Cikk2011. 11. 24.

Szavaztak: olcsóbb regisztrációs adó, drágább átírás 2012-ben

Hétfő este elfogadta a Parlament a 2012-es adótörvényeket, így a regisztrációs adó csökkentését és az átírási illeték jelentős emelését is.

Eddig bármilyen költség-, illetve adóváltozásról írtunk, csak tapogatóztunk a jövőben, hiszen a 2012-es adótörvények végszavazására e hét első napján került sor. Azóta biztos: regisztrációs adóból nem az év közben ismertetett, az ideinél jelentősebb tételeket, hanem az ősszel, Rogán Antal által javasolt enyhébbeket szavazták meg a képviselők. A gyökeres változásra egy hónappal ezelőtt még legoptimistább álmainkban sem gondolhattunk, főként azután, hogy a regisztrációs adó avultatási táblájának módosítására már a nyáron sor került, így szeptembertől már 15 éves autók is tizednyi sarccal érkezhettek az országba. Jöttek is szép számmal, s az e heti végszavazás várhatóan befagyasztja az idei forgalomba-helyezéseket, aki csak teheti, megvárja majd a jövő évet, hogy ezen spóroljon. Aki pedig idén akart, s a korábbi, emelésről szóló hírek kapcsán vett autót, az kénytelen ismét békát nyelni: itthon nem kiszámíthatóságukról híresek a szabályzások.
Regisztrációs adó - 2012 - [Ft]

Emissziós besorolás / Motorméret 11 felett (Euro5, Euro6) 9-11 (Euro4) 6-8 (Euro3) 4 (Euro2) 4 alatt (Euro2 alatt)
Benzines 1100, dízel 1300 cm3-ig 45 000 180 000 270 000 360 000 540 000
Benzines 1101-1400, dízel 1301-1500 cm3-ig 65 000 260 000 390 000 520 000 780 000
Benzines 1401-1600, dízel 1501-1700 cm3-ig 85 000 340 000 510 000 680 000 1 020 000
Benzines 1601-1800, dízel 1701-2000 cm3-ig 135 000 540 000 810 000 1 080 000 1 620 000
Benzines 1801-2000, dízel 2001-2500 cm3-ig 185 000 740 000 1 110 000 1 480 000 2 220 000
Benzines 2001-2500, dízel 2501-3000 cm3-ig 265 000 1 060 000 1 590 000 2 120 000 3 180 000
Benzines 2500-3000, dízel 3001-3500 cm3 felett 400 000 1 600 000 2 400 000 3 200 000 4 800 000
Benzines 3000 felett, dízel 3500 cm3 felett 400 000 1 600 000 2 400 000 3 200 000 4 800 000
Villanyautók 0 0 0 0 0
Hibridek 76 000 76 000 76 000 76 000 76 000
Míg a regisztrációs adó tételeinek csökkenése örömhír, a vagyonszerzési illetékek - tervezet szerinti - emelkedése még akkor is fájó, ha belegondolunk, a tételek mostantól legalább avulnak, így jobban alkalmazkodnak az autók értékéhez. Aligha vigasztalja majd ez az új vagy újszerű autót vásárlókat, hiszen ők (ahogyan arra korábbi cikkünkben már rámutattunk) a mostani díjak bő kétszeresét is fizethetik jövő év elejétől. [BANNER type="1"]
Teljesítmény és életkor alapján változó vagyonszerzési illeték 2012-től [Ft/kW]
kW 0-3 év 4-8 év 8+ év
0-40 550 450 300
41-80 650 550 450
81-120 750 650 550
121- 850 750 650
Ugyancsak emelkedik s, a jövőben nem motorméret, hanem teljesítmény és emissziós norma szerint kerül majd meghatározásra a cégautóadó. A korábbi módosítás-tervezettől eltérés ugyan, hogy nem évente, hanem negyedévente kell majd fizetni e sarcot, ám - főként a kényszervállalkozók számára - ajánlott a díjak átnézése, s annak mérlegelése: nem érdemes-e még idén, a korábbi vagyonszerzési illetékkel magánnévre venni a vállalkozások autóit, melyek adója akár háromszorosára is emelkedhet a módosítások által. Szintén a céges autók ellen szól, hogy jövő évtől a nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing (tartós bérlet) által igénybe vett autók áfája visszaigényelhető lesz.
Cégautó-adó 2012 [Ft/hó]
Teljesítmény (kW/LE) 0-4 osztály (Euro2, vagy rosszabb) 6-10 osztály (Euro3, Euro4) 5-9, 14-15 osztály (Euro5, vagy jobb, gáz-, villany- és hibrid hajtásúak)
0-50 kW / 0-68 LE 16 500 8 800 7 700
51-90 kW / 90-122 LE 22 000 11 000 8 800
91-120 kW / 123-163 LE 33 000 22 000 11 000
121 kW / 164 LE felett 44 000 33 000 22 000

Ha már áfa: az a mostani 25-ről 27 százalékra emelkedik, így aztán hiába csökken a regisztrációs adó, az új autók árai a bizonytalan forint-euró árfolyam mellett csökkenni aligha fognak, az árakban eddig sem kalkulált "névre írási" költségek pedig várhatóan feljebb fogják tornászni az új autóhoz jutás költségét.