Nem volt egyszerű, de megvan a magyar rendszám

Tavasszal már írtunk egy élményekkel teli útmutatót a járműhonosításról, most pedig magam is végigjártam a vakon megvásárolt, már használttesztünkben is bemutatott, kiválóan szolgáló Renault Grand Scénicem kapcsán. Kitartás és idő, meg persze pénz szükséges hozzá, ugyanis a teljes eljárás díja sajnos az autó értékének jelentős részét teszi ki. A hazai forgalomba helyezés azonban nem csak ezért fájdalmas, a rendszerbe van kódolva, hogy bonyolult, nehéz történet. Többen is ajánlkoztak, hogy van ismerős, aki egy „húszasért” elintézi. Na persze, amiből aztán lesz 30-40, de akármennyi is, nem vagyok hajlandó azért fizetni, mert az ügyintézés bonyolult, részint persze azon okból, mert vannak a csókosok, akik valahogy mindig előre kerülnek. Belevágtam magam, nem csak az igazságérzet, a kíváncsiság is hajtott: vajon mennyire lesz nehéz menet?
Már a történet eleje is ellentmondásos, hiszen első lépésben a Nemzeti Közlekedési Hatóság kijelölt vizsgálóállomása keresendő fel annak megállapítására, hogy az autó forgalomba helyezhető-e itthon, illetve a műszaki ellenőrzés elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy az autót már az előtt fel kell készíteni az ellenőrzésre, hogy tudnánk, forgalomba helyezhető-e itthon. Persze szép is lenne, ha nem lenne az, egy külföldön egyébként nem csak forgalmival, hanem érvényes műszaki vizsgával is rendelkező példány – lábon ugyanis csakis ilyen érhet haza. Érdemes azért egy műhelyben előre átvizsgáltatni az autót, a hatósági eljárás díja ugyanis 39 090 forint, amit nem lenne jó többször kicsengetni.
Egyszerű ügyintézésről persze tökéletes autóval se álmodjunk! Kezdjük ott, hogy a lakóhely szerinti NKH-t kell felkeresni. Ennek igenis van gyakorlati jelentősége, én például hiába próbáltam már a vásárlást követő napokban elintézni, mivel akkor épp anyóslátogatáson voltunk Szegeden, ott nem jutottam semmire. Maradt a pesti Vas Gereben utca. Bejelentkezés csak személyesen lehetséges, elvileg átnézik a papírokat, hogy minden megvan-e (bár azt mondják, hogy minden kapott iratot vigyünk, valójában a külföldi forgalmi és az adásvételi szerződés szükséges ekkor). Nyitásra érkezve is bőven voltak már az irodában, láthatóan nem először jártak ott, én pedig azonnal az egyik ablakhoz jutottam. Ott nem nézték meg a papírokat, pedig kértem, ám a „Biztos rendben van, majd megnézzük a vizsgán, kérjen időpontot a pénztárnál!” választ kaptam. A pénztár viszont szignózás nélküli papírokkal nem volt hajlandó időpontot adni. Lefutottam a második kört, két nappal későbbre, szerdáról péntekre kaptam időpontot. Délelőttit is választhattam volna, de a délután 15 óra szimpatikusabb volt. Arra voksoltam, hogy úgy még belezsúfolnak az aznapi menetbe, délelőttről pedig jó eséllyel csúszhatnék délutánra.
Ez a spekuláció bejött, kevéssel 3 óra előtt érkezve, minimális váratás után már valóban a vizsgasor előtt állhattam. Persze benne van a rendszerben, hogy két, utánam befutó autó elém került. „Vegyük előre a taxit, hadd menjen utána!” röppent el egy megjegyzés. Persze, a taxi az taxi. Fel sem szólaltam ellene. A vizsga amúgy korrekt volt, a vizsgáztatók is, gyors és szívatásmentes volt az NKH-s kör.
