Okos választás – Skoda Fabia 1.0
Lassan nem is lehet hagyományos szívómotorhoz jutni némely márkánál. A Volkswagen-csoportnál például alig, a Fabiához is ez az egyetlen turbó nélküli, és nem rossz döntés.

Komolyra vették a figurát, jobban is áll neki, mint az előző esetlen gömbölyített fazon. Méretéhez képest a Fabia rengeteg helyet kínál
Népszerű. A kisautók kínálata elég bőséges, de a Fabia mindig is kedvelt modell volt, mert mindene megvan ahhoz, hogy lenyűgözze a vásárlókat. Az első generációs is remek kisautó, nekem a második nagy csalódás, igaz, praktikum szempontjából az is remekel. A harmadik generációs jelenlegi Fabia viszont mindent hoz, amit elvárok egy egyszerű, olykor családi igények kielégítésére is szükséges ötajtóstól. A Clever felszereltség jelenleg nagyjából a kínálat közepe, ebben már sok minden van, ami elég a mindennapi autózáshoz. Persze nem dobjuk el tőle az agyunkat, viszont nem szenvedünk hátrányt szinte semmiben, és az ár/érték arány is ezen a szinten a legkedvezőbb.
Sok töréssel próbálták karcsúsítani, ebben a Capucchino-bézs metálfényezésben ügyesen meg is tudja mutatni ezeket
Talán a dús bajusz miatt annyira komoly, mindenesetre határozott a harmadik generációs Fabia. Németes kimértséget tükröz a cseh kisautó
Alapból jó a Clever. Picivel 3,3 millió fölötti árcédulát hord tesztautónk, a Clever alapfelszereltségen kívül pedig nincs benne semmi plusz, viszont minden megtalálható, amire szükségünk lehet. A központi fejegység már érintőképernyős, navigáció nincs, van viszont Bluetooth-kapcsolat, USB- és AUX-bemenet, és figyelhetjük az utazási adatokat is. Nagyjából mindent meg lehet jeleníteni, ami szükséges, és kellőképpen jól is fut a rendszer. Nem érezni rajta semmiféle spórolást, azon kívül, hogy kicsi a kijelző, de ekkora épp megteszi. Van légkondicionáló – igaz manuális – fűthető ülések, elektromos ablakok elöl, csak sajnos még a sofőré sem automata.
Nincsenek LED-es lámpák, viszont elöl van nappali menetfény. Sajnos a halogén izzók nem világítanak túl intenzíven
A széles műszerfal szálcsiszolt hatású ezüst műanyagbetétje jó hangulatot kelt, a középső kijelző apró ugyan, de ennyi bőven elég, ha nincs navigáció, és mindent nagyon ügyesen kezel
Nem baj, hogy szívó. A motorkínálatot tekintve ezen az 1,0 literes háromhengeresen kívül már nincs szívó benzines a Fabia kínálatában (sem). Szép lassan eltűnnek mindenhonnan, pedig remek választás. Eleinte féltem tőle, hogy kínlódni fog szegény, de nem éreztem sehol hátrányát. Ez az erősebb, 75 lóerős verzió, autópályán már kicsit izzasztó vele a 130, utasokkal pedig még nagyobb feladat lehet számára. Városban, illetve azon kívül viszont tökéletes. Alapjáraton bent semmit nem hallani belőle, az induláshoz viszont kicsit föl kell pörgetni, akkor azért eszünkbe juttatja a Wartburgot, de semmi drámai. Kárpótol a sima indulás és a 60-70 km/h-ra való gondtalan gyorsítás.
Sok a hely, rengeteg a tárolórekesz, az ajtók zsebeibe nagyobb palack is elfér, a váltó előtt pedig minden egyéb, de ha van még mit pakolni, az ülések oldalán is találunk hálós zsebeket
[BANNER type="1"]
Kategóriájában bőségesnek számító 330 literes csomagteret ad. Elég mély és széles, az ülések ledöntésével marad egy kis lépcső, de nem sokat zavar, a padló alatt csak felárért van pótkerék
Vezetni pont ugyanolyan, mint ahogy kinéz. Kicsit semmilyen, kicsit határozott, vannak, akik izgalmat is találnak majd benne. Megnyugtatóan gondtalanul lehet vele közlekedni, a váltó pontos, de többször megviccelt a fordítottan, jobbra hátra helyezett hátramenet - nem volkswagenesen az egyes helyén van. Tér van benne bőven, széltében főleg, hiszen 9 centivel szélesebb is az elődnél. Az ajtókárpit vékony, így a könyöklő is messze van, átlagos testalkatomnak így nem volt kényelmes könyökölni, de ez marad az én bajom. Az ülések kényelmesek, a sofőré magasságban is állítható, valamint a kormány mélységben és magasságban is, elég jól testre szabható.
Három henger és semmi turbó, normál szívó motorral is lehet kérni a Fabiát, Igaz, csak 75 ló, ingázásra, napi járósnak bőven megfelel, ha vigyázunk a gázpedállal, a fogyasztása is könnyen vihető 6 liter alá, városban is
Mindennek megvan a helye. Annyi pakolórekesze van, hogy nem is tudtam kihasználni még a többségét sem. A váltókar előtt egy nagyobb, akár telefonnak, de több minden is elfér, külön kártyarekesz, a kézifék mögött is egy kisebb fakk, és mindegyiknek gumírozott az alja, így nem kopog, zörög benne semmi. Ilyen apró megoldásokkal egész jó minőségérzetet kelt. Amihez rendszerint nyúlnunk kell, az korrekt anyagból készült. Kisautókhoz mérten hátul is hatalmas a tér, csomagtartója mély és jól pakolható, alatta felárért akár pótkerék is lapulhat, alapból csak defektjavító jár.
Standard Volkswagen-csoportos műszerek,pici fedélzeti számítógéppel, valamint manuális klíma is jár a Clever szinten. A váltó pontos, egyetlen furcsasága, hogy jobb hátul van a hátramenet
Ezért az árért mindent rendkívül jól csinál a Fabia, minden szükséges benne van, és még a gyengécske motorral is bőven használható. Tágas, kényelmes és egyszerű
Egyszerűen nagyszerű. A Skoda szlogenje tökéletesen illik rá, ennél jobb minőséget és ennyi okos megoldást nem kapunk mástól ennyiért. Az 1.2-es TSI nagyon jó motor hozzá, de szerintem ezzel az 1,0 literessel is sokan meg lesznek elégedve. Ráadásul már alapáron vigyáz is ránk a Fabia, ha éppen lefékez előttünk egy autó, a Front Assist nem csak jelez, lassítani is képes. Nincsenek LED-es fényszórói és csiricsáré belső hangulatvilágítása sem, viszont már az alap 4 hangszórós hifi is elfogadhatóan szépen szól. Ingázni tökéletes, az összeszerelésre nem lehet panasz, és négyen vígan elférnek benne. Ha belefér a költségvetésbe, kis vidámságra is képes külön színezhető tetejével és a hozzá illő felnikkel. Alapból viszont ehhez a Capucchino-bézs metálhoz hasonló elegáns színekben kérhető. Nem csak a felszereltség, maga az autó is okos döntés.








































