Cikk2015. 11. 26.
Szakít a Mercedes-AMG a hiperautókkal?
A Mercedes-AMG elnöke, Tobias Moers többször is elmondta, hogy a hiperautó szegmens manapság nem tudja hozni a megfelelő üzleti eredményeket.

Betumeret18 px
Hiperautó nem várható a Mercedes-AMG-nél, a GT sorozat bővítésén viszont jelenleg is dolgoznak a mérnökök
A Los Angeles-i Autószalonon egy külföldi lapnak adott interjúban a Mercedes-AMG elnöke, Tobias Moers elmondta: "A hiperautók üzleti szempontból soha nem számítottak jó modelleknek." Hozzátette, hogy ha most kellene ilyen autót tervezni és gyártani, akkor erre nem lenne elég mérnöki kapacitásuk. A Mercedes-AMG jelenleg a ráncfelvarrott SL 63 és SL 65 roadster modellekre fókuszál, melyek a múlt héten debütáltak. A cég szintén tervez egy új E 63 modellt, amely a pletykák szerint V8-as, 4,0 literes duplaturbós lesz, és 600 lóerő dolgozik majd benne.
[BANNER type="1"]
Hiperautó érkezése tehát a közeljövőben nem esélyes a Mercedes-AMG háza táján, Moers elmondta viszont, hogy a GT sorozat bővítésén dolgoznak. Kémfotókon már láthattuk a nagy teljesítményű GT3-at, amelyről az elnök egyelőre nem árult el semmi konkrétumot. Az előzetes sejtések alapján várhatóan könnyebb lesz, mint a GT S kivitel, és egy 4,0 literes V8-as mozgatja majd nem kevesebb, mint 550 lóerővel.
