Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2023. 12. 08.

Összefoghat a Renault és a Volkswagen a kínaiak ellen

Az európai "nagy" márkák is egyre inkább érzik a kínai modellek jelentette veszélyt, ezért közösen győznék le a külső fenyegetést.

Összefoghat a Renault és a Volkswagen a kínaiak ellen
Német lapértesülések szerint a Volkswagen tárgyalásokat folytat a Renault-val egy olyan közös platform megalkotásáról, amelyre mindkét fél olcsó villanyautókat tud építeni, ezzel közelebb hozva az átlagemberekhez a villanyautózást, és valós európai konkurenciát teremtve a kínaiaknak. A Handelsblatt értesülései szerint a megbeszélések még nagyon korai fázisban tartanak, és könnyen előfordulhat, hogy semmi sem lesz az üzletből, de a lap egyik jól értesült munkatársa már konkrét számadatokat is tudni vél az ügyben. Elárulta, hogy a tervek szerint amennyiben nyélbe ütik az üzletet, úgy mindkét fél éves szinten 200-250 ezer autót gyárthat a platformra. [BANNER type="1"] A Renault jelen állás szerint jobban áll ebben a versenyben, hiszen a múlt hónapban mutatták be a Twingo következő generációjának tanulmányautóját, amely a tervek szerint 20 ezer euró (kb. 8 millió forint) környéki árcédulával kerülhet a kereskedésekbe leghamarabb 2026-ban. Azonban a Renault 5 már jövőre bemutatkozik, amelynek árát 25 ezer euróra (nagyjából 9,5 millió forintra) lőtték be. Ezzel szemben a Volkswagen 2025-ig biztosan nem készül el a belépő szintű villanyautójával, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy 450 kilométeres hatótávval bír majd, és 20 perc alatt lehet feltölteni 10 százalékról 80-ra. A Volkswagen és a Renault egyelőre nem kommentálta hivatalosan a napvilágot látott híreket.