Cikk2012. 03. 12.

Sajtóbemutató 80 millió forint mínusszal

Attól, hogy gyorskocsizunk versenypályán, még nem biztos, hogy tudjuk is, mit csinálunk. Sokan az agyukra szerelt menetstabilizálót is kikapcsolják a rázókő láttán.

Alapszabály, hogy az ember mástól kölcsönkapott autóra, illetve bármilyen tárgyra legalább annyira, de inkább jobban vigyáz, mint a sajátjára. Különösen igaz ez, ha a szóban forgó tárgy értéke eléri a 180 ezer eurót, mai árfolyamon körülbelül 54 millió forintot, és a környéken is további igen drága konstrukciók köröznek.
Nem így történt a kínai Zhuhai versenypályán rendezett SLS AMG Track Xperience programon, ahol két újságíró okozott komoly anyagi kárral járó balesetet.
[BANNER type="1"]
A hírek szerint a piros SLS-ben ülő zsurnaliszta fékezett valamiért hirtelen, a mögötte szürke C63 AMG-ben érkező kollégája pedig vagy nem figyelt, vagy túl közel volt, vagy ennyivel jobbak a fékek az SLS-en, mindenesetre nem tudta elkerülni az ütközést, és a szupersportautóba csapódott.
A sofőrök sebek nélkül megúszták az esetet, de a két autó elég komoly sérüléseket szerzett, és arra is jó esély van, hogy a Mercedes egy ideig nem látja majd szívesen rendezvényein a két izgága pilótát.