Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2015. 04. 16.

Razzia: több száz autót foglalt le szerdán a rendőrség

Szerda hajnalban egy lopott autókra specializálódott bandát kapcsolt le a rendőrség, ami azzal is járt, hogy az eladott autókat begyűjtötték.

Razzia: több száz autót foglalt le szerdán a rendőrség
"Hajnali ötkor csöngettek, azt hittem, hogy a fiam hagyta el a kulcsát és ő próbál bejutni. Nem így volt, amúgy otthon is volt, s a papucsban, pizsamában fogadott rendőrök javasolták, hogy öltözzek fel, majd hivatalos papírral közölték velem, hogy át kell adjam tavaly nyáron vásárolt motorkerékpáromat, mert az lopott." - mesélte egy ismerős még délután is zaklatottan. Mint elmondta, soha nem gondolta volna, hogy vele is megtörténhet, hogy a jóhiszeműen, a kereskedő partnere által csináltatott eredetiségvizsgával vásárolt járműről kiderül, hogy lopott. Mint megtudta a nyomozóktól a lefoglalt járművek között motorkerékpártól traktorig minden volt. A rendőrök állítólag azért járták körbe hajnalban a jóhiszemű vásárlókat, hogy biztosan otthon legyenek. Az említett ismerős saját maga kellett felparkoljon egy teherautóra motorkerékpárjával, majd megtudta: szabad ég alatt fogják tárolni. [BANNER type="1"] Az RTL Klub információi szerint a banda tagjai külföldről béreltek autókat, majd ezek adatait Magyarországon meghamisították, és eladták őket. A pórul járt tulajdonosok csak a polgári perben reménykedhetnek, de csekély esély van arra, hogy az elkövetők meg tudják fizetni az általuk okozott kárt, azaz semmi garancia nincs rá, hogy a végén a vásárlók a pénzükhöz jutnak. A 19 megyéből összegyűjtött járműveket a Dunakeszi, illetve a Gödöllői rendőrség melletti parkolóban gyűjtötték össze, ott várják azonosítóik, jogos tulajdonosaik tisztázását. Amennyiben nem lesz felderíthető az eredeti azonosító, a jóhiszemű vásárlók új, AF-es azonosítóval kaphatják vissza járművüket.