Öthengeres pápaszemes – Mercedes E 290 TD

Sokak számára valódi etalon egy nagy motoros Mercedes, a rengeteget futott, huszonéves példányoktól viszont a legtöbb autóvásárlót a hideg rázza. Ha a kor talán nem is annyira érdekes, a közel félmillió megtett kilométert mutató műszercsoport már kizáró ok lehet. Bevallom, én is szkeptikusan állnék a dologhoz, ha nem találkoztam volna már több csillagos modellel, ami már csak a kijelző szerint is közelítette ezt az értéket, a valóságban pedig ki tudja, hányszor meg is haladta már. A most próbált W210-es E-osztály túl van a 470 ezredik futott kilométerén és messziről érkezett, de 2,9 literes turbós dízelmotorjában még legalább ennyire való akarat rejtőzik.

Éppen húszéves, ezt kívülről elég ügyesen rejtegeti, ugyanis a reggeli jégréteg alatt szinte hibátlan gyári kékes-lila fényezésén csupán néhol vannak kisebb, leginkább parkolási hibákra utaló sérülések. Az enyhén bemattult első fényszóróin már jobban észrevehető a kor, de a csillag az orrán a mai napig biztosan áll és a króm hűtőrács, valamint a bronz ablakkeretek fényét sem sikerült nagymértékben csorbítania az időnek. Bent már nem ilyen fényes a helyzet, de közel sem katasztrófa. A kárpit csupán a sofőr ülésén kopott ki, valamint furcsa módon a jobb első fejtámlán engedett el a varrás. Ennyit igazán nem nehéz elnézni ilyen mértékű múlttal, ráadásul a kárpit többi része és a fotelszerű, nagyon kényelmes ülések tömése is remek állapotban van. A legtöbb díszítőelem a fabetétekkel együtt szintén a helyén, a leginkább cserére szoruló darabok a mercisen nagy kormány és a váltógomb. Mindkettő jelentősen kopott, valamint hiányoznak belőlük már darabok, amit ideiglenes megoldással egyelőre eltakartak.
Motorjával a dízelkínálat akkori közepét jelentette az E 290 TD. A számból itt még joggal indulhatunk ki, ugyanis 2,9 literes és soros öthengeres, turbóval lélegeztetve, még nem közös nyomócsöves befecskendezéssel. A hangja olyan, amilyenre számítanánk, kerregős, csattogós, de valamivel kellemesebb járású, mint a kor négyhengeres dízelei. Az indításnál nincsenek kínos pillanatok. A fotózás fagypont alatti reggelén jóindulattal számítottam némi fáradt tekerésre a bicskakulcs elfordítását követően, de néhány másodpercnyi izzítás után azonnal éledt. Beszerzésénél kritérium volt az automataváltó, így az E 290-es is ötfokozatú bolygóművessel dolgozik. Sem a motorra, sem pedig a váltóra nem mondható, hogy fürge lenne, nem is illik a nagy Mercedeshez az izgága közlekedés. Urasan teszi a dolgát a hajtás, finoman kapcsol a váltó, gázelvételre pedig mindenféle ellenállás nélkül suhan, olyankor a motor is elhallgat és méltóságteljesen vitorlázhatunk. 300 Nm nyomatéka könnyedén mozdítja a valamivel több mint másfél tonnás testet, a 129 ló nagy része pedig még megvan, általános használatra elég is, és a 9 liter körüli fogyasztás is elfogadható.
[BANNER type="1"] Füst csak valóban nagy gázra hagyja el a hátulját, hidegen és melegen is abszolút füstmentes a közlekedés. Futóműve az enyhe ültetés miatt némi figyelmet igényel, a fekvőrendőrök megközelítéséhez valamivel lassabb tempót kell venni. Ezt leszámítva viszont csak némi kotyogás zavar bele a képbe, mivel friss szerzet, még nem volt alkalom a helyreállítására. A kormányzás puha, komoly rásegítés dolgozik, hogy a hatalmas volánt fél kézzel is könnyen tekerhesse a sofőr. Az első kerekek jellegzetesen nagy szögben képesek befordulni, valamint néhány fokban még dőlnek is, ezzel is rásegítve a szűk helyen való manőverezésre. Még az igazán nagyra nőtt mai autók között is hatalmas, ezzel a megoldással viszont szűk helyen is nagyon könnyen meg lehet vele fordulni.
Még mindig valódi autó, annak ellenére, hogy valószínűleg sokan megpróbálták már kihajtani a világból, de ez a W210 mégsem olyan elpusztíthatatlan, mint amilyennek a híre beállítja, nem tudni hol a vége. Németes hidegséggel és elhivatottsággal gyűri aktuális tulaja alatt a kilométereket, közben csak kevés törődést kér, leginkább általános kopó alkatrészeket. Néhány javítás azért ráfér, különösen a letört belső tükörre, valamint a hatalmas motorháztető szintén letört nyitójára. Az infrás távirányító gond nélkül működik, ahogy az ülésfűtés és lényegében az összes elektronika. Az ajtók szépen csukódnak, bentről nagyon masszív hatást kelt és ezt az érzést gond nélkül tudja a legújabb, három generációval fiatalabb W213 is. Nyáron limuzint próbáltunk, most pedig egy kombival állhattunk a W210 mellé, csodásan látszik a két autó közötti egyezés, valamint az az óriási technikai szakadék, amit az elmúlt húsz év hozott.
Mindkettőjük Avantgarde, ma ágaskodó csillagot és sűrű hűtőrácsot mégis csak Elegance szinten kap az E-osztály. A megosztó és gúnynevét adó pápaszemek már a W212-es frissítésénél egy búra alá kerültek, a legfrissebb modellen is csupán a nappali menetfény LED-csíkjaival szerettek volna utalni rá. Míg a régi belső formáit egyszerűnek rajzolták, hogy a lehető legkevesebb különleges ingert váltsa ki, addig az új lenyűgöző formákkal és színekkel hódít, nem beszélve a hatalmas kijelzőiről. A lényeg viszont még mindig ugyanaz. Hatalmas, komoly, jobb helyeken valódi családi autó az E-osztály, kombiként meg pláne. A megfáradt W210 sokat láthatott már, de semmi egetverő törődést nem igényel, hogy még legalább ennyit tekerhessenek az órájába.