Hamar megkaptam a papírokat, az egyedi forgalomba helyezési engedélyt, meg persze a műszaki adatlapot, melyekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alá tartozó Vám- és Pénzügyőrség keresendő fel. Nem péntek délután, ugyanis 14 órakor már záróra van náluk. A weboldaluk szerint azonban hétfőn reggel 8-ra már mehetek is. Mázlim van, a Száva utca tőlem 2 kilométer, 7:51-re már be is gördültem a szögesdróttal is körbevett vámhivatal elé. Parkolás az utcán, nem a legbarátságosabb helyen, de legalább ingyenesen, nyitásig várakozás a sorompó előtt, és hohó, egy A4-es lap szerint október 1-től csak 8:30-tól van ügyfélfogadás. Öröm és boldogság, ez bizony fél óra színtiszta és teljesen fölösleges várakozás. Sebaj, 8:30-kor elsőként mehetek az ügyintézőhöz, még a bejáratott „forgalomba helyező kisiparosokat” is megelőzöm. A „Regisztrációs adót szeretnék fizetni!” kijelentésre a „Megnézem a papírokat!”, majd némi szöszmögés után a „Rendben, jónak néznek ki!” a válasz. Mintha az alap az lenne, hogy a papírok nem jók. Mivel még nem fizettem regadót, de másfajta importadót sem, elsőként egy erre alkalmas nyomtatvánnyal VPID számot kell igényelnem - tudtam meg. Ennek a kitöltése körülbelül 2 perc. Az viszont picit meglepő volt 8:35-kor, hogy az ügyintéző 11-12 óra közé ígérte a papírok elkészültét, melyek alapján a regadót befizethetem.
Sebaj, közben elmentem egyéb ügyeket intézni, majd visszatértem. Bepróbálkoztam egy 11 órás időponttal, s láss csodát, a papírok már készen álltak. A legegyszerűbb fizetési mód a vámhivatal épületében lévő OTP fiók. Onnan azonnal jóváírják a NAV, OTP-nél vezetett számlájára a regisztrációs adót, s a bankban kapott igazolással vissza lehet térni az üggyel már foglalkozó ügyintézőhöz, aki végül kiadja az áhított igazolást. Várakozni persze a kihelyezett bankfiókban is kell, s azon sem érdemes fennakadni, hogy itt sem érkezés szerint, sokkal inkább ismeretség alapján szólítják az embereket.
Bár az ügy elején is átadnak egy NAV-os papírt, amin ellenőrizni kell az autó adatait, legfőképp alvázszámát, azt a végső, már-már mámoros pillanatban megkapott igazoláson is meg kell tenni! Később kiderül, hogy ennek miért lesz óriási jelentősége! A reggel 8-as nyitásra érkezéshez képest abszurd volt, hogy 11:15-kor ügyintézőm a „Kész is vagyunk, és még csak negyed 12 van!” búcsúmondattal adta át a papírokat, de sajnos a magyar valóságot jelzi, a 3 órás regadóintézés nem számít rossz szintidőnek. [BANNER type="1"] Ha már megvan a műszaki adatlap, melyhez már a majdani rendszámra ragasztandó matricákat is mellékelték, megvan a forgalomba helyezési engedély és a regisztrációs adó megfizetésének igazolása is, még egy teendő, a kötelező biztosítás akár interneten keresztüli, alvázszámra megkötése van hátra ahhoz, hogy annak igazolásával és az összes többi, addig felhalmozott papírral felkereshető legyen – az ország bármelyik – okmányirodája a rendszám kiváltásához.
Mivel autómat Balassagyarmatra vittem szervizbe (márkaműhelybe, de a pestieknél érezhetően kedvezőbb díjszabásúba, az ügyfélhez és az autóhoz egyaránt szimpatikusabb hozzáállásúba), gondoltam, elintézem a rendszámot is ott. Interneten keresztül be is jelentkeztem a helyi okmányirodába, a kapott időpontban ott is voltam, és nem jártam sikerrel.
