Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 10. 16.

Orra esik a Renegade vészfékezésnél

Hatalmas problémára bukkant egy spanyol újságíró a Jeep Renegade tesztelése közben. Akkor a gyártó azzal magyarázta, hogy hibás volt az autó, de most reprodukálta egy másikkal is.

Orra esik a Renegade vészfékezésnél

Veszélyes hibára bukkant néhány újságíró a Jeep Renegade kapcsán. Először még tavaly, egy spanyol autós magazin szerzőjének sikerült előhoznia a problémát. Egy Renegade tesztelése közben kíváncsi volt, hogy viselkedik nagy sebességről vészfékezésnél a terepjáró, hát tövig nyomta a féket, és a kocsi majdnem orra bukott. Elmondása szerint borzasztóan megijedt, mikor a kocsi előre bólintott és a horizont lassan eltűnt, de egyre többet látott az aszfaltból maga előtt. Érezte, hogy valami nem volt rendben hátul, ezért lerakott egy kamerát, hogy láthassa kívülről is. Kicsit elhűlt a felvétel láttán, azt hiszem, velünk se lett volna másként.
A Renegade hátulja szabályosan a levegőbe emelkedett, de nem keveset, mi 20 centire tippelnénk a hátsó kerék és az aszfalt közötti távolságot. Akkor azonnal jelezte a helyi Jeep forgalmazónak, aki elhajtotta őt azzal a magyarázattal, hogy az autó törött volt és a fékrendszert hibásan szerelték össze, így a kelleténél nagyobb erőt fejtett ki az első tárcsákra. Ez még egy törött autónál sem normális, főleg, amit márkaszervizben tesznek helyre, de ennél többet nem tudott tenni az ügyben.

[BANNER type="1"] Egész addig, míg egy hónappal ezelőtt újra tesztre szerzett egy Renegade-et és az érdekesség kedvéért megcsinálta a satufékes tesztet. A mostani teljesen különböző a tavalyi autótól, az 1.6 dízel volt fronthajtással, az új teszten pedig a zöld Jeep 2,0 literes dízellel, összkerékhajtással szintén produkálta a hátsója reptetését. Hogy még biztosabbnak tűnjön a probléma, egy olasz forgatócsoport saját otthonukban egy harmadik autóból is kihozta a problémát, és látszólag nem kellett hozzá túl nagy sebesség (Az alsó videóban 9:40-nél). A videók nem manipuláltak, és ha minden igaz, az autók sem voltak azok, így jó eséllyel egy veszélyes típushibáról lehet szó, amit azonnal orvosolnia kell a gyártónak.