen sík – szépséghiba. Minőség? Összeszerelés? A Toyota erről mindig híres volt. Őszintén szólva, ez már múlt idő. A ’70-es években - talán még a ’80-as évek első felében - a Mercedes-Benz abszolút fölényben volt mindenkivel szemben, és ma? Az előny elolvadt, a konkurensek mind technikában, mind minőségben régóta tudják ugyanazt a szintet hozni, és a Toyotával is nagyon hasonló a helyzet. Sőt, messzebb megyek, manapság az európaiak adják a pluszt, az Öreg kontinensen születnek a színes, szagos, érdekes, jó anyagokat felvonultató, egyre jobb minőségben kivitelezett modellek, és Dél-Koreából érkeznek a hajdani japán filozófia új követei, az élhető, használható, jól felszerelt, már-már hibátlanul összerakott, hosszú garanciával rendelkező gyártmányok. Erre mondom, hogy ez az Auris igazából nem nyújt semmi olyat, amivel kiemelkedne, amivel a Toyota 10-15 éve előnyben volt, viszont amit tud, abban nem rossz – néhány csacsiságot leszámítva.

Kár, hogy nincs idő menni vele egy kört, biztos kellemes ezzel az 1,6-os motorral. Mi ez a nagy sóhaj? Semmi, csak amikor ilyen hipermodern autót vezetek, egyre többször álmodom arról, hogy elkészüljön végre valahára az oldtimer Alfa Romeóm, amiben IGAZI benzinmotor van! Csak azt ne mondd, hogy a Toyota nem tud motort építeni, mert azt még neked sem hiszem el… Bandi bácsi, nem a Toyotával van a baj, hanem az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokkal, amikre azonban szükség van, és ehhez kétség sem férhet. Ez a Valvematic - amely nem csak a szelepek nyitási idejét változtatja, hanem a szívószelepek nyitási mértékét is - remek konstrukció a maga nemében, 132 lóerő, elegendő nyomaték, pörgős karakter, mégis ki van herélve – egyszerűen nem tudok jobb hasonlatot. Megfelel szinte az összes tisztasági követelménynek, nálam 7,7 litert fogyaszt átlagosan, városban még éppen 9 liter alatt marad, dinamizmusban is hozza a kedvemre való 10/200-as mutatót (jó, csak majdnem, mert a 0-100-ig tartó gyorsulás valóban 10 másodperc, a végsebesség azonban csak 195 km/h), de ettől függetlenül ennek az Aurisnak a vezetése élettelen, steril robotmunka. Például gázelvételnél szinte nincs semmi reakció, tetszik emlékezni a Zsiguli hörgő hanggal aláfestett motorfékjére? Na, azt ennek a volánja mögött ülve örökre el lehet felejteni, és nem az a baj, hogy nincs zaj, persze, ha lenne, akkor azért kárognék, de ez minden, csak nem élmény, amiről a Toyota beszél. A manuális váltó egyébként pontos, az időben kapcsolást felvillanó nyilak jelzik a műszerfalon, hozzáteszem, egyik kollégámnak Yaris a saját autója, és abból átülve ő nem volt ettől a hatgangos szerkezettől hanyatt esve – nem baj, soha rosszabbat. A futómű picit zötyögős, az átlagot ugyan hozza, de élményszerű kanyarodásról szó sincs, erre a szavamat adom – hogy mást ne mondjak, a nemrég kipróbált új Opel Astra vérpezsdítőbben muzsikált.

Szóval azt mondod, ne adjam el az enyémet, és ne üljek át ebbe? Jaj, tudtam, hogy ide lyukadunk ki, és szokás szerint „akasztják a hóhért” tetszik velem játszani. Direkt nem mondok semmit, és nem azért, mert diplomatikus akarok maradni. Számomra annyi derült ki az eltelt hét során, hogy ezzel a ráncfelvarráson átesett modellel ugyanúgy nem jár rosszul senki, mint a bemutatkozó szériával. A Corollából lett Auris igazi Toyota maradt: rendben, érzelemmentesen teszi a dolgát, de már sem az anyagminőségével, sem az összeszerelésével, sem a szolgáltatásaival nem nyújt többet az aktuális kompakt mezőny meghatározó típusainál - utóbbi esetben itt-ott alul is marad -, kvázi hiába vesszük meg ilyen szép királykékben, mint autó, beleszürkül a tömegbe. Súlyos hibája nincs, elvégre Toyota, bosszantó apróságai akadnak, de összességében bárkinek nyugodt szívvel merném ajánlani. Még egy kérdésem van, aztán hagylak menni az utadra. Mindez mennyibe kerül? Azt hiszem, a minden földi jóval telepakolt Sol kivitel nem éppen mérvadó, ha a versenyképességet nézzük, bár azt ne felejtsük el, hogy az extrákat sehol nem adják ingyen. Ez a kocsi alapáron, metálfényezéssel 5,86 millió forint.