Népautó lesz? Skoda Fabia 1.2 TSI teszt
Harmadik generációjába lépett a Skoda Fabia. Kívülről fiatalos és vagány lett, belülről pedig nagyautós. A jelenlegi legerősebb motorral teszteltük.

Vagány, sportos megjelenést kapott a Fabia, összesen 125 féle színkombináció érhető el, attól függően, hogy milyen színű karosszériát, tetőt, illetve felnit rendelünk
A harmadik. Az ezredforduló előtt egy évvel új korszak kezdődött a cseh autógyár történelmében. Ekkor jelent meg az első Fabia, amely sikeres autó lett a magyar vásárlók körében, még ma is sok példánnyal lehet találkozni az utakon ebből a szériából. A második kiadás 2007-ben érkezett a piacra, melyet tavaly nyugdíjazott a piacra csak idén befutott vadonatúj, harmadik generációs Fabia. Megéri-e váltani, az ősökhöz hasonló sikereket fog-e elérni? Tesztünkből ez is kiderül.[BANNER type="1"]
Az ülések elöl-hátul kényelmesek, hátul megfelelő mennyiségű hely áll rendelkezésre egy 180 cm magas vezető mögött is
Némileg nőtt. Hosszban és magasságban némileg rövidebb és alacsonyabb lett, szélességben viszont 9 cm-rel nőtt, ami jelentős változás. A tengelytáv egyetlen centivel lett hosszabb, nagyjából ugyanennyivel, 0,8 cm-rel nőtt a beltér. Az új Fabia külseje vonzza a tekintetet, különösen az általunk tesztelt sárga/fekete színben. A lámpák és az egész orr rész sportosabbá vált. A motorháztető közepén végigfutó íveknek élesebb karaktere lett, akárcsak az egész autónak, amely főként a hátulját szemlélve szembetűnő. Az eltérő fényezés és a tető színében pompázó könnyűfémfelni egyedi megjelenést kölcsönöz a kis Fabiának, olyan, mint egy mérges kis darázs.
A bőrkormány fogása hibátlan, a belső tér teljes egészében a magasabb kategóriákban megszokott látványt és minőséget idézi
Kezes bárány. Egyszóval így lehet jellemezni az autó vezethetőségét. Az ülések kényelmesek, minden irányból jól tartanak, eleinte hihetetlen volt, hogy egy kisautóban ilyen kényelmesen ül az ember. Mindezt 180 cm magassággal, úgy, hogy még hátul is kényelmesen elfér egy hasonló termetű felnőtt. Nem vitás, ma már a Fabia is a 10 évvel ezelőtt megszokott kompakt kategória helykínálatát nyújtja. A kormány vajkönnyű, ami alacsony tempónál kedvező, viszont városban autózva is megmarad ez a könnyedség, ami némileg zavaró. Jobb lenne, ha 50 km/h körül már egy kicsit keményebbé válna a rásegítés. A fékek fogáspontja és adagolhatósága rendben van. A váltó könnyen jár, igaz kicsit hosszú úton és picit lötyögős, a megvezetése viszont megfelelő. A fokozatok elosztása jó, 60 km/h-val hatodikban már rángatásmentesen autózhatunk, ehhez nyilván szükség van a 1.2 TSI motor teljesítményére és nyomatékára is.
A csomagtartó alapesetben 330 literes, a hátsó üléstámlákat lehajtva pedig 1150 literre bővíthető. A padlón lévő szintkülönbség némileg korlátozhatja a pakolhatóságot
Csúcsmotor. Legalábbis egyelőre ez a legerősebb benzines az új Fabiában. A 110 lóerő és a 175 Nm nyomaték kellő rugalmassággal mozgatja az alig több, mint 1100 kg-os, elődjénél könnyebb autót. A 0-100 km/h gyorsulást 9,7 másodperc alatt abszolválja és akár 197 km/h-val is "repülhetünk" a sárga-fekete darázzsal. A forgatónyomaték széles, 1400-4000 1/perc fordulatszám-tartományban érhető el. A valóságban inkább 1800 1/perc körüli fordulattól húz jól a motor és alacsonyabb fordulaton a gázpedálra lépve is eltelik nagyjából két másodperc, amíg megérkezik a szükséges turbónyomás és vele együtt az a gyorsulás, amire szükségünk van.
