Cikk2018. 02. 13.
Online vennél autópályamatricát Ausztriára? Tervezz előre!
Tavaly Ausztria is bevezette az online autópályamatricát és annak internetes vásárolhatóságát. Egyelőre ellentmondásos a rendszer.
Betumeret18 px
Már akár az osztrák utakhoz is vehetünk online matricát, akár telefonos applikációból is, de csak 18 nappal előre
Hazánkban több mint egy évtizede vásárolhatunk már autópályamatricát, akár interneten, akár SMS-en keresztül. Az persze igaz, hogy nem olcsón. Ennek ellenére egy német ismerős már néhány évvel ezelőtt is kifejtette számomra, hogy mennyivel jobb a hazai rendszer, mint az osztrák, ahol bár még a 10 napos jogosultság is olcsóbb, az éves pedig főként kevesebbe kerül, mint itthon, akkor még mindenképpen meg kellett állni matricát vásárolni. Ezen tavaly év végén változtattak, az utolsók közt bevezették az e-matricát és annak internetes, akár telefonos applikációból vásárolhatóságát.[BANNER type="1"]
Igen ám, de az osztrákoknál legalább 18 nappal az úthasználat előtt meg kell vegyük a matricát. Az autópályakezelő érvelése szerint azért, mert az EU jogszabályai szerint az online vásárlástól 14 nap áll rendelkezésre elállni. Hogy miért nem teszi be az online matricavásárlásba ezt a várakozási időt másik ország? Azért, mert ha valaki később elállna a matricavásárlástól, de mégis ment volna útdíjköteles szakaszon, a visszaváltás után joggal kaphatna bírságot, ami többe kerül, mint maga a matrica.
Az osztrákok azonban - egyelőre - úgy gondolják, az online matricavásárlásnak csak jó előre van létjogosultsága. Márpedig 18 napra előre megvenni a matricát kissé életszerűtlen. Ki tudja, mi történik közel 3 hét alatt akár az utazással, akár autónkkal, netán velünk. Így egyelőre marad az offline vásárlás, ami azonnali úthasználati jogosultságot ad. Ez 6000 partnernél érhető el, s akár náluk is választhatjuk a virtuális matricát. Van azért hasznos funkciója az osztrák autópályakezelő weblapjának (Asfinag.at) és applikációjának. Lekérdezhetjük például, hogy van-e érvényes matrica az autón (itthon ez csak részlegesen, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt-nél, csak a náluk vásárolt matricák kapcsán érhető el), valamint több mint ezer webkamerán nézhetjük az autópályák és gyorsforgalmi utak aktuális forgalmát. Nem csak Ausztria kapcsán, a rendszer 71 kamerát tartalmaz dél-Bajorország, 184-et Szlovénia és 74-et Magyarország kapcsán is.