Már azzal is megakasztottam az ügymenetet, hogy a német rendszámú autót én a német határ másik oldalán, egy holland kereskedőtől vettem meg. „Ez így nem lesz forgalomba helyezhető!” kaptam az első hidegzuhanyt, majd jött az ijesztgetés: kell egy hivatalos dokumentum, annak egy, az Országos Fordító Iroda általi hiteles fordítása, és abból ki kell derüljön, hogy miként került az autó Hollandiába. Valószínűleg ugyanúgy, mint Magyarországra, egyébként teszem hozzá, a német, az ideiglenes rendszámhoz tartozó forgalmi az én nevemre szólt. Feltettem a kérdést, hogy valóban fontos-e, hogy hol, milyen állampolgárságú személytől vásároltam az autót. Majd, miután úgy éreztem, hogy Nógrád megye még talán nem az EU, egy helyi példával szemléltettem az ügyet. „Ha átmegyek Szlovákiába a magyar rendszámú autómmal, ott azt eladom egy osztrák személynek, akkor azt ő vajon forgalomba fogja tudni helyezni, érvényes lesz a szerződés?” – tettem fel a kérdést. „Felhívjuk a központot!” – kaptam a választ. A „központ” szerencsére megnyugtató választ adott, az autó honosítható! Megkezdődhetett az ügyintézés, melynek során kiderült, hogy a regisztrációs adó igazolásán egy karakter kimaradt az alvázszámból. Teszem hozzá, az első, tehát a modellt, nem pedig a konkrét példányt azonosító számok közül. A rendszer azonban 100%-os egyezéssel engedi csak a honosítást, így a balassagyarmati rendszámról le kellett mondanom, s következhetett a regadóigazolás helyesbíttetése.
Némi Google-keresés után jöhetett a telefonálgatás, majdnem eljutottam a Száva utcai ügyintézőmhöz, ám ő oktatáson volt, csak délután 2 után hívhattam, délelőtt esélytelen volt bármit lépnem, a többi ügyintéző azt javasolta, hogy vele beszéljek. Délután 2-kor hívtam is, mint megtudtam, november 30-ika különleges, hétfői munkarendű péntek volt, ezért tudtam elérni. Megtudtam, hogy ő nem fogja tudni módosítani a kiadott igazolást, azt csak a felettes szerv, a NAV VPOP Rózsa utcai központja tudja megtenni. Ott kell kérvényezzem, jó lenne, ha minél előbb tenném. Esélytelennek tűnt, de mégsem volt az, ügyintézőm ismét figyelmeztetett, hogy hétfői munkarend van, nem zárnak 14 órakor, hanem 15:30-kor. Balassagyarmatról azonban enyhén esélytelennek tűnt, hogy akár 15:20-ra beérjek a VI. kerületbe.