A 110 lóerős 1.2 TSI motor jól mozgatja a Fabiát, négyhengeres létére némi rázkódás érezhető alapjáraton, ami több mint fura egy ilyen blokktól
Komfortos. Nem csak az üléspozíció, az úttal való kapcsolat is komfortos. A 16 colos felniken feszülő 215/45 méretű gumiabroncsok bár peresebbek, mint amit megszokhattunk ebben a kategóriában, ez azonban nem megy a komfort rovására. Az elöl torziós stabilizátorral ellátott MacPherson, hátul pedig csatolt lengőkaros futómű hibátlan rugózást és csillapítást nyújt, még Budapest cudarabb minőségű útszakaszain is. Emellett attól sem kell tartani, ha komolyabb manőverre vagy nagyobb kanyarsebességre van szükség. A Fabia ilyen esetekben is megbízhatóan és stabilan viselkedik, szükség esetén az ESP finoman, alig észrevehetően avatkozik be. A vezető csak annyit érez, hogy az autó azon az íven fordul, amelyiken akarja.
Jól is csillapít, stabilan is fordul. A Fabia vezethetősége és kényelme legalább egy kategóriával nagyobb autókat idéz
Praktikus. Ahhoz képest, hogy a Fabia kisautó, rengeteg tárolóhelyet találunk benne. Elöl hátul az ajtózsebek átlag feletti mérettel rendelkeznek, elöl akár egy 1,5 literes palack is elfér. A középkonzol alatt szintén van egy nagyobb rekesz és két pohártartó. Ezek közül az egyikben kivehető telefontartó van, amelybe állítva lehet elhelyezni a készüléket, anélkül, hogy az önálló életre kelne lassításkor és kanyarodáskor. A felnyitható, állítható első könyöklő szintén szolgálhat tárolásra. A magasabb kategóriákban ismert MirrorLink támogatást a Fabia is megkapta, mellyel az Andorid/iOS alapú okostelefonok képernyőjét teljes egészében klónozhatjuk a központi 7 colos kijelzőre. Ez egy rendkívül jó extra, hiszen amellett, hogy a telefonunk az USB kapcsolat révén töltődik, a kedvenc navigációnkat használhatjuk vagy utasként akár Facebookozhatunk, internetezhetünk is.
A központi kijelző érintőképernyős, az egyes menük dedikált gombot is kaptak, így egyetlen mozdulattal bármelyik menü könnyedén elérhető
Hátrányok? Az a helyzet, hogy nagyon nehéz belekötni ebbe a Fabiába. Ha egy alapmodellel lenne dolgunk, nyilván lehetne sorolni, hogy pl. gyenge a motor, itt viszont szó nincs erről. Mondjam azt, hogy a tesztautó 6,5 l/100 km átlagfogyasztása sok egy 1.2 TSI motortól? Ha azt nézzük, hogy csak városban használva, több rövid hidegüzemes úttal megspékelve, akkor ez teljesen normális. Városon kívül, normál üzemben, KRESZ szabályokat betartva 4,8 l/100 km fogyasztás adódott. Említhetném a kormány könnyűségét, ami viszont egyénfüggő és néhány 1000 km után lehet, hogy meg tudnék vele barátkozni. Alapjáraton időnként egyenletlenül jár a motor, ami lehet, hogy csak a tesztkocsi egyedi problémája. De ha mégsem, akkor talán egy szoftverfrissítéssel orvosolni lehet a hibát. Egy szó mint száz, az új Fabia minden tekintetben egy jól sikerült autó, nem lesz könnyű dolguk a versenytársaknak.
Kisautó, ami családi használatra is alkalmas és még vagány is? A Fabia ilyen, ráadásul a 110 lóerős 1.2 TSI-vel erős és takarékos is
Népautó lesz? Ha abból indulunk ki, hogy az első két generáció sikeres volt a magyar vásárlók körében, akkor azt mondhatjuk, hogy igen. Természetesen nem ezzel a felszereltséggel és motorral, hiszen a tesztautó alapára 4,65 millió, extrákkal együtt pedig hajszálnyival kevesebb, mint 4,8 millió lenne ez a példány. A versenytársakhoz viszonyítva azonban ez az összeg nem mondható soknak, hiszen egy hasonló kategóriájú, minőségű és felszereltségű autó ma legalább ennyibe kerül. Ez az ár jócskán távolabb áll a Fabia induló árától, ami 2,7 millió Ft, az viszont tény, hogy az egy nagyon alap felszereltséget és csak 60 lóerős motort kínáló autó. A legnépszerűbb várhatóan az 1,0 literes 75 lóerős vagy az 1.2 TSI 90 lóerős változata lehet, ezeket Clever felszereltséggel 3,35 és 3,63 millióért kapjuk meg, attól függően, hogy melyik motort választjuk. Az előző Fabiához képest a külsőt leszámítva nem kapunk annyival nagyobb pluszt, hogy érdemes lenne cserélni, aki viszont az első generációs Fabiából ül át a mostaniba, minden tekintetben minőségi változásra számíthat.















































