Cikk2018. 03. 12.
Plusz lóerőket kapott a V6-os AMG C-osztály
A C-osztálynak jól jött ez az időszakos frissítés, mindenben jóval modernebbnek mutatja magát, most pedig még erősebb is lett a sportverzió, a V6-os AMG C43.
Betumeret18 px
A C-osztály már korábban frissült, most az AMG modellek jönnek. A C43 is megkapta az új fényszórókat, valamint az új AMG hűtőmaszkot
Itt volt az ideje, hogy a Mercedes C-osztály frissüljön, ezt meg is kapta, hónapokkal a Genfi Autószalon nyitása előtt. Most viszont egy újabb változat frissítését jelentették be, méghozzá az AMG C43 frissítését. Ahogy azt sejteni lehetett, a sportmodell is megkapta a külső módosításokat, amikkel a C-osztályt feldobták, emellett viszont az AMG csillagos hűtőrácsa díszíti a szedán orrát. Haladva hátrafelé találkozhatunk az új AMG felnikkel, amiket az autóval együtt szélcsatornában fejlesztettek, hogy minél hatékonyabban vezesse el a levegőt maga körül, ezzel kisebb légellenállást generálva.
Új felnik, egyszerűbb, kerek kipufogóvégek érkeztek, utóbbiak a fekete csomagtól lakkfeketék lesznek, ahogy a többi króm kiegészítő is
[BANNER type="1"]
385 lóerőre erősödött a 3,0 literes V6-os duplaturbós benzinmotor, 4,6 másodperc a 100-as sprint
A C-osztály AMG verziójának fenekén találunk négy új kipufogóvéget, amik teljesen kerek alakot kaptak, ezzel is jóval autószerűbb és vadabb a hátsó megjelenése, mint a korábbi lapos króm darabokkal. Van továbbá egy fekete csomag, amiben a króm kiegészítőket feketére cserélik. Az AMG C43 orrában lévő 3,0 literes V6-os 385 lóerőre hízott, nyomatéka viszont maradt 520 Nm, ami 2500-as fordulatszámtól ébred. A C43 gyorsulása 100-ra 4,6 másodperc, végsebessége pedig elektronikusan szabályozva 209 km/h. A C43 ezeken felül a beltérben is frissült, akárcsak az alapmodell, 12,3 colos digitális műszeregységet kap, valamint egy széles, 10,25 colos multimédiás kijelzőt középre.
Bent is frissült, jóval modernebb és egyszerűbben kezelhető az új C-osztály