Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2014. 06. 29.

Soron kívül kapnak gázt a BKV buszai

Nem kell ezentúl a CNG-kutakon este sorban állni, mert a BKV buszai saját helyen tankolnak. A Főgáz kútját privát autók nem használhatják.

Soron kívül kapnak gázt a BKV buszai

Kellemes surrogás mellett, a Főgáz Salgótarjáni utcai gáztelepén adták át a főváros harmadik CNG (Compressed Natural Gas), azaz sűrített földgázkútját a héten. A hazai CNG-fejlődés mostanában kezd felgyorsulni. Pest első ilyen kútját még 2011-ben nyitották a Főgáz telepétől alig másfél kilométerre lévő, Kőbányai úti MOL kúton. Az akkori kalkulációt túlteljesítve, hamarabb megtérültek ennek a költségei, mint a szakemberek várták. Tavasszal Opel Zafira taxik álltak forgalomba CNG hajtással. Áprilisban meg már a város második, Buda első CNG kútja is megnyílt, a Budaörsi úti (a volt Osztyapenkónál lévő) Agip töltőállomáson.[BANNER type="1"]

Korábban kritika érte a BKK-t, mert az egyetlen közkúton tankolták a BKV flottájában üzemelő földgázhajtású buszokat, ezt a problémát most megoldották a Főgázzal kötött megállapodással. A szolgáltató telephelyén nyílt új gázkút átadása kapcsán több jó hírt is kaptunk a főváros jövőbeli környezetkímélő járműveiről. Bár az újságírókat az eseményre taxizó Van Hool buszt kísérő két smarton csak a matrica CNG, hajtásuk sima benzines, de a Főgáz már tárgyal több közhasznú feladatot ellátó céggel a gázosításról. Mint megtudtuk, az új kút két oszlopából egyszerre két jármű is tankolhat, egyelőre a BKV (mint a BKK alvállalkozója) buszai fognak innen erőre kapni, később az FKF új kukásautói is. Privát autók nem tankolhatnak itt, de az ilyet hajtóknak is jó hír az új kút, mert a két publikus töltőhely kihasználtsága csökken. Azokon nem lesz este és éjszaka, a műszak után tankoló busz.

Volt olyan kolléga, aki stílusosan, egy teljesen elektromos Nissan Leaf tesztautóval érkezett a helyszínre, de a legtöbben a városon áthajtó különjárattal érkeztek. Az újságírókkal együtt az átadóban érdekelt cégek és közületek vezetői is buszoztak. Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját így már menet közben kifaggattuk a CNG-buszokról. Tőle tudtam meg, hogy a 2010 őszén alapult BKK a fővárostól és a BKV-tól átvett szerepkörökben, a tömegközlekedési eszközök közül a jó ezer darab magaspadlós buszból már 500-at lecserélt. Vagy újakra, vagy a tizen-, sőt huszonéves Ikarusoknál fiatalabbakra, de mindenképpen környezetkímélőbbekre. A cél, hogy 2018-ra csak alacsonypadlós busz közlekedjen.

Egy ilyen használt Van Hool károsanyag-kibocsátása optimális esetben 70 százalékkal kevesebb, mint egy régi Ikarusé, amit kiváltottak vele. A BKV ezeket a Dijon városából származó példányokat a BKK-n keresztül a főváros biztosította forrásból tudta beszerezni. Áruk a hatósági vizsgához és a pesti üzemhez szükséges átalakításokkal együtt sem volt több, mint egy régi busz teljes vázfelújítása. A buszok elsősorban Dél-Pest kertvárosi részén fognak közlekedni, ahol a forgalom az ablakoktól alig pár méterre halad. Fülre tényleg jobb egy ilyen CNG busz, mint a hasonló korú használt dízel. A buszok már április óta dolgoznak a 99-es, 182-es és 184-es vonalakon. Hogy a Salgótarján úti tankolás ne okozzon túl nagy kiesést, úgy szervezik, hogy a műszakot lehetőleg a 99-esen fejezzék be, így a kút közel esik. A hatótáv jó 300 kilométer, így belefér az egy napi táv.

Maga a Van Hool New A330 kellemes, viselkedése utas- és állítólag vezetőszemmel is megegyezik a dízel társaiéval. A 37 CNG-hajtású Van Hoolból csak 8-nak van gyári rámpája, a többi 29-en mobil rámpa szolgál. A kerekesszékesek és babakocsisok felszállását ez is megfelelően segíti, de a buszvezetőnek ezzel több munkát okoz a belga Van Hool, mint más típusok. A rámpát nem elég egy fémkampóval, egy mozdulattal felhajtani, hanem elő kell venni az utastér középrészéből és a helyére kell illeszteni. A típus további feltűnő hátránya, hogy míg a sima, dízel A330-as 28 főt képes leültetni a vezetőn kívül és emellett még 79 szabvány méretű álló utas is belefér, addig a CNG-kivitel bal hátsó sarkában fekvő motorja annyi helyet elfoglal, hogy csak 23 ülő és 73 álló utast tud befogadni. Szemre olyan mínusz 10 férőhelyesnek éreztem a hátrányt, nem saccoltam rosszul, 11 férőhelynyi mínusz az áldozat az alternatív hajtás oltárán.

Dr. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes a Holdra elsőként lépő Neil Armstrong szavait idézve ezt a kútavatót egy újabb kis lépésnek nevezte. Az út világos, reményei szerint a környezeti szempontból jobb járművek fogják elözönleni a hazai utakat, a buszok után kukásautók, és így tovább. A kérdés, hogy hosszabb távon mit mutatnak az üzemeltetési tapasztalatok. Még nem eldöntött, hogy hol éri meg jobban a CNG egy Euro 6 normának megfelelő új dízel helyett. Az ígéret szerint a BKV telephelyén is fognak majd ilyen kutat létesíteni, hogy a normál buszokéhoz hasonlóan, külön kiállás nélkül lehessen tankolni. Egy ilyen, OMH hitelesített gázkút létesítése persze nem csak sok pénzbe kerül, nagyon komoly biztonsági előírásoknak is meg kell feleljen. Egy biztos, a BKK a CNG üzemmel szerzett saját tapasztalatai függvényében fogja az új besszemerezési tendereket kiírni. Eddig pluszpontért sem pályáztak ilyennel, de a jövőben ez persze változhat. A kérdés, hogy a kormány adópolitikája mikor fogja a CNG-t is elérni. Ha megadóztatják, akkor növelt árával nem biztos, hogy a jelenlegi jó gazdaságossági rátával fognak tudni üzemelni ezek a járművek. Hasonló történt az E85-tel is, jövedékiadó-kedvezményének megszűnése óta nem éri meg azt tankolni. Az E85-nél azonban viszonylag olcsó átalakítással, vagy akár nélküle is lehetett azt tankolni. Egy CNG-s jármű beszerezése azonban jelentős költség. Ezt a kockázatot ma Magyarországon csak az állam által fenntartott intézmények (mint az FKF, vagy a BKK) tudják reálisan vállalni.