Nincs jobb válságautó 300 ezerért: Suzuki Swift használtteszt

Válság van. Felháborítóan drága az üzemanyag és minden más is. Válságban pedig az okos vagy megszorult ember válságautóval közlekedik, amennyiben muszáj közlekednie, vagy mert ha valamiről, hát épp az autózásról nem akar lemondani. Nos, van egy tuti tippünk azok számára, akik túl tudnak lépni a sznobizmuson és a mi autónk lesajnálásán: a Suzuki Swiftnél nincs jobb!
Egy 1998-as háromajtós, 1,3 literes példányt próbáltunk átlagos futásteljesítménnyel és állapotban, s bár szolid tuningolása is megfogott bennünket, mégis inkább a típus legendás elnyűhetetlensége, igénytelensége, strapabírása és olcsón fenntarthatósága miatt tartjuk, hogy minimális komfortszintje mellett is kimondottan jó vételnek számít úgy a kategóriában, mint ezekben az ínséges időkben. A tesztelt autót úgy négy éve használja a tulajdonosa, akkortájt egy Suzuki-szervizes fiától vette 600 ezer forintért. Jobbára városban nyüstöli, és esze ágában sincs eladni, mert egyfelől kiváló kocsi, másfelől az érte kapott összegért és akár ahhoz 20-30 százaléknyi többletet téve sem ülhetne át más, nagyobb, kényelmesebb, hasonlóan megbízható, kisfogyasztású és üzemeltetési költségű verdába. Hogy azonnal a lényegre térjünk: pillanatnyilag 300, maximum tán 350 ezerért válhatna meg tőle - a Használtautó.hu oldalon a keresőt 1998-as évjáratra és 1300 köbcenti alatti lökettérfogatra állítva 403 ezer forintos átlagárral szembesültünk, de ezt klímás és 2 légzsákos verziók húzzák fel, miközben a jelentős mennyiségben hirdetett tucatautó légkondi és lufi nélküli, átlagos futásteljesítménye pedig 116 ezer kilométer. A nemrég ugyanígy 300 ezer forintos, 1995-ös Ford Mondeo is kellemes, továbbá sokkal kényelmesebb autó volt, de annak problémamentes üzemeltetése azért a Swifténél költségesebb mulatság. Nézzék csak, milyen alacsony alkatrészárak vonatkoznak a kis Suzukira! [BANNER type="1"]
Ennek, a forgalmija szerint piros, "élőben" epermetál Swiftnek az órájában 63 ezer kilométert láttunk, ugyanakkor 50 ezer körül cserés volt, így igazából 110-120 ezer közti km van benne - pont az átlagnak megfelelően. Klímát és légzsákot nem, külső-belső tuningot annál inkább ad ez a mókásan mutató, legalább nem unalmasan szürke "papírjaguár".
Kezdjük kintről: lökhárítója és lemezfelnije fújtan, oldala matricázottan fekete, a B-oszloptól üvegeit fólia sötétíti, szélvédője napellenzősen vagány, de sötétek az elülső ablakok vízelvezető-légterelői is. A narancs irányjelző fehérre lett cserélve - így ugye sokkal trendibb. A magyar autóhoz méltón magyar gyártású Hankook téligumik különben szinte újak (nem kis értéket képviselve egy ilyen szerény árú kocsin), tavasztól őszig gyári, 13 colos alukerek fokozzák a látványt. A matricázás persze igencsak feslésnek indult, a kasztni kisebb-nagyobb sérülések több-kevesebb sikerrel elvégzett javításáról árulkodik, de egyben van, még nem kezdte el enni a rozsda. A kipufogó új, a hűtőmaszk rácsa kiesett - fogjuk fel ezt is tuningnak.
Bent "sportos" GLS-ülések trónolnak támlájuk hátoldalán némi folytonossági hiánnyal és az évek során állandó telepakolástól tarisznyajellegű zsebbel, kárpit az ajtókra is jutott, a színvilág megkapó. Tuning még: racsingpedál, minikormány, hozzá dizájnban passzoló váltógomb, taxistükör, a vezetőoldali napellenzőben "borotválkozótükör", könyöklő, kályhaezüstösre fújt betétek, minden van. Ápoltak, s voltaképp durva kopásoktól és karcoktól mentesek a műszerfal műanyagjai - elöl rend van és tisztaság. Hátul is csak akkor fogja el az embert a lelakottság-érzés, ha nekiáll bővíteni a magas peremű és aprócska csomagtartót - ott a kárpitok takarítva is fáradtak-piszkosak, a kalaptartó meg igazoltan hiányzik, hiszen a napi rámolásban inkább akadály, mint partner.
