Repülőjegy 110 ezerért - a Citroën BX

Amikor vagy öt éve egy oldtimer kiállítás egyik sarkában megláttam egy ugyanilyenen piros Citroën BX-et, első reakcióm annyi volt, hogy megálltam mellette és felszaladt a szemöldököm. Hát ez az öreg vacak mit keres a rézhűtős, favázas ősautók és a többi legalább harminc éves csoda között? - gondoltam. A szervezők nyitni akartak a youngtimerek felé és jó döntésüket igazolta az idő is. Mára az 1982 és 1994 között készült középkategóriás francia modellből tényleg alig látni az utcán, pedig egykoron kifejezetten gyakori volt. A rendszerváltás utáni fel- és elszabadult autóbehozatal idején a BX is ott volt a legtöbbet behozott típusok között.[BANNER type="1"]

Olcsóbban adták a német konkurenseknél, mert francia, de amúgy tágas és kényelmes. Egy dízellel nem lehet baj - vélekedtek sokan. Hogy ez a piros autó ma itt lehet, annak az is az oka, hogy nem is dízel, és nem is használtan vettként került az országba. Az 1989-es piros BX-et párévesen hozta be Svájcból saját magának egy úr. Ő volt első tulaja, újonnan vette, amíg külföldön dolgozott, majd az autó is jött vele haza. Az autót eladta és új gazdáinál családon belül vándorolt, de megtartották második, majd harmadik autónak. Így került mindig az újabb generációk felé, míg végül egy mai fiatal - talán unoka - túl nehéznek találta a kormányát, és emiatt eladták. Így múlik el ugye a világ és az ő összes dicsősége.

Itt lehetne az is a sztori vége, hogy elvitték vasáron a lerakatba és leadták a rendszámát, de szerencsére nem így lett. Meghirdették - ha hiszünk a különleges autók jó sorsában, márpedig miért ne hinnénk? - és mit gondolnak ki talált rá? A skodás család feje, tudják, Robi édesapja, akiknek a sztoriját épp nemrég írtam meg. Szóval Robi édesapja átíratta a családi 120-ast Robi nevére, de akart valami hangulatos, nyolcvanas évekbeli autót, amin egyrészt tovább él a B10 besorolású kötelező biztosítás, meg nem utolsó sorban akár napi használtra is hadra fogható. Végül Robi az apukája helyett az öccsével ment el megnézni a BX-et, és rögtön meg is vette. Nem lehetett otthagyni alig 110 ezer forintért.

Robi öt faros Skoda, egy 1972-es Trabant és gyönyörű kereklámpás Ladája mellé végre szerzett valami modern nyugati autót. Gondolhatnánk, de azért egy hiropneumatikus rugózású kocka Citroën mégsem annyira egyszerű eset, mint a régi Suzuki Swift. Na de ennyire ne szaladjunk még előre, inkább ízlelgessük kicsit ezt a BX-et! A GS-t váltó és a Xantiát megelőző középkategóriás Citroënt 1982 őszén az Eiffel torony alatt mutatták meg a nagyközönségnek. Nem kevés, 2,3 millió példány készült belőle, 1993-ban váltotta az új modell, de a kombiját még egy évig gyártották. Már a Peugeot hatalomátvétele után fejlesztették, azaz a PSA konszern terméke. Formáját a Bertone kötelékében alkotó Marcello Gandini jegyzi, de származása mégis egy kicsit alantas, mert egy Reliant és egy Volvo koncepció újrahasznosításával jött létre. Mindegy is, Gandini zseni, ami meg másnak nem kellett, abból a franciák ügyesen profitot csináltak. A BX létezett az 1.1-es spórverziótol fölfelé az 1.9-es, 160 lóerős GTi 16V gyári sportváltozatig. Volt belőle vagy ötfajta dízel is, gyártottak összkerekes kombit, és még B-csoportos raliautónak is megcsinálták, ez volt 4TC.

