Skoda Octavia kéne, de melyik motorral?
A Skoda Octavia újonnan a legnépszerűbb autó, de Jolly Joker használtan is. Melyik motorral érdemes venni?
Az Octavia II-ből 2011 végére 1,5 millió kelt el. Ez a modell alapozta meg
a Skoda zajos, egyáltalán nem csak magyarországi sikereit
Simán tartunk már ott, hogy a mai Skodát, a Skoda Octaviát senkinek sem kell bemutatni. A KGST-idők csehszlovák termékeihez képest német, modern VW-technikáról, Golf-technikáról van szó. Sajnos egyre drágábban, de azért az anyacég kompakt etalonjánál valamivel alacsonyabb áron úgy újonnan, mint használtan. Hétköznapjaink, utcaképünk szerves része az Octavia, a legkedveltebb Skoda, már a legújabb, a harmadik generációs is. Ár/értékét az alsó-középkategórián túlmutató mérete, főképp ötajtósan és kombiként is gigászi csomagtere dobja meg.
[BANNER type="1"]
Mondjuk az első újkori, az 1996-ban a IV-es Golf padlólemezén kihozott széria hátul még elég szűk volt, de a Golf V-alapú, 2004-ben debütált második generáció már utastéri kényelmével, helykínálatával, minőségével és megannyi hajtásláncával is kitűnt a mezőnyből. Az aktuális nemzedék ugye tavaly kezdte ellepni az utakat, piacvezető, sok-sok céges felhasználó és néhány magánvásárló méltán népszerű családi kedvence.
Octavia Tour I 2006-ból: alapbenzinesként sem rossz választás
Melyik generáció milyen motorral jellemzően mennyibe kerül? A Használtautó.hu vonatkozó hirdetéseiből azt látni, hogy szinte hihetetlen, de 2000-es évjáratú Octavia I-ért is lehet még kérni akár több mint 1 millió forintot! Az ilyenek nyilván 1.9 TDI-k 110 lóerővel és gazdag felszereltséggel (elektronikus vezérlésű klíma, tempomat, alkalmasint összkerékhajtás), ám 150 lovas 1.8 Turbót is találunk egymilliós magaslatokban. Bolygóműves, kényelmes, kissé lusta és szomjas automata váltóval is. Polgáribb motorokkal, komoly futással és viharvertebb állapotban persze az említett ár töredékéért is kapni Octaviát (1.4-1.6-1.8 benzin 60-125 LE, 1.9 SDI 68 LE).
| 1.4 60-75 LE | 1.6 75-101 LE | 1.9 TDI 90-131 LE | |
| 1997 | - | 199 000-650 000 | 550 000-720 000 |
| 1998 | - | 390 000-850 000 | 570 000-899 000 |
| 1999 | - | 300 000-750 000 | 550 000-1 180 000 |
| 2000 | - | 520 000-789 000 | 579 000-1 199 000 |
| 2001 | - | 440 000-1 100 000 | 750 000-1 145 000 |
| 2002 | 599 000-990 000 | 599 000-1 150 000 | 799 000-1 390 000 |
| 2003 | 445 000-1 500 000 | 699 000-829 000 | 1 130 000-1 599 000 |
| 2004 | 619 000-1 400 000 | 979 000 | 780 000-1 600 000 |
És azért fiatalabb, facelift utáni példányok is vannak egymillión innen. A kínálat bőséges. Kuriózumként 2,0 literes benzines, de 90 lovas 1.9 TDI Ecomax is akad. Még fehérebb holló a 131 lóerős 1.9 PD TDI 10 évesen 1,3 millió forint környékén, míg a 2004-es első II-es Octaviák legkevesebb 1,4 milliót kóstálnak. Ennyiért mozognak a 2005-ös Tourok, a 2010-ig gyártásban tartott első generációs típusok is. Ha csavarunk egyet, s az a felütés, hogy milyen Octaviát vehetünk 2 millióért? Beleférhet már a frissített 2009-2010-es is, de zömében Tour II, facelift előtti lesz az általában 102 lóerős 1.6-os benzinesként vagy 105 lovas 1.9 PD TDI-ként.
Időközben – 2001-ben - RS csúcsmodell született turbós 180, 2005-től már kerek 200 lóval, 2007-től emelt hasmagasságú sima vagy crossoveresített Scout kombi is jött haldexes 4x4-gyel, a második generációval meg a frissítés után, 2010-ben érkeztek a szívó MPI-ket lassan nyugdíjazó TSI benzinmotorok. És 2009-ben a 1.9-es PD-t váltó 1.6 CR TDI is befutott, majd a kétliteres dízel is közös nyomócsöves technikával korszerűsödött.
