Cikk2016. 05. 19.
Önjáró autókat fognak tesztelni hazánkban
A térség egyetlen önjáró autók számára épülő tesztpályája valósul meg hazánkban - derült ki a Jövő autója című konferencián.

Betumeret18 px
A zalai pályán mesterséges környezetben kívánják majd tesztelni a jövő önvezető autóit. Hazánk állítólag még a fejlesztések élvonalába is kerülhet - köszönhetően annak, hogy a legtöbb beszállító jelen van
Stratégiai bejelentés, Orbán Viktor szájából, a Műszaki Egyetemen tartott Jövő autója című konferenciáról: járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen. Nem is akármilyen, hanem önjáró autók tesztelésére szánt. Mint azt a miniszterelnök elmondta, a zalai tesztpályához hasonló Magyarország 500 kilométeres körzetében nem található. A pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között. [BANNER type="1"] Mint azt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a most bekövetkező technológiai forradalom az autonóm, önvezető járművek széleskörű elterjedését fogja elhozni. Ez a folyamat nemcsak nagy technológiai kihívás, hanem óriási lehetőség is Magyarország műszaki fejlődésében, hogy a világ élvonalába emelkedhessen. Orbán Viktor szerint Magyarország a digitalizáció nyertese lehet a közép-európai térséggel együtt, ezért a régió országainak együttműködését szorgalmazta.
