Ötéves klímás autók egymillióért: Astrát vagy mást?
A félmilliós, tízéves autók után most megnéztük, mire számíthat, aki hasonlóan józan, de fiatalabb autót keres, és olyan szerencsés, hogy kétszer annyi pénzt költhet rá.

Fiatal kombit ennyiért? Megoldható, de futás vagy felszereltség tekintetében kompromisszumot kell kötni
Múlt héten a használtautó-kínálat legalsó bugyraiban merültünk el, hogy megnézzük, milyen józan klímás autókat kapni 10 éves korig a realitás legalsó határát képviselő 500 000 forintig terjedő ártartományban. Most kicsit feljebb nyújtózunk, és hasonlóan mindennapi, de maximum 5 éves kocsikat nézünk 1 000 000 forintig.
Ha engedünk az életkorból, jobb G Astrákat is kifoghatunk
Érvényben lévő magyar okmányt, normál állapotot, klímát, legfeljebb 2007-es évjáratot és maximum 1 000 000 forintos vételárat kattintottunk a keresőfeltételek közül a hasznaltauto.hu-n, s villámgyorsan megkaptuk a 78, kizárólag józan, praktikus és sajnos meglehetősen középszerű autót tartalmazó listát. Rögtön látszik, hogy a csatolt évjárati korlátozás miatt ennyiért semmi érdekeset nem fogunk találni, viszont szinte mindegyik modellből kettős a kínálat, nagyjából ugyanannyi autó van visszatartó erejű futásteljesítménnyel, mint amennyire azt tudjuk mondani, hogy esetleg érdemes rá vetetni egy szakértői pillantást.
1.3-as Swiftből gazdag a megadott paramétereknek megfelelő kínálat
Az a tendencia is megfigyelhető, ami a múlt heti körképben már feltűnt, vagyis, hogy a miniautókat kisebb futás jellemzi, míg eggyel feljebb, a kisautók és alsó-középkategóriás versenyzők között már nagyobb a megoszlás, itt a méret nem határozza meg annyira a használat jellegét. Tulajdonképpen egész jól tükrözi a hazai piacot: a legkisebbeket általában második autónak veszik, de a minik fölötti kiskategóriát már nem biztos, hogy valós hely- és teljesítményigénye miatt választja a magyar vásárló, hanem azért, mert ez az elérhető számára. Ha a 100 000 km-nél többet futott autókat kivennénk a játékból, az azonnal kevesebb mint felére csökkentené a lehetőségek számát, vagyis az 5 éves kor és az 1 000 000 forintos vételár metszete valójában igen vékony szeletkét jelent.
Ezért nem csoda, hogy a mostani válogatás derekát alacsony futású kisautók és valamivel nagyobb, de többet is használt kompaktok adják, még egy fontos kitétellel: az 1,5 dCi-vel hajtott autókat tudatos vásárlók veszik, akik aztán százezerszám pakolják beléjük a kilométereket. Azt kell tehát itt elhatároznia a hasonló döntés előtt álló használtautó-vásárlónak, hogy a helykínálat, vagy a kisebb futásteljesítményen alapuló valószínűbb megbízhatóság fontosabb-e számára, és esetleg talál-e olyan autót, mely mindkét kitételt kielégíti. Lássuk a felhozatalt!