Amivel az Octavia kvázi tönkretette a konkurenciát: az irgalmatlan csomagtér
Ugorva egyet: úgy 3 millióért milyen Octaviát lehet vásárolni? Nem kicsi a szórás, 3-6 éves TSI-k és TDI-k sorakoznak. De kapaszkodjunk meg: még 80 lovas szívó 1.4-eseket is árulnak 3 millióért és fölötte, igaz, szinte nulla futással. Hát 3 millió magyar pénzért már a híres-hírhedt DSG-váltóval is van Octavia? Igen, van.
| 1.4 75-80 LE | 1.2 TSI 105 LE | 1.4 TSI 122-140 LE | 1.6 TDI 105 LE | 1.9 TDI 101-105 LE | 2.0 TDI 140-170 LE | |
| 2005 | 899 000- 1 599 000 |
- | - | - | 1 000 000- 2 600 000 |
1 499 000- 2 000 000 |
| 2006 | 790 000- 1 599 000 |
- | - | - | 1 260 000- 2 199 000 |
1 690 000- 2 399 000 |
| 2007 | 1 250 000- 2 190 000 |
- | - | - | 1 170 000- 2 549 000 |
2 050 000- 2 899 000 |
| 2008 | 1 299 000- 2 990 000 |
- | - | - | 1 700 000- 2 999 000 |
2 049 000- 3 596 000 |
| 2009 | 1 599 000- 2 350 000 |
- | 1 899 000- 4 000 000 |
2 349 000- 3 280 000 |
1 675 000- 3 599 000 |
2 330 000- 3 850 000 |
| 2010 | 2 250 000- 2 899 000 |
1 999 000- 3 500 000 |
2 190 000- 3 809 000 |
1 990 000- 4 990 000 |
2 677 000- 3 949 000 |
2 399 000- 4 800 000 |
| 2011 | 2 799 000- 3 100 000 |
2 499 000- 2 800 000 |
2 590 000- 3 900 000 |
2 650 000- 3 690 000 |
- | 2 890 000- 5 999 000 |
| 2012 | - | 3 290 000- 3 790 000 |
3 490 000- 4 290 000 |
3 390 000- 4 390 000 |
- | 3 290 000- 6 300 000 |
| 2013 | - | 3 490 000- 4 290 000 |
5 590 000 | 3 990 000- 4 890 000 |
- | - |
Még följebb árban nem nyújtóznánk (pedig lazán lehetne), a harmadik generáció vívmányait sem ecsetelnénk már újból, mert annyi, de annyi cikket írtunk és írunk az aktuális és még elődeinél is méretesebb Octaviáról. Hát gyorsan pufogtassuk el a vigyázzunk a rengeteg levetett taxival, a széthajtott, leamortizált cégautóval és ex-rendőrautóval panelt, s figyeljük, mint mond a szakember. Aki a Porsche Hungaria vezető oktatója.
Papp László azt mondja, hogy a régi 1.4-es és 1.6-os szívó benzinmotorokkal (és az 1.9 SDI SD dízellel) szerelt Octavia a megfontolt, türelmes emberek választása, ugyanakkor kiforrott, megbízható, problémamentes, ajánlott verziók a nem gyorsan autózóknak. Akiket az 1.8-asra is érvényes magasabb fogyasztás sem zavar. A turbós RS-eket bölcsebb elkerülni, mert azok sokat kaphattak. A forgóelosztós adagolós 1.9 TDI a legjobb, de ezeket a kezdeti Euro 3-asokat csak azok vegyék, akiket nem érint, hogy például Németországban egy csomó városba nem engedik be őket. A PD TDI-k már Euro 4-es környezetvédelmi besorolásúak, ezek hangosabbak, darabosabbak, kevésbé kulturáltabbak, de dinamikájuk megfelelő, fogyasztásuk is kiváló.
A kollégánk anno az 1.4 TSI és az 1.6 CR TDI között vacillált, végül a benzines turbómotor mellett döntött. Takarékos és nagyon jól megy, de eszi az olajat...
A gázolaj és a motorolaj minőségére, a szervizperiódusra is érzékenyebb PD TDI-k PD-elemcseréje viszont költséges, kb. 200 ezer forintig terjedő „mulatság” is lehet. És ez darabár, a négy henger révén khm, néggyel kell szorozni… Szerencsére ez csak a szériavégi, már részecskeszűrős, Euro 5-ös és piezós, 2,0 literes 170 lóerős PD TDI-knek a sarkalatos pontja. Ha rendesen szervizelték az autót és ez bizonyítható, akkor a gyár még be is szállhat a költségekbe. Amennyiben ész nélkül hajtották, az jó eséllyel részecskeszűrő-cserét is von maga után. Az önregenerálás az utólagos gázolaj-befecskendezéssel ráadásul a motorolajba is juttathat üzemanyagot, szóval használt Octavia vásárlásánál (is) kéretik résen lenni, s ha lehet, a szervizkönyves, ellenőrizhető szervizmúltú, gondosan és optimális esetben márkaszervizben karbantartott autóra szavazni. Még ha az drágább is a vonzóbbnak tűnő, ki tudja, igazából milyen állapotú és előéletű többinél.
