Bármilyen öreg is legyen az autónk, ügyeljünk arra, hogy lámpái jól világítsanak. Amúgy sajnos pont a modern autóknál tud kemény meló lenni egy izzócsere. Az ORFK munkatársai a szemüvegeseknél a tartalék példány meglétét is ellenőrizheti
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is útjára indítja a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát. Nem a bírságolás a cél, sokkal inkább az, hogy a sofőrök ellenőriztessék autójukat és szemüket. Október 2-től december 12-ig ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozott szervizekben (lista
) járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik ugyancsak térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket.
[BANNER type="1"]
A kampányhoz kapcsolódó fokozott közúti ellenőrzés most csütörtökön (november 6-án) kezdődik és december 12-ig tart majd. Ennek során a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, valamint a tartalék szemüveg meglétét. Tavaly kétszáznál is több autós szakszerviz és közel száz optikus állt a Látni és látszani szlogen mögé, míg a másik oldalon csaknem 15 ezer gépjárművezető csatlakozott a kampányhoz, és közel ezer ingyenes látásvizsgálatot végeztek el. Ha egy kicsit - akár csak sötétben - homályosak már a táblák, akkor feltétlenül ajánlott egy optikus felkeresése, s ugye mondanunk sem kell, hogy autónk lámpáit is rendszeresen kell ellenőrizni.