| Típus | Évjárat | Futott km | Vételár |
| Chevrolet Aveo 1.2 (10 db) | 2007-2008 | 14 000-153 000 | 699 000-999 000 |
| Chevrolet Aveo 1.4 (4 db) | 2007 | 48 000-129 000 | 950 000-999 000 |
| Chevrolet Spark 0.8 (12 db) | 2007 | 12 000-138 600 | 699 000-999 000 |
| Chevrolet Spark 1.0 | 2009 | 47 000 | 998 000 |
| Chevrolet Lacetti 1.6 (2 db) | 2007-2008 | 213 000-223 000 | 890 000-899 000 |
| Chevrolet Lacetti 1.6 SW (3 db) | 2007-2008 | 105 000-134 000 | 850 000-999 000 |
| Citroën C3 1.1 | 2007 | 101 000 | 999 000 |
| Citroën C4 1.6 HDi Coupé | 2007 | 125 000 | 999 000 |
| Citroën Xsara Picasso | 2007 | 172 000 | 999 000 |
| Dacia Logan 1.4 | 2007 | 128 000 | 699 999 |
| Fiat Albea 1.4 | 2007 | 124 000 | 949 000 |
| Fiat Panda 1,3 JTD | 2007 | 199 000 | 895 000 |
| Fiat Punto 1.2 | 2007 | 50 000 | 850 000 |
| Fiat Seicento 1.1 | 2007 | 37 000 | 749 000 |
| Ford Fiesta 1.4 (2 db) | 2007 | 140 000 | 803 000 |
| Ford Fiesta 1.4 TDCi | 2007 | 220 000 | 1 000 000 |
| Ford Fiesta 1.4 TDCi Van (2 db) | 2007 | 62 000-150 000 | 799 000-899 000 |
| Ford Fusion 1.4 (3 db) | 2007 | 178 000-180 000 | 899 000-999 000 |
| Ford Ka | 2007 | 92 000 | 995 000 |
| Hyundai Accent 1.4 | 2008 | 110 000 | 999 000 |
| Kia Picanto 1.1 CRDi | 2007 | 81 000 | 970 000 |
| Mitsubishi Colt 1.3 | 2007 | 120 000 | 950 000 |
| Opel Astra G 1.4 (2 db) | 2007 | 140 000-170 000 | 950 000-990 000 |
| Opel Astra G Caravan 1.6 | 2007 | 236 000 | 999 000 |
| Opel Astra G Caravan 1.7 CDTI | 2007 | 0 | 929 000 |
| Peugeot 206 1.4 (3 db) | 2007 | 77 000-165 000 | 920 000-999 000 |
| Peugeot 206 1.4 SW | 2007 | 237 000 | 1 000 000 |
| Peugeot 307 1.6 HDI Van | 2007 | 135 000 | 999 000 |
| Renault Clio 1.5 dCi (5 db) | 2007 | 0-223 000 | 838 000-949 000 |
| Renault Thalia 1.2 (2 db) | 2007 | 73 000-98 000 | 990 000-999 000 |
| Renault Thalia 1.5 dCi (2 db) | 2007 | 0-182 000 | 950 000-990 000 |
| Seat Ibiza 1.4 | 2007 | 250 000 | 999 000 |
| Skoda Fabia 1.4 | 2007 | 255 000 | 899 000 |
| Skoda Octavia 1.4 Tour | 2007 | 260 000 | 999 000 |
| Suzuki Ignis 1.3 | 2007 | 61 000 | 999 000 |
| Suzuki Swift 1.3 (6 db) | 2007-2008 | 61 000-261 000 | 710 000-999 000 |
Helykínálat, futásteljesítmény, ár és motorerő tekintetében jokernek tűnik a Lacetti SW, de hihetünk-e a hirdetőknek?
Aki rohangálós, pakolós munkásautóját szeretné ennyiből megoldani, annak van jó hírünk: 799 ezerért 2008 harmadik havi 1,4-es dízel Fiesta Van kapható klímával, vezetett szervizkönyvvel. Ők a versenyben maradt pár kombin is elgondolkodhatnak. A G Astrák futása vagy 140 ezer feletti vagy ismeretlen, de a Lacetti SW-k - ha hihetünk a hirdetőknek - ennél sokkal szerényebb mennyiségű kilométert tettek meg, ráadásul a legkevesebbet használt a legolcsóbb, míg a hajszál híján egymilliós példányt havi 24 ezres részletfizetéssel is birtokba vehetjük. Mindegyik klímával, elektromos ablakokkal, állítható magasságú ülésekkel csábít, de azért az gondolkodóba ejt, hogy az azonos évjáratú szedánok mindketten 200 000 km felett járnak. Még egy kombi található a listában, a 206 SW formailag sem túl csábító lehetőség, az 1,4-es benzinmotorban található 237 ezer kilométer miatt pedig csakis sürgős hátraarcot javasolhatunk.
