Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2024. 07. 18.

Rengeteg európai autó kapja ezt a Magyarországon gyártott motort

Minden erejét igyekszik mozgosítani a Stellantis, ezért a szentgotthárdi gyár eddig kihasználatlanul álló részét átalakították. A beruházásnak köszönhetően évi 220 ezer négyhengeres motor építését tudják megoldani Magyarországon.

Rengeteg európai autó kapja ezt a Magyarországon gyártott motort
A Stellantis már évek óta gyárt Magyarországon 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorokat, így nem újdonság, hogy hazánkból több márka összeszerelő üzemébe is küldenek belsőégésű blokkokat. A "magyar" erőforrással futó modellek listája hamarosan szép számmal bővül, hiszen a konszern bejelentette, hogy a konnektoros hibrid hajtásláncok szívét jelentő 1,6 literes, turbós benzinmotorok gyártását is elindították Szentgotthárdon. A közlemény szerint éves szinten 220 ezer ilyen blokkot tud majd előállítani a magyar üzem. A létesítményben a már meglévő motorgyár területén, az ideiglenesen pihenő megmunkáló és szerelősorok átépítésével és beindításával nyílt lehetőség az új négyhengeres gyártására. A fejlesztések itt azonban nem állnak meg, hiszen 2026-tól elektromos hajtásmodulokat is készítenek a nyugati határ mentén. [BANNER type="1"]