Cikk2017. 06. 26.
Orosz megoldás egy teherautó kikerülésére
Temérdek kellemes percet köszönhetünk az Oroszországban kötelező tartozékként alkalmazott fedélzeti kameráknak. Az alábbi rövidfilm azonban agyzsibbasztó.
Betumeret18 px
Mint az az alábbi videóból kiderül, nem mindenkinek sikerül a teherautót kikerülni
Mindössze 1 perc az egész, mégis kiüti az embert. Legkevesebb három autót törnek ennyi idő alatt össze. Elvileg egy álló teherautó kikerülése lenne a feladat, két autónak a filmen is sikerül, majd épp a fedélzeti kamerát hordozónak már nem. Meg is áll mellette, így a szemből érkezők nem kis örömére már két autó torlaszolja el az út mindkét sávját. [BANNER type="1"] A nagy bámészkodásban újabb két autó koccan össze, majd az őket a padkán kerülő furgonnak is sikerül rájuk húzniuk a kormányt. Tempójuk halálos elenyésző, a kár mégis viszonylag jelentős, az ember pedig nem érti: ez mégis miként jött össze?