Sörnyitó, 200 lóerővel - Volkswagen Golf V GTI használtteszt
Próbáltunk már használt ötös Golfot, de nem ilyet, a 200 lóerős GTI, pláne DSG váltóval ma is élményautó. És még a sörnyitója is megvan!
Kereken 200 lóerős, 4,2 méter hosszú és 6,9 másodperc ugrik 100 km/órás tempóra a DSG-váltós Golf V GTI. Az benne a jó, hogy egy kellemesen használható, mégis élményszerűen vezethető autó. Háromajtósként leginkább gyermeket a közeljövőbe sem tervezőknek, szűk helyen ritkán parkolóknak ajánlott
Próbáltunk már ötös Golfot használtan, alapdízelével, 2006-ból, alig több mint százezer kilométerrel. Most viszont a - tömeg - paletta másik végletét, a 200 lóerős GTI-t sikerült egy kicsikét meghajtani, már jelentősebb, de a korához képest mégis szerény, 167 ezer kilométerrel. Oké, létezett a 230 lóerős GTI Edition 30 is, meg aztán ott a 250 lovas R32 is, ám a jellemző izomgolf mégiscsak a legendás GTI. Az a GTI, ami elsőként a Golf I 1974-es debütálása után 2 évvel, tehát 1976-ban jelent meg, tehát jövőre lesz 40 éves. Így ugye már kellően érdekes lesz az "ismétlés"?
A Golf formája örök, a már 11 évvel ezelőtt debütált GTI még ma sem elavult
Különbözik még a karosszéria is, hiszen míg dízelből a praktikusabb ötajtóst teszteltük, ez a GTI háromajtós, teljesen más világ. És itt felejtsük is el a korábban próbált gázolajos ötös Golfot, mert legkevésbé ahhoz érdemes mérni a GTI-t. Érdemesebb lehet elődjéhez, utódaihoz, konkurenseihez. Elődjéhez, a Golf IV-hez mérten természetesen jelentős előrelépés, abban 150 lóerős - a maga nemében szintén pompás, tavasszal egy New Beetle-ben próbált - 1,8 literes, hengerenkénti ötszelepes turbómotor dolgozott. De itt már a 200 lóerős TFSI van a gépházban, opcióként és jelen esetben is hatsebességes DSG, azaz duplakuplungos robotizált váltóval. 25%-os teljesítményugrás nem szerény, ahogyan a DSG-vel 6,9 másodperces 100 km/órára gyorsítás sem az.
A vágott aljú kormány 10 évvel ezelőtt még kuriózum volt, ma már elcsépelt megoldás, de természetesen nem a tízéves hot hatchekben
GTI-hagyomány szerint kockás az üléskárpit, az első ülések nagyon kényelmesek, a hosszú ajtók miatt a beszállás szűk helyen nem annyira. Ha bejutottunk hátra, ott is egészen jól el lehet férni - feltéve, hogy nincs ötödik utas. A galériában látható, hogy a szabályos méretű, 350 literes csomagtér síalagúttal is bővíthető
Miért néz ki ennek a példánynak egész tűrhetően a belseje, ha kopósak az ötös Golf műanyagjai? Mert Zsolt fanatikus, s az ablakemelők kapcsolóit, a kilincseket már gyári eredetire cserélte. A sofőr vaskos oldaltartású ülésén viszont még a gyári, s egy-két helyen igencsak kopott a GTI-hagyományok szerint kockás mintázatú kárpit. A tartás viszont hibátlan, s vezetés közben nem fogunk a kárpit miatt bánkódni. A technika, a motor, a fotómű, a kormány és gyakorlatilag minden egyben van. Szépen, gyorsan kapcsol a DSG, ami persze a GTI esetén sajátos programozású, érezhetőeket kapcsol, ráadásul azokra mélyebbre nyomott gázpedálnál még a kipufogó durranása is rákontráz. A jó állapot nem véletlen, a tulaj az autóalkatrész-kereskedelemben dolgozik, nyilvánvaló, hogy az átlagvásárlónál olcsóbban kapja a szükségeseket, s ezzel nem is rest visszaélni. Amire a Golfnak szüksége volt, azt megkapta. Például vezérműláncból is kellett új, nem sokkal a vásárlás után, azaz 130 ezer kilométer környékén. Ennél komolyabb probléma nem volt, de fékekre azért költött bőven, olajat tízezrenként cserélt, s azt is bevallja, hogy abroncsból ő bizony 20 ezer kilométerenként leír egy garnitúrát a hajtott első kerekeknél. [BANNER type="1"]
Nem mondanám a minőség szimbólumának az igazolt 167 ezer kilométerrel feslő üléskárpitot, illetve az F1-váltófülek és a DSG-előválasztó kopását. Az viszont tény, hogy a kagylóülés ma is jó tartású, a váltó pedig remek, kapcsolásai gyorsak, és nem mellesleg kipufogó-durranást is adnak
Mennyire tiszta az autó múltja? - tettem fel a kérdést, amire nem egyértelmű választ kaptam. "Volt valami füzet hozzá néhány pecséttel, meg persze le is kérdeztem, rendben volt" - kaptam a választ. Akkor szervizkönyves? - kérdeztem vissza. "Amióta nálam van, azóta igen" - jött a válasz. "Szervizkönyv számomra ugyanis az, amiben nem csak az szerepel, hogy x kilométernél volt szervizben az autó, hanem én minden egyes beépített alkatrészt felírok, hogy mi, milyen gyári számmal, mikor, milyen óraállásnál került az autóba, az mibe került" - kapom a becsülendő hozzáállást Zsolttól. Mellesleg autója a Használtautó kínálatának legolcsóbbja, ha a legfeljebb ilyen futású és életkorú Golf GTI-ket nézzük (a hirdetés aktív, ha valakit érdekel, megtalálhatja). Így sem olcsó, 2,6 millió forint, ami persze nem szerény pénz, de az tény, hogy vezetési élményben nagyon, meg motorjával is nagyon erős a már több mint 10 éves GTI is, s közben még egy egészen jól használható, stabil és még a 17 colos (225/45 R17-es gumikat hordó) kerekeivel is egészen komfortos.
GTI-jellegzetesség a piros keretes hűtőmaszk, meg persze annak méhsejt mintája is
Zsolt, a GTI-fanatikus állítja, hogy ennyi pénzért semelyik másik modell nem ad ilyen erős élmény/használhatóság kombinációt. Én pedig nem tudom megcáfolni, hanem inkább csak annyit mondok, a Golf GTI valóban jó játékszer, csak nem az én világom. Zsolt pedig arra kér, illetve kér mindenkit, hogy autójában ne csak egy Golfot lásson, ez egy GTI, fanatikusan gyári, feliratos gumiszőnyeggel, a hagyományos Golfokénál magasabb árral, nagyobb erővel, tetemesebb fogyasztással és bizony jóval vaskosabb szervizszámlákkal. Nem csak izmosabbak, drágábbak is hozzá a fékek például, de temérdek más is. A GTI nem spórolós autó, ezt el kell fogadni, az élvezkedés nem a spórolásról szól, azért bizony fizetni kell.
Az ötös Golf ikonikus és a lehető leggyakrabban elkallódó alkatrésze a pohártartó-szeparálóként is funkcionáló, de a redőnyös rekesz aljára is rögzíthető emblémás sörnyitó. Ennél az autónál ez is megvan