Sok rajta az adó. BMW 530d (E39) használtteszt

Egy olvasónk mutatta meg nekünk autóját, amit februárban Ausztriában vásárolt. Alig több mint fél éve van nála, nem titkoltan abból kifolyólag, hogy tavaly maga is hónapról hónapra duzzasztotta a használtautó-behozatal számait. Mondjuk ki, nepperkedett. Aztán felhagyott vele, mert maga is látta, a 2012-re ugyan csökkentett, de még mindig igen magas regisztrációs díj és a vagyonszerzési illeték miatt mindenképp az állam keres többet az ő munkájával. Szakított az „iparággal”, az utolsók között vásárolt 530d-t viszont megtartotta, mert épp egy igen jó példány volt, 12 évesen is csak 180 000 kilométerrel az órájában, s olyan állapottal, hogy az akár hihető is lehet.
Nem utolsósorban ez az 530d automataváltós, az E39-es sorozat legjobb konfigurációja, s a vásárlás utáni komplett átvizsgálás után is úgy tűnt, hogy hibátlan a bolygóműves nyomatékosztó. Biztos, ami biztos, nem csak a motor, a váltó is új olajat és szűrőt kapott a „nullrevízióval”. Biztató volt, hogy a leengedett váltóolaj is tiszta volt. Egy-egy gömbfejet és lengőkart – szinte forgatókönyvszerűen – kellett cserélni az első futóműben. Nagyker áron beszerzett alkatrészekkel is ráment mintegy 100 ezer forint az autóra. Nyáron új akku is kellett, s kiderült, hogy az előző a már gyengélkedő töltés miatt ment gallyra, befigyelt tehát a generátor komplett felújítása is.
Egyszer lerobbanást, pontosabban indíthatatlanságot jelentő hiba is adódott, porlasztócsúcsokat kellett felújítani a hathengeres motorban. Ha már teljesen ki kellett bontani a motorteret, szétszedték és megtisztították a turbót is, ami azonban komolyabb felújítást nem igényelt. Adódtak elektronikai problémák is: a fedélzeti számítógép pixelhibás – ezzel együtt kell élni, s a navigációs, CD-táras rádiófejegység is rendre modulhibás lesz, nyáron már egy „új” bontott került bele, ami a fotózás előtti napig bírta szuflával, hang nincs, a navigáció némán mutatja az irányt. Ezen kívül még egy dolog van, ami eddig az ötös aktuális tulajdonosát nem zavarta: a szélvédőmosóból nem jut el a víz az üvegre – sanszosan csak a fúvókák vannak eltömődve, ugyanis karhúzásra a gépháztetőig azért eljut a víz. [BANNER type="1"]
Hát igen, ilyen, kicsit akkor is nyűgös egy BMW E39, ha amúgy egy hibátlannak tűnő, tisztességben megöregedett, a szükséges karbantartásokat megkapott példányról van szó, mint amilyen ez. Komolyabb balesete ennek a darabnak valószínűleg nem volt, a bal első sárvédő viszont mintha elütne színben a többitől, meg aztán a jobboldali fényszóró látványosan be van mattulva. Nem érdemes ezeken rugózni, fontosabb, hogy rozsda nincs, hogy komoly sérülés nélküliek a gyári alufelnik, s a karosszéria is teljesen egyben van. Igazán pedig belülről lenyűgöző az autó. A kárpitok alapján lehetne akár 100 000 kilométer is az autóban az órában, leginkább csak a már kifényesedett, az óraállásnak megfelelő állapotú bőrkormány alapján lehetne megmondani, hogy ez inkább egy 200 000 kilométert futott autó. Vagy már többet? Ezt talán soha, senki nem fogja tudni megmondani. De nem is kell, örüljünk annak, hogy februárban szervizelték, azóta is volt olajcserén, hogy a motorja gyönyörűen szépen, egyenletesen jár, úgy, ahogyan egy hathengeres common rail dízelnek kell. És annak, hogy a váltója is tökéletes.
Lehet nézegetni a parkolóban, úgy sem rossz, de menni kell vele, hogy beleszeressünk. Akkor csak ámul az ember, hogy ennyire egyben tud lenni, hogy ennyire zörgésmentesen tud futni, kényelmesen ringat egy 12 éves BMW is. És az 530d gázpedál-taposásra tisztességesen is megy, 193 lóereje és 410 Nm nyomatéka még az ötfokozatú automatával is jól mozgatja az üresen is több mint 1,6 tonnás autót. Ha valakit érdekel, lehet kézzel is kapcsolgatni az ötsebességes Steptronic automatát. Igen, BMW-sen előrefelé kell nyomni a műszerfalhoz hasonlóan (mű)fa betétes kart a visszakapcsoláshoz, hátrafele a felkapcsoláshoz. Amúgy nem túl izgalmas a kart pöcögtetni, gázpedállal is kiválóan lehet vezérelni a lágyan kapcsoló szerkezetet.
A kapott komforthoz és menetdinamikához mérten teljesen jó a városban 8-8,5, azon kívül jellemzően egy literrel szerényebb fogyasztás. Az európai árakat lefelé tolja, hogy az E39-es BMW még jellemzően Euro3-as motorokkal készült. Németországban már számos város belsejébe nem engedi be az emissziós plakett, máshol az adó vészes rá. Nálunk pedig épp azért lesz drága, mert az Euro3-as norma miatt még korosan is magas a regisztrációs adója. Tulajdonosa úgy hirdeti 1,4 millióért az autót, hogy annak több mint 40 százalékát fizeti be az államnak regisztrációs adó, vagyonszerzési illeték, meg persze műszaki vizsgáztatás, forgalmi engedély és törzskönyv formájában.
Az E39-es nem tud olcsó autó lenni, fenntartási költségeivel sem lesz egy Swift, kényelmével sem az. Lehet rá voksolni, rajongani érte, de akár elmenni is mellette. Csonti bizonyára azt mondaná rá, hogy ez az az autó, amivel fürtökben lehet felvenni a csajokat, én pedig csak annyit, hogy egy tisztességes, de törődést igénylő autó, e példánynál már 6 légzsákkal, ESP-vel, xenonfénnyel, minden ablaknál automata elektromos ablakokkal, esőszenzorral, kétzónás automata klímával - korában forradalminak számító extrákkal. Már-már történelmi modell, néhány év múlva izgalmas youngtimer, idővel értékes oldtimer is lehet belőle a legjobb motor és a gazdag, de szövetkárpitos felszereltség okán. Addig pedig lehet egyedi, hétköznapi használatra is alkalmas, de azért csakis hobbistáknak ajánlható autó.