Cikk2016. 01. 27.
Ogier harmadszor is Monte győztes
Sébastien Ogiernek sikerült háromszor egymás után megnyerni a Monte Carlo Rallyt egymás után. Csak Sandro Munari, Walter Röhrl, Tommi Mäkinen és Sébastien Loeb volt erre képes.

Betumeret18 px
Sima győzelemmel hozta el élete harmadik Monte diadalát Ogier
Szerencsések vagyunk, hogy a mai napig a legendás Monte Carlo Rallyval indul a WRC szezon. Évről-évre az egyik legizgalmasabb verseny a naptárban, és ez idén sem volt másképp, bár már az első szakaszon látszott a Volkswagen előnye. Sokan panaszkodtak a rendkívül csúszós utakra – a hátrébb indulóknak a havas felhordásokkal is meg kellett küzdeniük. Az első két napon Ogier és Meeke harcoltak az első helyért. Ezt a csatát végül a Citroënnel versenyző Meeke hibája döntötte el, amikor egy kőnek ütközött. Úgy megsérült a váltója, hogy fel kellett adnia a versenyt. Nagyszerű sportemberi teljesítményről árulkodik, hogy Ogier megállt a szakaszon, hogy vetélytársának segítsen, hiszen állítása szerint szeretett volna tovább harcolni vele, szerinte sem ezt érdemelte a brit pilóta.
A legjobb citroënes sokáig Meeke volt, azonban találkozott egy kővel, ami eldöntötte a további sorsát
Szinte csak Ogier úszta meg technikai bajok nélkül, bár így is megérdemelt volt győzelme. Majdnem 2 perccel, 1 perc 54,5 másodperccel nyerte meg a versenyt a Volkswagen Polo R-rel. Ezzel egy álma vált valóra állítása szerint. Csapattársa, a norvég Andreas Mikkelsen második lett. Harmadik helyre Thierry Neuville csúszott be, legjobb hyundaiosként és több mint 1 perc hátrányban, bár csak kétkerékhajtással. Mikkelsent egyébként a svéd rali győzteseként várják. Mads Østberg visszatért az M-Sporthoz, és negyedikként végzett a francia Stéphane Lefebvre előtt, akinek ez volt legjobb WRC eredménye.
Úgy látszik, a Hyundai és a Ford még idén sem tudja igazán felvenni a tempót, bár az M-Sport mögött jelenleg minimális a gyári támogatás
A verseny legdurvább esete Latvalához fűződik, hiszen az egyik gyorsan elütött egy nézőt, miután megdobta kocsiját a partoldal. A nézőnek semmi baja nem lett, annak ellenére, hogy fontosabbnak tartotta a kocsit lefotózni, mint elugrani. Az ügyet vizsgálják.
A WRC 2 első két helyét Elfyn Evans és Armin Kremer hozták el, ráadásul a top 10-be is bekerültek. A bajnokság Karlstad felé veszi az irányt, ahol február 11-14 között rendezik a svéd vb futamot, ami a bajnokság egyetlen teljesen havas futama lesz. [BANNER type="1"] Sajnálatos módon a sokak kedvencének számító Robert Kubica bejelentette, hogy idén csak a Monte Carlo-i futamon tud elindulni. Az előzetes hírekkel ellentétben, sem hazai futamán, sem Svédországban nem indul, azonban ezt az egy futamát is emlékezetesen fejezte be. Ahogy megszoktuk tőle, most is összetörte a Fiestát, és bemutatta a valaha volt talán leglassabb balesetet. (Kísértetiesen hasonlít egy korábbi balesetére…)