Sajnos cikkünkben nem tudjuk közvetlenül átadni a sötétítés és a Wunderbaum okozta mámoros hangulatot, de ezzel magyarázzuk, hogy a már menet közbeni csörgés-zörgés egyáltalán nem zavaró, sőt. További érv a büntető kinézet mellett a sportlégszűrő, ugyanis vele a hangja is olyan az autónak, mint a külseje: gengszter. A 68 lóerő állítólag még mind megvan (fékpadi mérés igazolja), mondjuk tény, hogy a mai szemmel nevetségesen alacsony, 780 kg-os tömeg és a gengszterfíling is segít úgy érezni: az esztergomi atléta bizony még 14 évesen is fürgén szedi a lábait... A 13 mp-es 100-as gyorsulást és a 165 km/h-s végsebességet sem kívántuk ellenőrizni, igazság szerint nem mentünk vele 90-nél tempósabban. Azt viszont nem csak ötödikben, hanem kettesben is próbáltuk - élmény volt!

A rásegítés nélküli kormány a modern autókban elpuhult sofőrnek nehéz, ez a minikormány meg olyan közel van a bajuszkapcsolókhoz, hogy elsőre többen is ablakot töröltünk. Pedig nem esett. Ami még fura volt, hogy emlékeink szerint a Swift elképesztően alacsony üléspozícióval érte el, hogy magas emberek is viszonylag kényelmesen elférjenek benne, most azonban úgy éreztük, bakon ülünk (nyilván másfajta ülés volt a régebben vezetett Suzukikban). A féket taposni kell, de aztán szépen fog (nemrég ez is cserés volt, ahogy a vezérműszíj és görgői 100 ezer km tájékán, no meg az első lengéscsillapító a gólyalábbal a nagy Suzuki-visszahívásos akcióban). A futómű nem csillapít sokkal gyengébben a modern autókhoz képest, a váltó pedig puhán és pontosan kapcsolható azzal együtt, hogy karja méteres utakon jár, s lötyög is.
A tulaj csak azt sajnálja, hogy nem 16 szelepes a motor - szerintünk meg ne sajnálja. Picivel talán jobban megy a 85 lovas, de - tapasztalataink szerint - valamivel többet fogyaszt, s nem is annyira "tüzes", mint az ősblokk. A 68 lóerősnek 5,9 l/100 km a gyári étvágya, s e gengsztereper is elketyeg 6,5 literrel úgy, hogy rendszeresen heveny meneteket tekernek bele. Egyszer Ausztriából hazafelé 4 személlyel és poggyászokkal megpakolva 5,1-et fogyasztott (osztrák benzinből), ez a rekord. Amit egyáltalán nem kétlünk, hiszen egy majdnem ugyanilyennel hajdanában a Torino-Budapest útvonalon sofőr plusz két utast szállítva 710 kilométert bírt egy tankkal a Swift, majd 36 liter fért az üzemanyagtartályába... Ami hasonló étvágyat jelent. Itt jegyeznénk meg két típushibáját/hiányosságát: nem tudni, csak sejteni, mennyi benzin lehet benne, mert a mutató már rég az üres szint alatt fekszik, amikor még zokszó nélkül robog, illetve hosszútávon hátul baromi kényelmetlen. Nem is a helyszűke a baj, mert tűrhetően el lehet férni - a lapjában és támlájában is rövid, ráadásul kőkemény, spártai pad a kínok forrása. Még valami: a lámpák fényereje alacsony, az ablaktörlőlapátok meg gyengén törölnek - általában. Mindannyiunk okulására tessék megírni, milyen izzót, milyen lapátot érdemes venni, hogy javuljon a helyzet.
Nyilván sokaknak csak olaj a tűzre bármi pozitívum, ami a régi Swifttel kapcsolatban elhangzik (a használói vélemények kiváltképp megbízhatóságát emelik ki), mondván papírból készült, ujjal benyomható a kasztnija, ütközésnél zéró védelmet nyújt, stb. Na ja, aktív-passzív biztonsága nem valami megnyugtató - sokszoros odafigyeléssel kell vezetni, s még akkor is eltrafálhatja az embert egy őrült/bealvó kamionsofőr, kiugorhat elé egy vad, leléphetnek elé a járdáról, az elsőbbségről megfeledkezve ropira törheti egy városi álterepjáró, ne is folytassuk. Ez van. Attól még autónak jó a Swift. Sokkal jobb - házon belül - az Ignisnél, Wagon R-nél, Altónál, jobb és költséghatékonyabb a legtöbb konkurens kisautónál is. Válságban pedig az a legfontosabb, hogy a lehető legolcsóbban hódolhassunk már-már luxusszenvedélyünknek, az autózásnak, nem?