Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 08. 27.

Presztízs, kényelem és rizikó - ez mind jár az Audi A6-tal

Egykor miniszterek kapták és hajtották, ma már viszonylag olcsó, de rizikós a kényelmet és presztízst még mindig adó, 1997-ben megjelent Audi A6.

Presztízs, kényelem és rizikó - ez mind jár az Audi A6-tal

Noha sokaknak a szappantartó formájú A6 jut eszébe az első Audi A6 kapcsán, nem az volt az első A6-os, hiszen 1994-es frissítésekor az utolsó 100-as már A6 néven jelent meg. Az azonban még egyértelműen az Audi klasszikusabb, öregurasabb sorozatába sorolható, míg az 1997-ben megjelent már a kezdetekkor valóban A6-nak készült. A korábbinál sportosabb, temperamentumosabb, vagy ahogyan az Audi ma mondaná, progresszívabb dizájnnal. Akárhogy is legyen, a szedánként szappantartós formájú A6 megjelenése még ma is rangot ad, még akkor is, ha a forma és a modell már több mint 16 éves, és maga az autó már viszonylag olcsón megkapható. Megkíméltnek mondott példányok már 1 millió forint alatt is szép számmal kínálkoznak, a legolcsóbbak pedig alatta is elérhetők. De vajon mibe kerül őket fenntartani, mennyire mondhatóak rizikósnak, kell-e félni tőlük? Megpróbálunk választ adni.
Méretek
Hosszúság [mm] 4796
Szélesség [mm] 1810
Magasság [mm] 1452
Tengelytáv [mm] 2760
Csomagtér [l] 551-840
Kezdjük gyors áttekintéssel: az 1997-ben érkezett sorozat a kezdetekben háromféle benzines és csupán két dízelmotorral volt elérhető. Alapverziója ráadásul négyhengeres, 1,8 literes, 125 lóerős benzines volt, hengerenkénti 5 szeleppel. Ugyanazon motor turbóval is kapható volt - 150 lóerővel. Volt továbbá 2,4 literes, 165 lóerős és 2,8 literes, 193 lóerős V6-os benzines. Dízelfronton pedig az 1,9 literes, még hagyományos adagolós 1.9 TDI, 110 lóerővel és 235 Newtonméterrel, valamint a 2,5 literes V6-os, 150 lóerővel és 310 Newtonméterrel. Az idő múlásával és PD-elemmel előbbi 130 lóerőre izmosodott, míg a 2,5 literes teljesítménye 163, majd 180 lóerőre ugrott. A benzineseknél pedig teljesen új motorok bővítették a palettát, elsőként 1999-ben, amikor a 2,7 literes, V6 turbó 230, a 4.2 V8 feltöltő nélküli 300 lóerővel érkezett. A 2.7-es 2000-ben már 250 lóerőt is tudhatott, 2001-ben a korábbi, 1,8 literes alapmotort 2,0 literes, szintén négyhengeres és hengerenkénti ötszelepes váltotta, 130 lóerővel. Akkor erősödött a 2,4 literes is, 170 lóerős lett, megjelent továbbá egy 3,0 literes, 220 lóerős V6 benzinmotor is. Majd jött a 4,2 literes V8-as, 300, illetve az S6-ban 340, az RS6-ban már 450 lóerővel.
Az összes motor hosszában beépített, a legtöbb automata váltóval és Torsen differenciálműves quattro összkerékhajtással is párosítható volt, egy részükhöz pedig utóbbi alapból járt. Az A6 amúgy alap(abb) verzióival az Audi hagyományai szerint fronthajtású, futóműve pedig igényes, sok alumíniumból felépített, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul elsőkerékhajtás esetén csatolt lengőkaros, az összkerékhajtásúaknál független. Sok sok csuklóval, szilnetblokkal, sérülékenyen, de jó állapotban stabil és kényelmes futással, opcióként légrugóval. Ez, vagyis a magasfokú komfort az, amit szeretnek is benne tulajdonosaik.
Benzinmotorok
1.8 2.0 1.8T 2.4 V6 2.8 V6
Henger-
űrtartalom [cm3]
1781 1984 1781 2393 2771
Hengerek/
szelepek száma
4/20 4/20 4/20 6/30 6/30
Váltófajta/
-fokozat
kézi/5 kézi/5
(CVT)
kézi/5
(aut./5)
kézi/5
(aut./5)
kézi/5
(aut./5)
Teljesítmény [LE] 125 130 150 165 193
Nyomaték [Nm] 168 195 210 230 280
Gyorsulás 0-100 km/h 11,3 10,7 9,4
(10,5)
9,1
(9,9)
8,1
(9,9)
Végsebesség [km/h] 203 203 217
(213)
222
(217)
236
(229)
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes
[l/100 km]
12,1/6,4/8,5 11,9/6,5/8,4
(11,3/6,7/8,3)
10,0/6,0/7,4
(13,0/7,0/9,2)
13,0/7,0/9,2
(15,0/7,0/9,9)
14,2/7,2/9,8
(16,0/8,0/10,9)
2.7T V6 3.0 V6 4.2 V8 4.2 V8 S6 4.2 V8 RS6
Henger-
űrtartalom [cm3]
2671 2976 4172 4172 4172
Hengerek/
szelepek száma
6/30 6/30 8/40 8/40 8/40
Váltófajta/
-fokozat
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
Teljesítmény [LE] 230 220 300 340 450
Nyomaték [Nm] 310 300 400 420 560
Gyorsulás 0-100 km/h 7,1
(8,2)
7,5
(8,7)
6,9 5,7
(6,7)
4,7
Végsebesség [km/h] 245
(242)
243
(237)
250 250 250
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 16,4/8,9/11,6
(18,0/8,7/12,1)
13,9/7,3/9,7
(16,5/8,3/11,3)
19,0/9,5/13,0 21,0/10,3/14,2
(21,9/10,3/14,5)
21,7/10,3/14,5

