Cikk2015. 07. 30.
Összetörték az autódat? Ne mozdítsd, amíg nem papíroztatok!
Jóhiszeműnek lenni sajnos nagyon nem jó bolt - erre világít rá egy tegnap óta a Facebookon terjedő, tanulságos történet.

Betumeret18 px
Megosztója szerint tegnap hajnalban törte össze egy fekete terepjáró ezt a Chevrolet Aveót. A károkozó sunyi trükkel szökött el a helyszínről (Fotó: Facebook)
Léteznek ugyebár az eleve a rablásra hajtó koccanások. Ezért fontos, hogy csakis úgy szálljunk ki az autóból, hogy annak kulcsát magunkhoz vesszük, s az autót bezárjuk. Lehetőség szerint a telefonunkat is vegyük magunkhoz, s rögtön kezdjünk el fotózni, azaz dokumentálni. Nem árt baleseti bejelentőt és tollat az autóban (könnyen elérhető helyen) tartani, s azokkal együtt kiszállni, de a legfontosabb, hogy a másik (vétkes) fél autóját, rendszámát rögzítsük. További alapszabály, hogy az autókat addig nem érdemes mozdítani, amíg papíron nincs rögzítve az eset, nem ismerte el a károkozó (írásban is) a felelősségét. Amennyiben ugyanis nincs megegyezés, akkor rendőrt kell hívni, s ő fog dönteni, vagy ő fogja rögzíteni a nyomokat, hogy azokból később eldönthető legyen, hogy ki volt a vétkes.
Tartsunk magunknál baleseti bejelentőt és tollat, természetesen azzal sem árt tisztában lenni, hogy mi a teendő baleset után. Korábbi cikkünk sokat segíthet
Mondom mindezeket részint saját tapasztalatból, hiszen saját magam is futottam már bele olyan esetbe, ami ellen az előre figyelő fedélzeti kamera sem védett volna. Még egyetemista koromban mentem haza éjfél körül edzésről, életem első autójával, az 1993-as Daihatsu Cuoréval, első helyen álltam egy lámpánál, majd jött hátulról egy Fiat Tipo (azaz belém futottak...). A srácok elismerték a hibát, de mondták, hogy náluk nincs papír, én pedig balga módon csak a balesetei bejelentőt tartottam kézközelben, tollat nem, azt keresgéltem a fedél nélküli kesztyűtartó-polcon. Ugye mondanom sem kell, hogy kihasználták a menekülési lehetőséget? Külsérelmi nyom nem látszódott a fényezetlen, ám masszív lökhárítón, alatta persze gyűrődött a hátfal, szakadt az illesztés. Telefonáltam a rendőrségre, ahol a diszpécser az együttérzés teljes hiányával közölte, hogy amennyiben gondolom, bemehetek hozzájuk néhány órára, hogy feljelentést tegyek, de annak nem lesz semmi eredménye. Ez persze már legalább 10 évvel ezelőtt volt, bízom benne, hogy ma már a kamerák többet látnak, s a fenti Chevrolet károkozója meglesz.