Soha rosszabbat - BMW 120d
Egyszer már frissült a BMW kompakt modellje, akkor a megosztóra sikerült megjelenésén változtattak. Néhány apróságtól viszont most modernebb lett, vezetni még mindig jó.
Másodszor is frissült az 1-es BMW, kívülről nincs változás, csak az új színek és felnik, ha az új Shadow kiadás lenne, akkor feketék lennének a vesék, lennének kis szürke kiegészítők is
Ha egy új modell túlságosan belesimul a modellpalettába, akkor azért cikizik, ha túlságosan kilóg, akkor meg azért. Az Audinál a biztosra mennek, mert a megszokott még mindig kevesebb embernek bántja a szemét, ezért náluk minden pont ugyanolyan, csak az egyik kicsit hosszabb, a másik nagyobb, a harmadik meg tömzsibb. A BMW a második szériás egyesnél merész volt és bedobta a péklapáttal orrbavert formatervet, ami egyik korábbi BMW-re sem hasonlított, ezért még ma is könnyen beazonosítható. Érdekes, hogy épp ezért bántották sokan, amire a BMW válasza az volt, hogy a félidős frissítésnél drasztikusan megváltoztatták az orrát és a farát is. Persze, jól sikerült a plasztika, és ebbe már nem lehet belekötni, mintha egy másik autó lenne, csak közben elveszett egy karakter.
Egy kis cápaság is szorult belé, elvégre BMW, az M-es csomag sportos elemei pedig rendkívül jól állnak neki, ahogy a legtöbb BMW-nek
Arányai nagyobb kategóriákat idéznek, a motor csak az első tengely mögött kezdődik, így a motortér hosszú, a kabin hátratolt, az első túlnyúlás rövid, a hátsó pedig hosszú. Egy szedánnak jobban állnak ezek az arányok, de itt se rossz
Az 1-es BMW viszont így is egy igazi figura, a nagyok technikáját kínálja kompakt méretben, a Golfok, Megane-ok, Focusok a fasorban sincsenek hozzá képest. Na, persze ez az árán is meglátszik, hisz nagyjából kettő telne ki a kompakt kategória bármelyikéből egy átlagosan felszerelt 1-es áráért, így komolytalan hozzájuk hasonlítani. Az 1-es az egyetlen a kategóriában, amelyik alapból hátsókerékhajtású, de persze van xDrive, ahogy a tesztautóban is, de túl sok szükség nincs rá. A hosszmotoros elrendezésnek viszont hamarosan búcsút mondhatunk, mivel a következő generáció már az X1-es, a 2-es Active Tourer és a Minik által már alkalmazott UKL platformra épül majd. Biztos jó buli lesz a következő 1-es, csak nem BMW módjára, hanem Minisen, hiszen azok is pazar élvezetet nyújtanak vezetés közben. Szóval a BMW még az utolsó lehetőségeket is kiaknázza az 1-essel és egy finom második frissítéssel kicsit felrázták.
Az első frissítéskor bővült a lámpa a csomagtérajtóra, ezzel is jobban passzol a többi modell közé. A kétliteres 20d továbbra sem kellemes karakter
Jó kiállású kompakt, mindig is az volt az 1-es, rövid, szűken fordul, könnyű vele parkolni, pedig tolatókamerát sem kapott. A LED fényszórók fénye remek, az Angel Eyes karikák már régóta nem teljes körök
Nincs értelme túlmisztifikálni: új fényezések, a 2-es kupé és kabriótól átvett felnik, meg fekete vesés különkiadások. Ennyi az újdonság, és mi most ebből csak a fergeteges fényezést tudjuk megmutatni, legalábbis ami a külsőt illeti, mivel odabent most komolyabb a történet. Az előző frissítéskor nem változott a műszerfal, az iDrive viszont újabb verziót kapott. Mivel már van még újabb rendszer, érdemes volt lecserélni, így a szoftvert és a kijelzőt is váltották, utóbbi már érintéssel is irányítható, a grafikája tűéles és egyszer nem akadt meg a rendszer a teszthét alatt, ami azért csúnya is lenne, valamint a hangrendszer számsorát érintve a funkció megjelenik a kijelzőn. Szembetűnőbb változás viszont a műszerfal dizájnja, jóval frissebb a korábbinál, de segítek, mert nem egyszerű, a vízszintes szálcsiszolt betétet kell figyelni. Nem nagy dolog, és nem ez fogja eladni az 1-est abban is biztos vagyok, aki ilyet akar, annak mindegy, hogyan hajlanak a puhított és varrott (!) műanyag elemek a pulton.
