Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 12. 23.

Sok-sok pénz jut közútfejlesztésre 2020-ig

Több mint 2460 milliárd forint fordítható a közúthálózat fejlesztésére 2020-ig, közel a felét az Európai Unió finanszírozza.

Sok-sok pénz jut közútfejlesztésre 2020-ig

Győrött e héten adták át a várost keletről elkerülő út második, 3,8 kilométeres szakaszát. Panna Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára itt jelentette be, hogy 2020-ig 2460 milliárd forint jut a közúthálózat fejlesztésére. Ebből 1279 milliárd forintot hazai, 1181 milliárdot uniós forrás fedez. [BANNER type="1"] A nehezen felfogható összegből állítólag mintegy ezer kilométer új, négysávos autópálya és gyorsforgalmi út épül meg. A helyettes államtitkár felidézte, hogy a kormány 2014-ben fogadta el a 2030-ig szóló Nemzeti Közlekedési Infrastruktúrafejlesztési Stratégiát, amelynek kiemelt célja, hogy valamennyi autópálya kiérjen az országhatárra, a megyei jogú városokat pedig gyorsforgalmi utakkal kössék össze a sztrádákkal. Úgy fogalmazott, hogy a kormány eltökélt azon útfejlesztések iránt, amelyek egy régió, egy város gazdaságát erősítik, mert a mai gazdasági környezetben alapvető elvárás, hogy közúton megközelíthető legyen a terület.
A most átadott 3,8 kilométeres, kétszer egysávos út 3,3 milliárd forintból épült meg, a korábban megépült 4,4 kilométer hosszú szakaszhoz kapcsolódva Gönyűt és Nagyszentjánost köti össze az M1-es autópályával. A három ütemben megvalósuló, összesen 13,4 kilométeres út 2018 elejére készül el és összeköti az M1-es autópályát a 14-es úttal, ezáltal könnyebben lesz megközelíthető Szlovákia. A harmadik, 5,2 kilométeres szakaszhoz egy új híd is kapcsolódik a Mosoni-Dunán, amikor elkészül a 813-as számú út harmadik üteme is, Győr észak-keleti részéből is könnyedén, a városon áthaladás nélkül lesz elérhető Szlovákia és Budapest, ezáltal ez a városrész is bekapcsolódhat a megyeszékhely vérkeringésébe, új vállalkozásokat vonzhat. A harmadik ütem munkálatai várhatóan 2017 év elején kezdődnek.