Egy nagyobb futásteljesítményű autónál a vezérműszíj azonnali cseréje is melegen javallott. Ha összkerekes, akkor a Haldex-olajé is. És próbakörön tessék tesztelni, hogy tényleg jól működik-e a 4x4 – laza, homokos talajon egy társunk figyelje, hogy tempós indulásnál a hátsó kerék is kipörög-e, természetesen a menetstabilizálót és/vagy a kipörgésgátlót ki kell kapcsolni a próbát megelőzően. Összkerékhajtású használt Octaviát a szakember kizárólag akkor venne, ha tökéletesen ismerhető az autó előélete.
A TSI motorok olajfogyasztásáról kerengő pletykákra és valós tapasztalatokra Papp László úgy reagál, hogy egy bizonyos szintig igenis normális az olajveszteség és az utántöltés. A gyár szerint mondjuk 1000 kilométerenként 6 dl olajfogyás sem irreális (szerinte és szerintünk is már az), de az ennél lényegesen szerényebb és átlagos 10 ezer kilométerenkénti 1 liter mínusz kell is, mi több, dicséretes – vélekedik a Porsche Hungaria vezető oktatója.
Ez épp egy 1.2 TSI motoros verzió volt. Szerettük, most is szeretjük a legkisebb, leggyengébb, de turbósan már egész nyomatékos és spórolós benzinest
Egy kollégánknak új Octaviája van, 1.4 TSI benzinmotoros 140 lóerővel, s bizony ha benzinből nem is, olajból jó étvággyal fogyaszt. Most épp harmadszor kell utántölteni tizenpárezer kilométeresen. Hát igen, lehetnek hibák a széria elején, ezeket ki kell nőni – válaszol a szakember, aki azt sem titkolja, hogy a korábbi 1.2 TSI-kkel még lehettek és voltak is láncproblémák, de az új 1.2 TSI-k már nem 8, hanem 16 szelepesek és nem láncosak, hanem szíjasak, és ez jobb, tartósabb konstrukció. A régebbi láncbajokat pedig másik beszállító újfajta láncával orvosolják a szervizekben.
Papp László szerint a CR TDI-k már nem olyan kényesek, mint a PD TDI-k voltak, s ő főképp a 2,0 literesek vásárlását tanácsolja a fölényes menetteljesítménnyel párhuzamos alacsony fogyasztás miatt. A 6-7 fokozatú DSG kettős tengelykapcsolós automatizált váltók bevezetésével a régi bolygóműves szerkezetek többletfogyasztása a múlté, kényelmesebbek, de sajnos ugyanolyan drágák is ezek a megoldások. Ezek a szintén kényes megoldások – teszi hozzá a szakember, mert a DSG-knél fokozottan áll, hogy az előző tulajon, a rendszeres karbantartáson múlik, meddig bírják, meddig nem kell a javításukra költeni. Bántóan sokat. Megbízhatóság tekintetében még nincs ott a DSG, ahol a jó kézi váltók, ez vitathatatlan. Mindenesetre az olyan DSG-s használt autóktól, tegyük fel, egy 6 esztendős Octaviától okosabb menekülni, amelyikhez ha van is vezetett és váltóolaj-cserét is mutató szervizkönyv, de csupán 4 éves koráig van kitöltve…
Manapság már, ha ezt odaragasztják, szinte Golf-áron teszik. De csak szinte, és az ötajtós Octavia praktikumban kenterbe veri a VW-rokont meg mindenki mást is
Hajtásláncokon túl az Octaviáról még nem árt tudni, hogy a Volkswagennel szemben nem jellemző az elektromechanikus rögzítőfék, s a karos-mechanikus fék nem rejt plusz hibaforrást. Futómű: az I-es Octavia eleje a fáradó rugó miatt hajlamos „leülni”, a hibát olcsón, egy alumínium emelőpogácsával lehet kiküszöbölni. A második szériától kezdve nem szokott ilyen leülés előfordulni.
Összességében a Skoda Octavia egy kitűnő, számos nála elvileg nagyobb, gyakorlatilag inkább csak drágább középkategóriás autónál racionálisabb, olcsóbb választás. De használtan csak akkor, ha végig megkapta a szükséges törődést, a 150-200 ezer kilométert futott példányoknál meg már tipikusan bármi felbukkanhat méregdrága szervizszámlákat eredményezve. És borítékolhatóan fel is bukkan, mert így és ennyire vannak tervezve a „rejtett hibás” modern autók, az Octavia is – súgja egy márkafüggetlen szervizben dolgozó, a VW-csoport autóit kellőképp ismerő szerelő. De ez már egy másik történet, másik cikk témája.