Olcsó szerelem. Alfa Romeo 155 használtteszt

Legutóbbi piaci körképünkben főleg városi furikázásra alkalmas és használatos kisautókról írtunk 250, maximum 300 ezer forintos plafonnal. Kritérium volt még, hogy az autó ne legyen idősebb 1996-osnál, tehát feleljen meg az Euro 2-es normának, és nyilván fogyasszon minél kevesebbet. Nos, aktuális tesztalanyunk idősebb, így "piszkosabb" is az elvártnál, nem kék, hanem piros a környezetvédelmi plakettje, szóval szmogriadó esetén lehet, de nem szabad vele közlekedni. És nem eszik olyan hű, de keveset. És nem is kisautó. Cserébe kényelmes, tágas utas- és ha szedánosan is, de jókora, 525 literes csomagterű, s már-már túlmotorizáltnak is tekinthető. Plusz nagyon olasz. És szubjektív persze, de gyönyörű. Még így 22 esztendősen, órájában 335 ezer kilométerrel is. Ő egy Alfa Romeo 155-ös 1,8 literes Twin Spark benzinmotorral.


[BANNER type="1"]
Évjáratra 1992-es, tehát egy korai típus, hiszen épp akkor váltotta a 155-ös a 75-öst. Ausztriában helyezték forgalomba, itthon egy vagy két gazdája volt még, mielőtt 2009-ben jelenlegi tulajdonosánál talált megnyugvást. Mert ő aztán már nem adja tovább, nem adja el, használja, amíg bírja a gép. Szűk 4 év alatt úgy 70 ezer kilométert ment vele, és azt mondja, hogy vélhetően még a mutatott 335 ezernél is komolyabb a futás. Miért vette? Egyrészt szerelemből, másrészt, mert olcsó volt. Rohangálós, mindennapos, relatíve gazdaságos és fiatal autóra volt szüksége a másik mellé. Atyavilág, mi lehet a másik, amihez képest ez az Alfa gazdaságos és fiatal? Jogos a kérdés, a válasz pedig egy autóbolondnak mellbevágó: 1984-es Maserati Biturbo... Róla - reményeink szerint - később, most vissza az Alfához.

Szóval emberünk 2009-ben vette a már említetteken túl azért is (mondjuk egy szintén favorizált Mazda Xedos 6-tal szemben), mert pompás a formája, mert olasz, mint a Maserati és a Lamborghini (nála gyerekkorától fogva utóbbi a non plus ultra), és maximum 300 ezret volt hajlandó kifizetni érte. Aztán 240 ezerért találta és kaparintotta meg ezt a példányt. Szépnek tűnt, gyárinak, eladója szimpatikusnak, a kasztni meg kevésbé rohadt, mint most (szokásosan a hátsó sárvédőn pörsenve). Klíma és elektromos ablak szerepelt a kívánságlistán, feszes, ismerten és tipikusan olaszos, Fiat-csoportos, kiváló futómű, "kellő" erő - és a 155 legnépszerűbbike, az 1.8 TS abszolút megfelelő volt a maga 129 lóerejével és percenkénti 5000-es fordulaton 165 Nm nyomatékával.

Törve nem volt, a kipufogó nem szelelt, utastere közepesen volt leharcolva kiült vezetőüléssel, és halknak is bizonyult - maseratis mércével. A hátsó rugók ugyan "ültek", a fényszóró visszajelzője nem működött (azóta sem működik), az LCD-panel befolyt, a bal első ajtókárpit leázott-lemállott, alukerekei egy 33-asról származtak, téli gumijai elkoptak, sanszos, hogy nem a "kötelező" Selenia olajat kapta, de mindezzel együtt vonzott, mint a mágnes. Jó vételnek látszott, és mint utóbb kiderült, az is volt.

Az volt, jó vétel, mert fogyasztása nem horror, odafigyelve, nem ütve-rúgva-vágva a 70 ezres átlag 8,2 l/100 km. Szinte tudja a gyári 8-at. (A Maserati leg-legalja 13, de még egyszer: ő egy másik történet...) A beltér "fillérekért", alig több mint 20 ezer forintból és bontott alkatrészekből újult meg műbőr ajtókárpitokkal, kilincsekkel, elöl elektromos állítású és fűthető ülésekkel, hátul is "új" ülésekkel, fejtámlástul. A kalaptartó árnyékolós lett, új kéderek kerültek mindenhova, cserélte az LCD-ket és a váltószoknyát is.

