Olcsó szabadidő-autók? Orosz-román nagymérkőzés
Összeért nálunk a legutóbbi Dacia Duster és a Lada Vesta SW Cross tesztautó. Elkerülhetetlen volt, hogy egymás mellé tegyük és összemérjük őket. Itt egyértelmű a győztes, bár neki is lenne komoly kihívója.

Már nem annyira olcsók, mint gondolnánk. Automata vagy robotizált váltóval a jól felszerelt Dacia Duster és a Lada Vesta SW egyaránt több mint 5 millió forintos
Adta magát, hogy egymás mellé tegyük a Dacia Dustert és a Lada Vesta SW Crosst, hiszen mindketten földútra is szánt modellek, még ha a konkrét tesztautók fronthajtásúak is voltak. Ugyanakkor nagyon sok a különbség a két autó között. A Duster inkább SUV, a Vesta pedig alapvetően egy emelt futóműves, körbeműanyagozott kombi, s hozzá felárért sem választható összkerékhajtás, míg a Dusterhez igen, pontosabban a Duster egyes verzióihoz igen, ugyanakkor a konkrét tesztautóhoz nem, ugyanis most a Duster is automata váltóval járt nálunk. A Vesta SW Crossról mondjuk túlzás azt mondani, hogy automata, ő csak robotizált váltós, míg a Dusterben kettős kuplungos automata dolgozott. Utóbbi ráadásul 6 fokozatú, míg a Lada robotizáltja csak 5.[BANNER type="1"]
A Vesta többnek kíván látszani, például krómozott kipufogóvégből is duplát, formásabbat ad, ugyanakkor a Duster összességében felnőttebb, finomabb autó, 17 colos kerekein ballonosabb abroncsokat hord
De nem csak a váltók különböznek, a motorok is. A Ladáé 1,6-os benzines, míg a Dusteré 1,5-ös turbódízel. Hogy szabad-e így összevetni őket? Nyilván csak erős hunyorítással, ugyanakkor van egy igen erős közös pont a crossoveres jelleg mellett: mindkét tesztautó nagyjából 5 millió forintos példány volt. Igaz, a Dacia esetén nehezíti az ár megállapítását, hogy ott most motorváltás van, tesztautónk 109 lóerős 1.5 dCi-je kifut, s jön a 115 lóerős, már WLTP normás változat, ami viszont némi felárat jelent, abból 4 999 000 forint a jól felszerelt Prestige változat, s ehhez mintegy 500 ezer forintos extra lesz majd még a duplakuplungos automata váltó. Igen, a Vesta SW Cross olcsóbb a maga - robotizált váltóval és az ahhoz mindenképp járó Lux felszereltséggel - 5 099 000 forintos árával.
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Dacia Duster | 4341 | 1804 | 1682 | 2676 | 478-1623 |
| Lada Vesta SW Cross | 4424 | 1785 | 1532 | 2635 | 480-825 |
Balra a Duster letisztultabb, jobbra a Vesta olcsóbb műanyagokból épülő műszerfala. Bár a belső szélesség a Vestában a nagyobb, a karcsúbb középkonzol miatt a térdeknél a Duster a tágasabb
Viszont a két autót egymás mellé téve nem kérdés, hogy megéri a Duster a mintegy 10 százalékos felárat. Kezdjük kívülről, ahol egyébként a Vesta SW Cross is erős. A két autó közül ráadásul utóbbi a nagyobb, ugyanakkor tengelytávban a Duster ad többet, szerényebb túlnyúlásaival terepszögei is jobbak. Hasmagasságban mindkét versenyző erős, a normál Vesta kombiénál 2,5 centivel emeltebb futóművel az SW Cross is 20,3, a Duster 21 centis hasmagasságot ad. A Duster karosszériája persze magasabb (15 centivel) és szélesebb is (1,9-cel), üléspozíciója is kényelmesebb, benne sokkal inkább megvan a "forgalom felett ülünk" érzés.
Határozottan jobb első üléseket ad a Duster, az ülés pozíciója is magasabb ott
A hátsó ülés és lábtér versenyszámot a Vesta nyeri
Belül érdekes kép fogad. Hiába szélesebb kívülről a Duster, szélesebb ajtópaneljei (és alighanem jobb biztonsága) miatt belülről valamivel kevesebb helyet ad, de ő sem szűk. Az első ülések kényelmét és méretét tekintve is a Duster, míg a hátsók tekintetében a Vesta a jobb. A műanyagok mindkét autóban kivétel nélkül kemények, de a Duster érezhetően minőségibb plasztikokat ad. A kárpitok izgalmasabbak, de talán túlzottan is harsányak, s szintén olcsóbb hatásúak a Vestánál, minőségben, összhangban egyértelműen a Duster a jobb. A csomagterek mérete nagyon hasonló, mindkét modell közel 500 literes alapméretet ad, ülésdöntéssel a Dacia értéke jóval nagyobb, de a különbséghez az eltérő mérési norma is hozzáadódhat.