Zsúfoltnak tűnhet az egyen BMW beltér egy ekkora autóban, valójában passzentos. Minden kéz alatt van, mindent könnyen megtalálunk, és itt is frissült a látkép
[BANNER type="1"]
Az új, akár érintőképernyős kijelző alatti gombsor érintésérzékeny, a műszerfal szálcsiszolt alumínium betétje pedig teljesen új formai játék az 1-esben
Jobb nem lett az 1-es, és ezt most ne úgy értsék, hogy rossz volt, csak amit lehetett benne szeretni korábban is, az nem változott, ez pedig a vezethetőség. A hátsókerekes felépítés alapból ad egyfajta viselkedést, amit a vezetni szeretők jó része imád, a többieket meg egyszerűen nem érdekli, pedig az 1-es bármelyik motorral megadja ezt. A kormányzása rendkívül közvetlen, minden apró mozdulatra azonnal és ügyesen reagál, egy szimpla bekanyarodás is tiszta élmény, mivel szűken fordul, jól érezhetően betolja magát a kanyarba, nem pedig húzza maga után a bódét, mint egy fronthajtású. Ehhez mondjuk az átlagnál jobban kell szeretni a vezetést, hogy észrevegyük, ha pedig lakik bennünk egy egész kicsi suhancság, még rá is játszhatunk a szűk fordulóra kis gázadással, mivel a 120d 400 Nm nyomatékával könnyedén riszálja a farát az egyes. Csak aztán ott az xDrive, amitől átcsaphat orrtolásba a dolog, de ebbe is bele lehet tanulni.
Kielégítő a hely hátul, brutál jó tartásúak az első M Sport ülések, az Alcantara kárpit pedig jó tapintású
Az M csomag része a sportkormány és a sportülések, a 8 fokozatú remekül működő ZF váltó ebben az esetben a kormányról is kapcsolható
A 20d nem volt a kedvencem és továbbra sem vagyok oda érte, de valahogy több kulturáltságot éreztem most benne, mint legutóbb a 320d GT-ben. Nem olt annyira zavaró a hangja és valahogy fürgébbnek is tűnt, de lehet, hogy ez csak a kisebb karosszéria miatt történt, mert azért megvan a jellegzetes dízeles ketyerészése és a stop-startos indítgatásnál sem valami selymes a beröffenés. Kárpótol viszont a karaktere, mivel rendkívül jó gázreakciója van Comfort állásban is, ami az alap, Sportban meg pláne. Sokakat taszít a dízelmotor, és a BMW 20d-jéről nincsenek is éppen túl jó szerviztapasztalatok, ha tehetném, én is inkább benzinest választanék és valószínűleg a négy henger is elég lenne. Az xDrive-ot viszont úgy ahogy van elfelejteném, nem kell, főleg Magyarországra, a hátsókerékhajtás rendes gumikkal megoldja azt az évi pár napot, amikor havazik. Felhasználásfüggő nyilván, mindenki eldöntheti, de a vezetési élményből inkább csak elvesz.
Nem digitális, csak olyan hatású a műszeregység, alul van egy kis kijelző, ami a navigációt is részletesen képes megjeleníteni
A ZF nyolcfokozatú automatája mindenhez jó volt eddig, a 190 lovas 20d-hez is az, a motor viszont elég nyersen jár, bár kétségtelenül bivalyerős, sportosabb karakter, mint a kategóriatársak motorjai
Ami pedig hozzátesz, az az M csomag, amiért a BMW-nél miden fejlesztőnek kezet lehet csókolni. Ott az adaptív futómű, meg a harapósabb fékek, de ezek mit sem érnének, ha az ülésben nem lehetne megmaradni. Az 1-es M-es ülése egy mestermű, az csak a kezdet, hogy beállítjuk a megfelelő oldaltartást, kihúzzuk a combtámaszt és az egészet letoljuk, amennyire lehet, majd van egy kar csak arra, hogy az egész ülés – nem csak az ülőlap – dőlésszögét állítsuk. Pazar, tökéletes vezetési pozíció érhető el és még a kormányt is közel tudjuk húzni. Próbáltam belekötni, tényleg, és találtam is néhány pontot, amiből az egyik az ára, picivel 10 millió alatt indul az 1-es, 20d-vel meg jóval fölötte, szóval ezt tényleg nagyon akarni kell, a másik meg a menetkomfort. Feszes a futása, viszont elképesztően ügyesen mozogja ki az úthibákat, meg a fekvőrendőröket. Nem tudom, hogy csinálja, ugyanakkor a kerekek felől rengeteg zaj jön. A Mercedes GLA után feltűnően zajos volt, pedig nem voltak rajta nagyobb kerekek, ehhez mondjuk hozzá tudtam szokni. Egy BMW minden méretben BMW, és tudjuk, hogy a 2-es Active Tourert sem rossz vezetni, csak más. Ez a sors vár az 1-esre is, ami egyáltalán nem meglepő egy olyan világban, ahol egyre kevesebben szeretnek, és még kevesebben akarnak vezetni.
Kompaktnak izgalmas, hamisítatlan BMW, sajnos az árazásában is tükröződik a technika, 9 millió alatt nem jutunk hozzá, a 20d pedig 10 millió fölött indul