Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 08. 07.

Szigorítaná a gumiabroncsok előírásait a Gumiabroncs Szövetség

Háttérbeszélgetés formájában osztotta meg terveit a sajtóval a Magyar Gumiabroncs Szövetség. Vannak érdekességek.

Szigorítaná a gumiabroncsok előírásait a Gumiabroncs Szövetség

Ha csak egy-egy márka tart sajtótájékoztatót az abroncsgyártók közül, akkor legtöbbször új abroncsaikat ismerhetjük meg, megtudhatjuk, hogy az mennyire jó, mennyivel jobb, mint a vetélytársak termékei. Azonban a konkurens abroncsgyártók közös asztalhoz is képesek leülni, ugyanis közös céljaik is vannak. Ilyen a közlekedésbiztonság fokozása - természetesen jobbnál jobb abroncsok által, de leginkább a vásárlói tudat erősítése, a fogyasztói igények felépítése, azaz annak elérése, hogy az autósok igenis legyenek azzal tisztában, hogy milyen különbségek vannak az egyes abroncsok között, s annak megfelelően válasszanak saját autójukra. Hasonlóak a mi céljainak is téli és nyári gumitesztjeinkkel, melyekben független és objektív mérésekkel kívánunk rávilágítani az egyes abroncsok tudására, illetve a köztük lévő különbségekre.
A két évvel ezelőtt hét jelentős gumimárka (Apollo Vredestein, Bridgestone, Continental, Goodyear-Dunlop, Hankook, Michelin, Pirelli) által alapított Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association-HTA) nyilván az abroncspiac volumenét is kívánja pörgetni, bár a szervezet elnöke (és egyben a Continental Magyarország igazgatója) Rábai Dániel kiemelte, hogy ha csak a forgalom növelése lenne a céljuk, akkor mindenkinek azt javasolnák, hogy nyáron is téli abroncsokkal járjanak, hiszen az remekül kopik a mostanihoz hasonló kánikulában. Nem ezt teszik azonban, hanem a biztonság, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés fontosságát hangsúlyozzák a csöppet sem szerény mértékű piacon.
Mint azt megtudtuk a szövetség becslése szerint a gumiabroncs-iparág tavalyi belföldi és exportértékesítésének értéke 365 milliárd forint volt. A szegmens a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékát adja évente. Az iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül 5000 fő, közvetve 10-15 ezer embernek adnak munkát. Tavaly itthon közel 2 millió abroncsot adtak el - újonnan és hivatalos forrásokból. A használt és szürke importból származó példányokkal évente 2,4 milliósra tehető a hazai éves „abroncsfogyasztás”. A HTA ügyvezető elnöke, Morenth Péter természetesen felhívta a figyelmet a használt abroncsok veszélyére, azaz arra, hogy a szemre ép állapotú ragyogó abroncsoknak is minden esetben lehet szemmel nem látható, a menetbiztonságot jelentősen apasztó sérülése, biztonságosnak tehát korántsem nevezhető egy használt gumi. [BANNER type="1"] Az pedig elsődleges célkitűzése a Magyar Gumiabroncs Szövetségnek is. Ezért üdvözli a szervezet a fővárosi taxirendelet azon passzusát, mely október 15. és március 15. között kötelezővé teszi a téli gumik használatát a személyfuvarozók számára. Ugyanakkor Morenth Péter megjegyezte, hogy érdemes lenne az előírást a teljes autóstársadalomra kiterjeszteni vagy legalábbis a jelenlegi szabályzást szigorítani. Ennek kapcsán még folynak az egyeztetések a kormánnyal, egyelőre nem tudni, hogy lesz-e bármilyen új előírás az abroncsokra vonatkozóan.
A Gumiabroncs Szövetség ugyanakkor nem csak az autósok számára, hanem a gumisműhelyek számára is a jelenlegieknél szigorúbb előírásokat vezetne be annak érdekében, hogy a szerelést minden esetben és minden műhely az előírásoknak megfelelően végezze. Tervek között szerepel a műhelyek akkreditációja és minősítése, mely egy idő után akár a fennmaradás feltétele is lehetne. Konkrétumok azonban egyelőre ennek kapcsán sincsenek még.
Ami most biztos, hogy az idei első félében zsugorodott a piac, a tavalyi 1,1 milliós példányszámról 990 ezresre apadt a hazai piac, amely ráadásul árapadást mutat az összes szegmensben (Európában csekélyebb mértékű a csökkenés). Érdekesség, hogy az általánosságban és különösképp személyautóknál mutatkozó apadás ellenére a haszonjármű-abroncsok piaca nőtt. A teherautóikat lecserélni nem képes cégek ugyanis a további futás érdekében kénytelenek abroncsokat vásárolni. Míg utóbbiak esetében korábbról odázott vásárlások is lehetnek az emelkedő számok mögött, a személyautók esetében jellemző, hogy a kereskedők már tavaly is a kelleténél nagyobb készletet táraztak be, így idén logikus, hogy még kevesebb gumira van szükségük. Ugyanakkor - mivel a tavalyi abroncsokon nyilván mindenképp túl akarnak adni idén – a nyár végéhez közeledve nyilván extra jó árakat lehet majd elcsípni a gumisoknál. Természetesen leginkább nem az árakat tartjuk fontosnak, hanem az abroncsok tudását. Vásárlás előtt mindenképp ajánlott tájékozódni a gumitesztekből, hiszen – mint azt a Gumiabroncs Szövetség – illetékesei elmondták, hiába lett kötelező az abroncsok címkézése, kellő információt abból nem lehet megtudni jellemzőikről. Fontos továbbá kiemelni, hogy nem biztos, hogy az alacsony áron kapható az olcsó gumi, jó eséllyel többet fog elfutni egy drágább, minőségi példány, kilométerre bontva tehát az lesz az olcsóbb, ha pedig a meg kell állni, a legkisebb fékutat adó lesz a leginkább költségtakarékos.