Cikk2013. 04. 11.

Sokat sokért! Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt

Tavaly ősszel frissítést kapott a hosszában beépített motorokkal szerelt, méretét tekintve nem is annyira kompakt Audi SUV. A Q5-öst második dízelével, izmos ellátmánnyal próbálhattuk.

Felülről lefelé építette fel SUV-kínálatát az Audi, az elsőként - 2005-ben - debütált Q7-est 2008-ban egészítette ki a Q5, majd jött a Q3 2011-ben. Közben persze a korábbiakról sem feledkezett el, a Q7 2009-ben, a Q5 pedig tavaly kapott frissítést. Friss lökhárítók, módosított lámpák, 15 százalékkal apasztott étvágyú motorok, áthangolt futómű - ami ugyebár eleve messze igényes, zömében alumíniumból épülő, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink. Ígéretes portékának tűnt tehát már az első pillanattól a megkaparintott, ráadásul quattro, azaz Torsen differenciálműves, állandó összkerékhajtású, S tronic, vagyis duplakuplungos (VW-nyelven DSG) váltós tesztautó.[BANNER type="1"]
Kategorizálni nehéz a Q5-öst, hiszen a kompakt szabadidő-autóknál nagyobb, 4,63 méter hosszú, tengelytávja is tekintélyes, 2,81 méter. Utastere viszont nem ad több teret, mint az említett kategória képviselői. Sőt, ott is passzentosnak számítana. Elöl kényelmesen el lehet férni benne, hibátlanok az állítható laphosszúságú sportülések - melyek persze nem alapárasak, ahogyan elektromos mozgatásuk sem az. Szintén extraként mért lehetőség, de a hátsó ülés változtatható támladőlésű és 60:40 arányú osztással 10 cm-es úton tologatható lehet. Szélső helyein kényelmes, középen csenevész méretű, a helykínálat pedig hátul elegendő, de nem nagyvonalú. Gyerekülést a hátsó szélső helyekre és az első utasülésre is tehetünk Isofix-csatlakozóval. Jó pont, hogy mindegyik könnyedén elérhető, nem kell értük az üléshajlatban kotorászni.
Ha költünk rá, a gyújtáskulcsért sem kell zsebünkben turkálni, hiszen a Q5 felszerelhető kulcs nélküli nyitással és gombos motorindítással. Alapból viszont nincs, ahogyan elektromos csomagtérajtó-mozgatás is csak akkor kényeztet, ha azt megfizetjük. A raktér viszont alapból is tágas, 540 literes, csomagrögzítő-hálóval felszerelt, teljes szélességű és küszöbmentes nyílású. Alapáras a síkpadlós bővíthetőség is, ráadásul úgy, hogy a csomagtérből és az ülés oldalánál is egy-egy karral kezdeményezhetjük a hátsó ülés lehajtását. A kapott tér méretes, 1560 literes, így – ha a szükség épp úgy hozza – jó sok cucc beférhet a prémiumillatú utastérbe.

Prémiumillat és -hangulat ugyanis hibátlanul van, finomak a plasztikok, s az ülésekre, a kormányra, a váltóra és ajtókra húzott bőrök is. Nem csak kellemes tapintású, kézbe is lapuló, jó fogású a kormánykerék és a váltókar is. MMI controllerrel vezérelhető az egész okos, jó grafikájú navigáció, ami van a fedélzeten, az jól átláthatóan, magától értetődően vezérelhető. Márpedig különleges funkciók szép számmal akadnak, s mind jól is dolgoznak. A távolságtartós tempomat megbízható, állóra mondjuk nem fékez, a végén a sofőr kell megállítsa a Q5-öst. Terepen, s erős lejtőn jól jön a lejtmenetvezérlő, ami persze a fékekkel játszik, így azokat koptatja. Bár a Q5 szabadidő-autó, egészen komoly, elöl-hátul 25 fokos terepszöget és 17,6 fokos rámpaszöget, valamint 20 centiméteres hasmagasságot ígér. Pontosabban ígérne alapverziójával, a tesztautó viszont S line csomagos, 3 cm-rel ültetett sportfutóműves volt. Így igazi terepre nem is merészkedtünk vele, „csak” a magyar kátyúvilágban autóztunk. Méretes, 255/45 R20-as abroncsai szerencsére még éppen nem túlzottan peresek, így a szabadidő-autó nem veszítette el alapvető kvalitásait. Viszont elképesztően stabilan, komfortos csillapítással és csendesen fut. A csillapítás egyébként az Audi Drive Select billentyűvel a váltó, a kormányrásegítés és gázreakció társaságában vagy azoktól függetlenül is hangolható.

Motorból tesztautónk az alap feletti – és a Q5 palettán (tehát az SQ5-tel nem számolva) egyben csúcs alatti, tehát középső, négyhengeres - turbódízelt kapta. Ez hosszában beépítve került az orrába, közös nyomócsöves befecskendezésű, 177 lóerős, nyomatéka 380 Newtonméter, mely már nagyon alacsonyan, 1750 1/percnél élvezhető. Hidegen is csendesen, finoman jár, és pörgetve sem zajos, rezonancia szintén kevéssé jellemzi. Higgadt vezetéssel a duplakuplungos, kormányról is kapcsolható DSG S tronic váltó alacsony fordulaton felkapcsol, 2000 1/perc környékén tartja a fordulatot, ahonnan kényelmesen lehet nyomatékból gyorsítani. Padlógázra vagy a váltót Sportba kapcsolva hamar visszavált, kapcsolásai villámgyorsak, leszámítva az irányváltásokat, Y fordulóban az átlagosnál többet kell várni a váltóra. Ha viszont megvan az előremenet, a gyorsítás tisztességes, 9 másodperc alatt elérhető a 100 km/órás tempó, ami SUV-val már tisztességes érték, ahogyan a 200 km/órás csúcstempó is. A Q5-tel ráadásul nem csak gyorsan, hanem tempósan is halkan lehet utazni. Feltűnő benne a csend, amit zajmérőnk is igazolt – városban, országúton és autópályán is.

Összességében tehát nem túlzottan tágas, de elegendő méretű, finoman kidolgozott utasteret, komoly motort, váltót és futóművet, kifejezetten kellemes menetjellemzőket ad a Q5. Ráadásul a teljesítményhez képest - alapáron adott stop-start rendszerrel - döbbenetesen alacsony, 6,1 l/100 km vegyes fogyasztási értéket ígér. Ezt az aszkéta étvágyat sajnos nem tudjuk megerősíteni, a zömében városi teszt 8,5 literes értéket hozott. Még azonban utóbbi is elviselhető, a vételárra pedig csak annyit mondunk, hogy az a többi jellemzőhöz hasonlóan prémiumos. A Q5 2.0 TDI quattro S tronic alapára korrekt (sok egyéb mellett elektromos, visszagurulás-gátlós rögzítőfék, automata légkondi, elektromos ablakok és tükrök, 17 colos alufelnik, parkolóradar, tempomat, szőnyegbetétek, 6 légzsák, ESP, MP3-olvasós CD-rádió, stb.) ellátmánnyal 12 062 840 Ft. Az S line csomagos, nyitható panorámatetős, automata reflektoros, Xenon fényszórós, parkolóradaros, bőrkárpitos, távolságtartós tempomatos és egyéb finomságokkal is ellátott, de azért messze nem fullextrás tesztautó listaára pedig 19 342 480 Ft. Prémiumos...