Persze megpróbáltam, teszem hozzá, aznap gyakorlatilag nem ettem, ugyanis arra nem jutott időm, mert ugye rohanni kellett a NAV-hoz. Reggel 200 kilométeres hatótávval indultam, ami a 180 kilométeres útra elégnek tűnt, de persze Balassagyarmatra azért kell kapaszkodni, és még egy próbaútra is elmentünk a szerviz után. Így is maradt 109 kilométer hazáig, ami 90 kilométerre vállalhatónak tűnt, persze 100 km után már nem írt hatótávot az autó. Tankolni nem álltam meg, hiszen úgy esélytelen lett volna beérni a Rózsa utcába. Eljutottam, leparkoltam, vettem parkolójegyet, így is 15:21-re a NAV portáján voltam. Mint kiderült, ott csak 15 óráig van ügyfélfogadás. Telefonáltam az ügyintézőmnek, érezhette rajtam, hogy nagyon nem szeretnék még egyszer bemenni, pedig a portás ezt javasolta. Telefonon keresztül segített (óriási szerencse, hogy segítőkész volt!), le is jött egy hölgy, aki elvette a papírokat, és biztosnak nem, de valószínűnek ígérte, hogy aznap meglesz a helyesbítés. Persze legalább egy óra múlva. Sebaj, addig elmegyek tankolni, és végre némi táplálékot is magamhoz veszek - gondoltam ismét naivan. Első persze az autó, épp beálltam az egyik legközelebbi kúthoz – 20 perccel a papírok leadása után, mikor csörgött a telefonom, megvan a papír, siessek érte, mert 16:30 után senki sem lesz bent. Remek, persze a tankolás ismét elmaradt, péntek esti csúcsforgalom, 16:10-re azért visszaértem. Végre kezemben volt az áhított helyesbítés. Tankolás, evés, az autóhoz nem passzoló, hibásan kapott alkatrészek kicserélése és irány az okmányiroda, ha hétfő(i munkarend) van, akkor este 8 óráig nyitva kell lennie a VIII. kerületinek.
Esti programként oda már feleségemmel és kicsiny fiammal együtt mentem, csak pár perc volt összeszedni őket, így viszont az ügyintézés idejére legalább együtt lehettünk. Leparkoltunk az okmányirodától két sarokra, a rendszámokat ismét hónom alá csaptam, az autót szabálytalanul rendszám nélkül hagytam az utcán, és irány az iroda. Ami persze nem volt nyitva, a VIII. kerületben péntek volt, szombaton pedig csakis délelőtti nyitva tartás várt volna. Irány a központi okmányiroda, de előtte a biztonság kedvéért felhívtam őket. Bár ne tettem volna! A hívás a központi kormányzati vonalhoz ment, ahol sem arra nem kaptam választ, hogy pontosan milyen napi munkarend kellene legyen, sem arra, hogy az este 8-ig „rendelő” központi okmányirodában lehet-e még a nem túl késői fél 7-es időpontban sorszámot kapni. Az viszont eléggé meglepett, hogy több ügyintéző is azt javasolta, hogy már ne menjek oda, nem szokott lenni sorszám, ami szerintem nem mást mutat, minthogy alul van tervezve az este 8 óráig nyitva lévő központi okmányiroda kapacitása. Szerintem ugyanis arra kellene szolgáljon az esti nyitva tartás, hogy a munkahelyéről fél 6-kor szabaduló átlagpolgár oda 7 órára, esetleg fél 8-ra érve is el tudja intézni az ügyeit.
Semmi kedvem nem volt újabb napot a rendszámra szánni, ezért családostul célba vettük a központi okmányirodát. Parkolás, rendszám csak az után le, hogy feleségem leellenőrizte, van még sorszám, nem is vészes az előttünk lévő 4 ember. Fél óra várakozás, és bejutottunk, nem egész fél óra, és kezemben volt a magyar rendszám – az egész napi eseménysor után felfoghatatlan érzés volt. Az ottani ügyintézőt nem riasztotta el a német forgalmi és a holland eladó, sőt, mivel a nevemen volt már az autó, az adásvételi nem is nagyon izgatta, csupán a biztonság kedvéért rakott el egy példányt. Nagyon nem volt egyszerű menet, ráadásul a regisztrációs adó duplán fájdalmas lett, nem csak azért, mert a honosítás legjelentősebb, bár esetemben az Euro4-es, viszonylag kicsi motor és az 5 éves életkor, azaz a már több mint 50 százalék feletti avultatás miatt még nem is volt tragikus, 110 500 forintos összeg. De az is tetemes, illetve az összességében csupán annak kétszeri hosszas ügyintézése is nagyon balul sült el. Persze a hibás én is vagyok, nem ellenőriztem kellően az alvázszámot. Aki belevág autóhonosításba, mindig, a leghosszabb idő alatt megszerzett papíron is tegye meg!