A láncos - és persze dupla gyertyás - motorhoz nem igen kellett hozzányúlni, nem kellett megbontani. Viszont eszegeti az olajat - volt, hogy 1000 kilométeren 1 litert is elfogyasztott (mint ahogy a tulajdonos szerint az Ecotec-motorok is teszik-eszik), ami nem kevés. Pöccre indult még az ős Golden Lodge gyertyákkal is (azóta NGK van), ellenben gyújtáskábel-szettet muszáj volt gyártatni talán toyotás hüvelyeket és csatlakozókat bevetve. Amik még nem Alfa-, hanem (Omega és Astra) Opel-alkatrészek, az ablaktörlőkarok, mert az eredeti integráltak tönkrementek, s egy szép esős délután ezeket az Opel-féléket kukázták ki egy műhely udvarából.

Miket kapott még az autó? Olajból, szűrőből minőségit, Alfa könnyűfém felniket nyárra és Alfa-dísztárcsás lemezkerekeket télre gumistul (az alura a spéci 195/45 R15-ös abroncs nem olcsó...), fogyás okán új (Sachs) kuplungot, Brembo-féket (ez sem filléres tétel). A kormány, a váltógomb és a műszerfali dekorbetét nem csak látszatra van fából, de ez már így volt. Ami nem, az a ködlámpás lökhárító. Történt, hogy az egyik télen lassú defekttel árokban landolt a kocsi, s az eleje leamortizálódott. Kihúzták-meghúzták (a hűtőt is), lábon szaladt szervizbe. A lökös mellé színrefújt küszöbök is érkeztek, a jobb első sárvédő és akkor már az egész hátulja lakatolva lett - na, ez a "móka" mindenestül 180 ezer forintba fájt. Nem kis pénz, de olcsóbban ennél szerényebb összegből más se jönne ki más modellel. De.

De a ködlámpa csupán dísz, nem működik. A klíma sem. Az olajnyomás és az olajhőmérséklet mutatója sem túl aktív. Az ülésfűtés sem. A hátsószélvédő-fűtés sem. Bár szilenteket, miegymást cseréltek a futóműben, azért érezni, hogy nem szereti a budapesti utakat. Aztán az autónak olyan a hangja, mintha valami istentelen Koppány-kipufogója volna, de a repedtfazék hang gázadásra a motor felől támad. Rezonál, ordít, vicces (cserébe a géptető teleszkópos). És benzinszagot áraszt a kocsi. Az olajfogyasztásból és ebből is következik, hogy ma már hozzá kéne nyúlni a motorhoz, de a tulajdonos így vélekedik: "Nem ér annyit, hogy motorgenerált kapjon. Nem adom el senkinek, de nem is lesz megjavítva, nem lesz restaurálva."

Mi volt még? Egyszer külföldön, Montenegróban 3 henger ment csak a régi gyertyák miatt. Volt segítség itthonról a fórumozóknak hála, volt tengerparti kendácsolás, légtömegmérő-kiszedés, mindent kitisztítás, de volt szerencsére egy helyi erő is a hegytetőn, ahová ugye 3 hengerrel pöfögött fel az Alfa. A bácsi gyertyakulcs nélkül lazán orvosolta a problémát, sőt még kefét is adott - egy sörért. Végül - már működő - hengerenként egyet, összesen négyet érdemelt. Aztán akadt egy olyan eset is már Budán, hogy elment a fék, dombról lefelé, hol másutt. A bal első fékcső tört el.
Most, 2014 januárjában ez a 155-ös temérdek karcostul, kavicsfelverődésestül, olajfogyasztásostul, benzinszagostul, rozsdástul is szerethető. A váltó néha nehezen veszi az egyest és már nem olyan patent, mint régen volt. Talán nincs meg mind a 129 ló, nincs meg a 100 km/h 10 mp alatt, de egész kellemesen húz, s ha bemelegedett, simán jár - élmény vezetni az autót. Szuperkényelmesek az ülések, szuperhangulatos a fakormány. A próbakör előtt a tulaj elmondta, hogy ha lerohadok (mert azért ez mindig benne van a pakliban), akkor hopp, itt egy csavarhúzó és a tartalék biztosíték, ott azt csavarjam ki, amott azt cseréljem ki... Nem rohadtam le. Fülig ért a szám.
És elképedtem, hogy működik a centrálzár (emlékszem régi Fiatokra, Lanciákra: mindben folyvást elromlott), van elöl működőképes elektromos ablak, a kormány szervós, finom (légzsák és ABS nincs), a műszerfal meg csudálatos. A kárpitok nem azok, de mindegy. Így, hogy emberünk "csak" arra költ, amire kell, használja és szereti az Alfát, amíg az viszontszereti, ez egy teljesen korrekt kapcsolat. Olcsó szerelem. A piacon 180-600 ezer forint között találni - jellemzően fiatalabb - 155-ösöket, akad egy 1,6 millióért is, de az csillió lóerős vadállat. De ennél az 1.8-asnál igazából nem kell több, ahogy bizonyos szempontból a 22 éves Alfánál sem. Tán csak egy 30-as Maserati.