Nagyjából azonos méretűek a csomagterek, a Duster nyílása (balra) küszöb nélküli
| Dacia Duster | Lada Vesta SW | |
| Belső szélesség elöl [mm] | 1400 | 1500 |
| Belső szélesség hátul [mm] | 1400 | 1450 |
| Belmagasság elöl [mm] | 925-980 | 940-980 |
| Belmagasság hátul [mm] | 940 | 930 |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] | 230 | 310 |
| Ülőlap hossza elöl [mm] | 510 | 480 |
| Ülőlap hossza hátul [mm] | 440-490 | 500 |
| Csomagtér maximális szélessége [mm] | 1160 | 1200 |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm] | 990 | 980 |
| Csomagtér magassága [mm] | 450-800 | 480-720 |
| Csomagtér hossza [mm] | 930 | 930 |
| Csomagtér hossza üléshajtással [mm] | 1700 | 1790 |
| Raktérnyílás szélessége [mm] | 940 | 1010 |
| Raktérnyílás magassága [mm] | 780 | 720 |
Mindkét automatizált váltó kapcsolható kézzel is, utóbbi főként a Ladáéra fér rá, úgy ugyanis valamelyest javítható az érezhető lassúsága
Az igazi különbségek menet közben jönnek ki, de már az indítás is árulkodó. Míg a Ladában sokáig kell köszörülni az önindítóval, hogy beinduljon a benzinmotor, a Duster akár okoskártyás rendszerrel egyetlen gombnyomásra, s gyorsan indítja be dízelmotorját. Nem mellesleg a gázolajos kevésbé remegteti a karosszériát, sőt hozzá még stop-start rendszer is van, nem úgy a Vestához. Bár a két motor teljesítményben (105 és 109 lóerő) igen közel áll egymáshoz, benzinesként és turbódízelként messzebb vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. A Lada benzinesét forgatni kell ahhoz, hogy menjen, robotváltójának kapcsolásai lassúk és jól érezhetők. Ezzel szemben a Duster dízele alacsony fordulatról elég jól húz, a Vesta benzinesénél több mint 100 newtonméterrel jelentősebb nyomatékát már 1750-es fordulattól hozza. Sokkal könnyebben és dinamikusabban indul meg, mint a Vesta, nem igényli annyira a taposást ahhoz, hogy menjen. Fogyasztása is kedvezőbb, katalógusérték és a városi teszt szerint is 2 literes előnyt mutat, ami azt jelenti, hogy 100 ezer kilométer alatt mintegy 800 ezer forinttal kedvezőbb üzemanyagköltség adódik a Dusterrel. Alsó hangon, ugyanakkor el kell áruljam, hogy a szabadnapomból elcsent óra alatt megejtett összevetés során elmaradt az azonos úton összevetés, ott vélhetően még nagyobb különbség adódott volna.
Balra a Duster dízel, jobbra a Lada benzines motorja. Utóbbi érezhetően torkosabb, szerényebb nyomatékú
| Dacia Duster 1.5 dCi EDC | Lada Vesta SW 1.6 16V AMT | |
| Emissziós norma | Euro 6 | |
| Üzemanyag | Gázolaj | Benzin |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1461 | 1596 |
| Hengerek/szelepek száma | 4/8 | 4/16 |
| Váltófajta/-fokozat | duplakuplungos automata/6 | robotizált/5 |
| Teljesítmény [LE/fordulat] | 109 (4000) | 105 (5800) |
| Nyomaték [Nm/fordulat] | 260 (1750) | 148 (4200) |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 11,9 | 14,5 |
| Végsebesség [km/h] | 171 | 180 |
| Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 4,4 | 6,5 |
| Tesztfogyasztás [l/100 km] | 8,2 | 10,2 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 116 | 148 |
| Saját tömeg [kg] | 1304 | 1270 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1854 | 1730 |
| Hasmagasság [mm] | 210 | 203 |
| Abroncsméret | 215/60 R17 | 205/50 R17 |
Garázsban pakolásnál a Vesta csomagtérajtajára kell jobban figyelni, hogy ne érjen bele a plafonba, ugyanis az nyílik magasabbra
A Duster ráadásul csendesebb, jobb rugózású is, amellett, hogy érezhetően dinamikusabb és takarékosabb. Egyszerűen nincs józan érv a Lada mellett. Még úgy sem, hogy a Vestánál a Lux felszereltséggel már járó automata klíma és első ülésfűtés a Duster Prestige szintjéhez extra (50-50 ezer forintos tétel). Ráadásul a Duster olyan opciókat is kínál, mint a kulcs nélküli nyitás-indítás, vagy a multiview kamera, sőt, esetében a 17 colos felnik helyett 16 colos is kérhető, s úgy még 50 ezer forintot engednek is a vételárból. A garancia mindkét autóra alapból 3 évre szóló, felárért 5 évre hosszabbítható, a Ladánál 50, a Daciánál 60 ezer forintért. Tudom, a dízel vs. benzines összevetés fura és igazából kicsit értelmetlen, mert ahol (hosszú távon) a dízel megéri, ott a benzines Vesta nagyon nem. Viszont ők kaphatók kuplung(pedál) nélkül. Amennyiben a benzines Dustert (Prestige ellátmánnyal 4 249 000 Ft) állítjuk a 4 549 000 forinttól kapható Vesta SW Cross mellé, utóbbi még inkább kikap. Persze a Dusternek is állítható konkurens, a Suzuki Vitara, ami őt is megszorongathatja, már csakis turbós benzinesként. Az viszont már egy külön történet.
Divatozásban mindketten elég jók, a Duster vagányabb megjelenésű










































