Cikk2011. 10. 10.
Pánikba esett, összetörte a Lamborghini Gallardót
Ezúttal Sydney-ben járt pórul egy szerencsétlen vásárló, már a próbaúton kipróbálta, hogyan törik a Lamborghini Gallardo.
Betumeret18 px
Ezúttal Sydney-ben törte meg a bemutatóautót egy érdeklődő vásárló. Végül nem vette meg a Gallardót
A helyi napilap szerint a meg nem nevezett sofőr pánikba esett és a Gallardót az autópálya-korlátnak csapta. Noha a Lambo erősen sérült, utasai, az autó képességeit nem kellően ismerő kuncsaft és a kereskedő, egyaránt sérülés nélkül úszták meg az esetet.
Az ügyet még vizsgáló rendőrség egyelőre nem döntött arról, hogy szabjon-e ki büntetést, azt mindenesetre már tudjuk a Lamborghini Sydney vezetőjétől, hogy a sofőr nem lépte túl a megengedett sebességhatárt. A kár felelősségét egyébként helyi szokás szerint a kereskedő vállalta magára, és noha nem örült neki, nem lepődött meg, hogy a (törés)próba után a kuncsaft nem kívánta megvenni a Gallardót.