Drága extrák, csilli-villi kivitel nélkül is máig érdekes, ezért térjünk is vissza a piros autóhoz. Az egy 14 RE verzió, ami gyakorlatilag az alapkivitel. 72 lóerős, porlasztós 1.4-es hajtja, váltója ötfokozatú, és már a '86 utáni második szériás, így első indexburája fehér és nagyobb a korábbinál. A kormány mellett sem az űrhajós tekerőkapcsolók vannak, csak egyszerűbb, szokásos bajuszok. A lényeg persze itt sem ez, hanem a műanyag motorházfedéllel és csomagtartóajtóval csökkentet önsúly, a négy tárcsafék és a hidropneumatikus rugózás. Robi a BX birtokbavétele és rendbetétele után azonnal hadra is fogta új szerzeményét. A szokásos kopó-fogyó alkatrészeken kívül nem is kellett más a napi használthoz, csak egyetlenegy hidrógömb. Sok érte 12 ezer forint? Sok az egész autóért így ahogy van a ráfordított 300 ezer forint? Szerintem nem, de ezt döntse el mindenki magának, miután végigolvasta az élménybeszámolómat.

A BX pár hónapja pihen, mert közben Robi kapott egy céges autót, naná, hogy Skodát. Vagy apukája fogja ezután használni, vagy tovább keresi az egytulajos kettes Volkswagen Golfokat. Legyen bárhogy is, ez a kocsi sem kerül már ki a családjukból, mert úgy megszerették. Aki gyerek vagy fiatalkorából emlékszik ezekre a kocsikra, abban tuti azonnali vágyat gerjeszt. Így voltam ezzel én is. Alig vártam, hogy egy gyors bebikázás után beülhessek a kormánya mögé. Kicsit olyan volt a helyzet, mint amikor a rossz vendég vendéglátói helyett valami mással foglalkozik, például elkezd a kutyával játszani, vagy tévét nézni. Lelkendezésemet úgy próbáltam szavakba önteni, hogy az ne nyomja el azokat, amikért meg lettem igazából hívva, a régi faros Skodákat.

Bár hozzá vagyok szokva a régebbi francia autókhoz, elsőre kicsit szokatlan az érzés ahogy a beinduló motorral azonnal elkezdi emelni az autót a hidró. A BX spártainak ható utastere nagyon kényelmes. 27 évesen is finoman járnak a kapcsolók, kényelmesebb az ülés is, mint ránézés alapján azt az ember gondolná. A komfort itt olyan dolgokban merül ki, mint az első ülések háttámla-állítása, amiért nem kell az ülés tövéhez nyúlni, mert az ülőlapok elejénél van. A kuplung puha, a fék hatásos, a váltó lehetne a gyenge pont, mert nagyokat mozog a kulisszában bárhol, de így sem rossz. Az igazság az, hogy a korabeli és ennyit használt BMW-ké sem jobb, pedig azokat újan precíz szerkezetnek tartották. Ezt meg valahogy az idő megszépíti, egyáltalán nem kellemetlen vele a fokozatokat kikavarni. Robi persze, ha tehetné, több részegységnek is adna egy kis fiatalítókúrát. A műszerfal körül is kiszúrt a korabeli fotók alapján némi mókolást, de minden alapvetően jól funkcionál, a hangulat meg egyenesen tökéletes.

A 110 ezres BX ugyanis nagyon jól veszi a lapot. A motor bírja a pörgetést is, de alacsony fordulatról húz már. A száraz adatait elnézve ez kissé felfoghatatlan is, de a könnyű bódé sokat segít az érzésre jó menetteljesítmények elérésében. Nemhogy tartjuk a forgalom ritmusát, hanem a bambákat simán le is lépjük. Közben elkezdek könyökölni és otthon érzem magam, libegünk az úthibákon. Robi figyelmeztet, hogy figyeljem meg, milyen lesz kiérni az országútra. És valóban, az extra jókedv gombot nálam is benyomta, hogy végre normális aszfaltra értünk. A 90 körüli országúti tempó sétakocsikázásnak hat, itt már nem ciripelnek a beltér kicsit kilazult műanyagjai sem. Mintha el is hagytuk volna a talajt.

Egy bármilyen korabeli másik, acélrugókon pattogó autóhoz képest a BX kényelme elementáris. Robi mégis egy kicsit csalódott. Azt remélte, a legendás DS kényelmét is megkaphatja bagóért. Bár jópofa a BX, de annyira azért nem finom, mint a DS. El is játszott a gondolattal, hogy ha felszámolná héttagú flottáját, annak árából beülhetne a legolcsóbb szép DS-be. Nagy a kísértés, de a skodás vonal talán erősebb, mint a hidrós álmok. Ez a BX, meg a maga nemében úgy tökéletes, ahogy van. Nem kell most azonnal mindenkinek ilyenért rohannia, de ha valaki épp valami egyedi és korszakos kockaautót keres, gondoljon a BX-re. Ma is érdekes, és a fenntartásába sem kell belerokkanni.