Suzuki egyterű 900 ezer forintért - Ignis használtteszt

Mi is az egyterű? Olyan variálható utas- és csomagterű, rendszerint emelt ülésmagasságú autó, melyben az említett terek többféleképp variálhatók, illetve egybenyithatók. Bár ez ma már a legtöbb, nem lépcsős farú autóra ráillik, a gyártók továbbra is különös szeretettel emelik ki ezen osztály jellemzőit, hiszen némi túlzással egy új karosszériával külön modell adható el a már meglévő alapjain. Így született meg a Suzuki Ignis is, mely a Wagon R+ kisautó alapjaira épült. A hazai gyártásban 2003-ban megjelent modell az alapjait adó városi miniautónál 145 mm-rel volt hosszabb, s a koros Swiftet nyugdíjazva, annak újabb verziójának színre lépéséig, vagyis 2003-ban és 2004-ben a piac legnépszerűbb autója volt. Utána viszont viszonylag hamar feledésbe merült – kétségtelen, hogy csak részint volt modern konstrukció.
Használt példánynál viszont a nem túlzott modernség előnyt is jelent, hiszen ami nincs, vagy nincs túlbonyolítva, az rendszerint nem is romlik el. A Suzuki-féle megbízhatóság bizony az Ignisre is igaz, és nem hátrány, hogy az előző bekezdésben taglalt eladási sikerek miatt kínálat is van belőle bőven. Mi egy átlagfutásúnak tekinthető, vagy talán még az alatti, nem egész 8 éves, 113 ezer kilométert futott, 899 ezer forintért kínált példánnyal randevúztunk, az Opel Gyulai használtautó-telepéről.
Noha a példányt kínáló kereskedés budapesti, az autó nem az, vidéken használták eddig az Ignist, évente nem egész 15 ezer kilométert. A megkímélt jelző teljes mértékben ráillik, óraállását az állapot sem kérdőjelezi meg, de annak hitelességét vezetett szervizkönyv is alátámasztja. Aki az adatlapot vagy a festékvastagság-mérőt nézi, az több elem javítását láthatja, aki az autót, az szép állapotot. Az újrafényezések csakis kisebb javításokból, illetve sérülésekből adódtak, így aztán ránézésre is helyükön vannak a lemezek. Minden nincs kijavítva, a jobb első ajtón apró horpadás, a tetőn festék-felmaródás látható. Mindezek bőven nem olyan mértékűek, hogy ne lenne érdemes belülről is megnézni az Ignist.
[BANNER type="1"] A GLX-ben (kulcsfejbe épített gombbal) távirányítós központi zár oldja a reteszelést – Suzuki-módra két lépcsőben, első nyomásra csak a sofőr ajtaját nyitja. Felül textillel is bőven kárpitozottak a nyílászárók, kopás nincs, apró koszolódás csak az egyik hátsón látható. Jó bőrben vannak, tiszták a koszolódásra amúgy igencsak hajlamos üléshuzatok is – vélhetően inkább hosszú távra, mint sok rövidre használták az Ignist, nincs lelakva az utastér. Szinte kopásmentes a kormány, a váltógomb, de még a három pedálgumi is. A kéttónusú, alul világos műszerfal igényes, a plasztikok azonban olcsók: kemények, és ahogyan az a kesztyűtartónál tetten is érhető, könnyen karcolódnak. A helykínálat elegendő, ha nagyon akarjuk, három felnőtt is elférhet hátul. A padló ugyanis közel sík, az ülés formázása pedig szerény. Utóbbi sajnos elöl is igaz, főként a háttámla adhatna több oldaltartást.
Noha literszámával (236) nem túl nagy, szabályos formája miatt valós méreténél nagyobbnak tűnik a csomagtér. Egyterűs variálhatóságként a hátsó (2:1 arányban osztott) támla dőlésszög-szabályzása említhető. Utóbbi síkba, a hátsó ülőlapra fektethető, így egy mintegy 15 cm-es lépcsőt tartalmazó, de vízszintes raktérpadlót, 1 köbméteres teret kapunk. Apróbb pakolóhely is bőven található az utastérben, említhető például négy darab, palacktartós ajtózseb, két pohártartó és egy rekesz a váltó előtt, egy-egy rakodóöböl a középkonzol két oldalán és persze a kesztyűtartó.

Bőven van olyan állapotban az utastér, hogy érdemes beindítani a motort. Könnyedén indul és egyenletesen, feltűnően csendesen jár a változó szelepvezérlésű, 93 lóerejével még ma is tisztességes teljesítményarányú, Euro4 környezetvédelmi normájú 1,3-as. Ezzel az elindulási hajlam bőven jó, a menet közbeni dinamika pedig még inkább az a mindössze 955 kilogrammos kisautóval, a 100 km/órára gyorsulás mindössze 11 s, a végsebesség nem ilyen acélos, 160 km/óra. Noha az autópályás tempóig menet közben is feltűnően halk motor teljesítménye még a dinamikus vezetéshez is elegendő lenne, a futómű már nem. Klasszikust, azaz a Trabant kézikönyvét idézve „úttartása és teljesítménye kiváló, ami, azonban nem szabad, hogy felelőtlenségre csábítsa a vezetőt”. Az úttartás ugyanis addig kiváló, amíg nincs úthiba, amikor azonban van, akkor az elöl MacPherson, hátul merevtengelyes futómű akár el is pattoghat, s az Ignis mehet, amerre tehetetlensége viszi. Kanyarjellemzőivel amúgy nincs gond, bár van némi oldaldőlés, jó úton az elektromos szervós kormánnyal kellemes terelni a városban is jól manőverezhető kisautót. Blokkolásgátló és vele természetesen elektronikus fékerőosztás is jutott az amúgy két légzsákos biztonsági alapellátmányba, így a tárcsákkal csak elöl dolgozó fékrendszer kellően hatásos.
Menetdinamikájáért bőven lehet szeretni az Ignist, futáskultúrája szódával, de elmegy. Élményautót keresni nem e modellnél érdemes. Családi mindenest annál inkább, gyerekekért, gyerekekkel bevásárolni szaladni vagy akár nyaralni ruccanni gond nélkül lehet vele.
A kedvező, az egymillió forintot még az átíratás minden bürokratikus sarcával is alulról súroló járgány fenntartási költségeivel, alacsony alkatrészáraival (lásd táblázatunkban) és gazdag (az említett központi záron túl légkondicionálót, elektromos első ablakot, tükröt, CD-rádiót, hátsó Isofix-csatlakozót adó) ellátmányával, valamint megbízhatóságával, szerény alkatrészáraival is plusz pontokat szerez. Hétköznapi szaladgáláshoz nyugodt szívvel vételre ajánlható.