Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2024. 01. 11.

Oroszország köszöni, az európai autók nélkül is jól megvan

A szankciók igencsak nehéz helyzetbe hozták az orosz autóipart, de úgy tűnik, a kínai autóknak köszönhetően sikerül kilábalniuk a válságból.

Oroszország köszöni, az európai autók nélkül is jól megvan
Oroszország 2022. februárjában háborút indított Ukrajna ellen, a legtöbb globális márka pedig szinte azonnali hatállyal (az események elítélése mellett) kivonult az orosz piacról. Mára a helyzet annyiban változott, hogy az eurázsiai országban igyekeztek saját márkákkal pótolni a multikat, de az autóiparban így is komoly nehézségeket hozott a nyugati márkák kivonulása és a szankciók kiszabása. 2022-ban az orosz piac közel 60 százalékkal esett vissza az azt megelőző esztendőhöz képest, hiszen mindössze mintegy 700 ezer új autót regisztráltak. A múlt évben úgy tűnik valamelyest javult a helyzet, ugyanis az újonnan forgalomba helyezett személygépjárművek száma ismét meghaladta az egymilliót. [BANNER type="1"] Az oroszok által közzétett adatok alapján ez 69 százalékos növekedést jelent, de még mindig jócskán elmarad a "különleges katonai hadművelet" előtti időszakhoz képest, ugyanis a háborút megelőző évben 1,51 millió autó talált gazdára, míg tavaly 1,06 millió. 2023-ban nem meglepő módon a Lada bizonyult a legnépszerűbb gyártónak, hiszen közel 325 ezer eladott járművel messze leuralták a piacot. A képzeletbeli dobogó további két fokán viszont már kínai márkákat találni: az ezüstérmes a Chery lett 119 ezer értékesített autóval, míg a harmadik helyet az itthon kevésbé ismert Haval szerezte meg 112 ezerrel. Modellek tekintetében a Lada vitte a prímet a Grantával, ebből 90 híján 196 ezer fogyott, míg a második helyen a Haval Jolion végzett 55 ezerrel, a harmadik helyre pedig ugyancsak egy Lada, méghozzá a Niva Travel fért oda 47 ezer értékesített példánnyal. [BANNER type="2"]