Cikk2013. 09. 26.
Razziát kapnak a fővárosi taxisok
Szeptembertől az utasoknak és maguknak az ipart űzőknek is drágább lett taxizni, utóbbiak ugyanis új előírásoknak kell megfeleljenek. Azok betartását civil ruhás ellenőrök nézik a közeljövőben.

Betumeret18 px
Szeptembertől szigorú szabályzásnak kell megfeleljenek a már fix, a korábbinál magasabb tarifával elérhető taxik Budapesten. Itt már a gyárilag taxinak épített modellek sem felelnek meg
Az ellenőrzés magában foglalja a droszthasználat vizsgálatát, valamint a Budapesti Közlekedési Központtal közösen végrehajtott ellenőrzéseket, de lesznek próbavásárlások is, melyekben az új rendelet minden elemének betartását is ellenőrzik majd a revizorok. Miként azt az MTI írja, utóbbiaknál a végállomásnál tájékoztatják majd a járművezetőt a közigazgatási eljárás tényéről, amelyről jegyzőkönyvet vesznek fel. A felhívás talán önmagában is meghozza célját: taxis legyen a talpán, aki ezek után el mer térni a szabályzástól.


