Cikk2023. 09. 07.

Sorra buktak le a rendszám nélküli 125-ös robogók a próbapadon!

Sajnos még mindig jellemző, hogy egyes robogósok segédmotoros kerékpárként, rendszám és biztosítás nélkül használják a 125 köbcentis motorkerékpárjukat, ráadásul gyakran a megfelelő jogosítvány nélkül. Mutatjuk a rendőrség fegyverét az ilyen helyzetekre!

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Zala Vármegyei Kormányhivatal munkatársai közösen segédmotor-kerékpárokat ellenőriztek a hét első felében Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A szakemberek próbapad segítségével vizsgálták meg a járműveket, hogy azok maximális sebességük és teljesítményük alapján motorkerékpárnak vagy segédmotor-kerékpárnak minősülnek-e.

Utóbbira ugyanis rendszám, műszaki vizsga, illetve külön jogosítvány sem szükséges, míg a nagyobb kategóriában mindhárom kötelező a szabályos üzemeltetéshez.

Sajnos még mindig akadnak olyan robogósok, akik megpróbálják átverni a rendszert, ám a próbapadon minden kiderül: a járművek végsebességét és teljesítményét is képesek mérni ezekkel az eszközökkel. Azokkal a motorosokkal szemben, akiknél az egyenruhások szabályszegést észleltek, szabálysértési eljárást indítottak és kezdeményezték a jármű soron kívüli műszaki vizsgálatát. Az alábbi videóban láthatjátok, miként zajlik egy ilyen ellenőrzés. [BANNER type="1"]