Cikk2012. 09. 12.
P-rendszámmal jár Németországban az új kecskeméti sport Merci
A videó élvezeti értékét némileg elnyomja a folyamatos német kommentár és a gyengébb minőségű felvétel, de legalább megtekinthető a CLA.
Betumeret18 px
CSC, azaz Concept Style Coupe néven mutatta be a Pekingi Autószalonon a Mercedes a végül CLA néven piacra kerülő négyajtós kompakt kupét. Az A-osztály padlólemezére épülő négyajtós voltaképp mini CLS-nek is tekinthető, és már az is biztos, hogy készül belőle gyors autózásra termett CLA 45 AMG variáns is. A CLA persze nem lesz annyira látványos, mint az eredeti tanulmány, de azért jól elkülönül majd a hasonló méretű C-osztályos szedántól, motorválasztéka pedig a padlólemezét adó A-osztályét követi, azaz lesznek 1,6 és 2 literes benzinmotorok, 1,5 és 1,8 liter űrtartalmú dízelek, a már említett AMG pedig várhatóan 300 lóerős vagy annál is erősebb 2,0 literes turbóval lép piacra.[BANNER type="1"]Kecskeméten már dolgoznak az új típus sorozatgyártásához szükséges fejlesztéseken, a végleges CLA pedig lehet, hogy már a szeptemberi Párizsi Autószalonon bemutatkozik, de még az is előfordulhat, hogy inkább majd valamelyik későbbi amerikai seregszemlén debütál az új kisszedán.