Zárójelben az automataváltós értékek

Több mint 200, ezen modellt értékelő Használói Véleményünk szerint az A6 kimagaslóan kényelmes, egészen megbízható, átlag feletti vezetési élményt adó, de bizony költséges. Nem csak az adott pontszámok alapján, a beszámolók sorait olvasva is ez a kép jön át. Sokan rajonganak a modellért tágas és komfortos, finom kidolgozású utastere miatt, s még többen átkozzák a napot, amikor megvették A6-osukat, ugyanis hibalehetőség bőven van benne, s az egyre korosabb és egyre többet futott autókkal bizony a lehetőségből sokszor valós hiba is lesz.
Persze nem törvényszerűen, vannak példányok, amelyek korosan is egészen problémamentesen szolgálnak. A valós, leinformálható óraállás és a korekkt szervizelés tehát kimagaslóan fontos e modellnél. Ha valami készpénznek vehető, az a finom, de kényes futómű extrém mértékű kopása a hazai utakon, ha eljön az idő, akkor érdemes kompletten felújítani az első rendszert - véli Morvai József, a Morvai Autószerviz tulajdonosa. Nem csak a munkadíj lehet így szerényebb, hanem az alkatrészek árán is sokat lehet spórolni. Egy akciós, komplett, tehát nyolc lengőkart szilentblokkokkal tartalmazó akciós készlet akár három lengőkar áráért is megkapható lehet, persze a sok utángyártott alkatrész közül nem mindegy, hogy melyik választja a spórolni kívánó A6-tulaj. Vannak silányabbak, s vannak gyári minőségűek is. [BANNER type="1"]
Dízelmotorok
1.9 TDI 1.9 PD TDI 2.5 TDI 2.5 TDI
Hengerűrtartalom [cm3] 1896 1896 2496 2496
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/8 6/24 6/24
Váltófajta/-fokozat kézi/5
(aut./4)
kézi/6
(aut./6)
kézi/6
(aut./5)
kézi/6
(aut./5)
Teljesítmény [LE] 110 130 150 180
Nyomaték [Nm] 235 310 310 370
Gyorsulás 0-100 km/h 12,6
(14,4)
10,7 9,1
(11,0)
8,8
(9,7)
Végsebesség [km/h] 194
(190)
207
(198)
218
(210)
223
(219)
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes
[l/100 km]
7,5/4,6/5,7
(9,5/5,2/6,7)
8,0/5,0/6,1
(7,7/5,0/5,9)
9,9/5,3/7,0
(11,0/6,0/7,8)
11,3/6,2/7,9
(12,9/6,6/8,9)

Zárójelben az automataváltós értékek
A többi már motor, illetve váltófüggő. Alapigazság, de itt talán fokozottan igaz, hogy érdemes az egyszerűbb konstrukciókat választani. A dízelek közül például a négyhengeres 1.9 TDI erőtlenebb ugyan, de sokkalta tartósabb és probléma esetén is nagyságrendekkel pénztárcakímélőbb, mint a négy vezérműtengelyes, V6-os 2.5 TDI. Az 1,9 literesek közül is kiemelendő a 110 lóerős, mely kimagaslóan magas futásteljesítményre képes. A 2,5 literesekkel viszont a tapasztalatok, az olvasói vélemények, illetve az általános autójavítónak számító, de dízelekkel kifejezetten foglalkozó Morvaiautó szerint is nagyságrendekkel több a probléma, s azok esetén fokozottan zsebbe kell nyúlni.
Porlasztócsúcs-cserék, vagy kompletten új porlasztók, izzítógyertyák, légtömegmérők, EGR-szelepek egyaránt szép számmal fogyhatnak, de akár egy amúgy időszakosan kötelező, s nem 100 százalékosan leinformálható szervizmúlt esetén vásárlás után is azonnal megejtendő vezérműszíj-csere is komoly tétel a feszítőkkel együtt. Ha tehát dízel, egyértelműen jobb választás az 1,9 literes, amivel persze a mutatós A6-os csak egy négyhengeres, nem túl erős és nem is túl szép járású, de legalább viszonylag takarékos autó lesz.
Ha pedig benzines, akkor a szerelők és a tapasztalatok szerint a feltöltő nélküli, belépő V6-os, azaz a 2,4 literes a legjobb választás. Az A6 ezzel sem lesz kifejezetten dinamikus, de azért elviselhetően lépeget, a nagyobb turbósok természetesen lélegzetelállító gyorsulást és hasonlóan meglepő tankolási és szervizszámlákat produkálhatnak. Ez bizony egy ilyen meccs, az A6 olcsónak tűnik, hiszen akár már 1 millió forint alatt elérhető, de rendkívül sok pénzt nyelhet el. Váltóból is nyilván sokkal kényelmesebb az automata, de azokkal természetesen nagyobb eséllyel és költésgesebben orvosolható problémák adódhatnak, mint egy maradi kézivel. Különösen kényes a fokozatmentes Multitronic, amit a 2,0 literes benzineskhez társítottak, de a többi, 4, 5, illetve 6 fokozatú Tiptronickkal is bőven adódhatnak problémák.
Fontos, hogy az A6 esetében fokozottan igaz egy újabb alapigazság: vásárláskor mindennél, az évjáratnál, a vételárnál, és sokszor a műszerfalról leolvasható kilométerszámnál is sokkalta fontosabb az állapot, az fogja meghatározni, hogy végül mennyire lesz drága autó a kiválasztott A6, amitől bizony van miért félni, de ami korrekt állapotban valóban egy kényelmes és biztonságot, masszívságot sugalló utazóautó lehet.