Eltérő jellegű, de egész jó Citroënek akadtak fenn a keresési hálón
Ilyen szép koreai kanjik nem lesznek rajta, de olcsón autózhat, aki Sparkot vesz. Ráadásul jobb autót kap a képen szereplőnél, az ugyanis felirata ellenére a Spark elődje, a Matiz
Ha úgy adódik, hogy egy törpe is kielégíti igényeinket, akkor hatalmas Spark-kínálatból mazsolázhatunk, ha kicsit is fontosak a menetteljesítmények, akkor a tucatnyi autóból válasszuk az alig 47 ezer kilométert megtett egyliterest. Ráadásul mind közül ez a legfiatalabb, alig több mint 3 éves, klímával, immobiliserrel, elektromos ablakokkal és tükrökkel, állítható kormánnyal és ülésmagassággal, az utolsó generációváltás előtti sorozat végéből. További kedvcsináló, hogy már 20% kezdőrészlet befizetésével elkormányozható. Kisautók Olaszországból is jöttek, a sokat futott, s amúgy is borzalmas Albeát felejtsük el, a dízel Panda 200 000 km-je határeset, a Seicento keveset ment, de őt már újkorában sem jellemezte kifogástalan összeszerelési minőség, így Fiatból egyedül az 50 ezret futott Punto Classicot tudjuk javallani, 1,2-es benzinessel üzemeltetési költségei is viselhetők.
Keveset futott kicsit?
A körkép hasonló elvek alapján elfogadható sávjába esik még az 1,1-es dízel Kia Picanto, valamint a 77 ezret megtett 1,4-es 206-os Peugeot, az amúgy jó állapotúnak tűnő Mitsubishi Coltot csak a későbbiekben esetlegesen adódó alkatrészköltségek miatt nem javasoljuk, helykínálata és variálhatósága az állítható hátsó üléseknek köszönhetően amúgy remek.
Vagy valamilyen kicsit nagyobb puttonyost?
Clio és Thalia kis turbódízellel van dögivel, de mint említettük, majd' mindegyik túljutott már 150 ezredik kilométerén: ha a gyorsaság nem számít, a 100 ezer alatti 1.2-es benzines Thaliákból halásszunk. És ahogy a Renault-k után belebukkanunk a SEAT Ibizába és a kétféle Skodába, rádöbbenünk, hogy a pár olcsó Ford kivételével egyetlen német autó sem szerepel a listán. Talán nem véletlenül állítják egyesek, hogy a német autók a legjobbak? Még az is erős jel, hogy az VW-konszern olcsóbb, azaz nem is német tagjai is negyedmillió kilométer felett jutottak a listára.
Túl szép, hogy igaz legyen: Octavia ilyen feltételekkel nem fér bele a keretbe
Végül pedig elérkeztünk Suzuki-országba: egy Ignis mellett féltucat klímás Swift képviseli a hazai autógyártást. Ahogyan az Astráknál jellemző volt, itt is az érvényes, hogy érdemes engedni az évekből, s inkább a karbantartás rendszerességét, a futásteljesítményt, felszereltséget, előéletet figyelembe venni. Az ugyanis ennyiből is látszik, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy az életkor önmagában nem meghatározója egy autó állapotának. Ebből a keresésből mi - pusztán a hirdetések képei és a közölt információk alapján - most a következőket néznénk meg jobban: ha kisautó is elég, akkor az egyliteres Spark vagy a keveset futott Aveók valamelyike, a Picanto vagy valamelyik Swift eladóját, ha pedig fontos a nagyobb térkínálat, akkor a leginkább megkímélt Lacetti SW, a 116 ezret futott Ford Fusion, illetve, ha sikerülne minden skrupulust félretenni, a Hyundai Accent vagy az egyik Thalia tulaját tárcsáznánk.




