Szupersportkocsi helyett boulevard roadster lett

Most jelent meg a Mercedes-Benz SL hatodik generációja, annak is egy átdolgozott, ráncfelvarrott kiadása. Csak úgy szépen, csendben, mintegy mellékesen. Hiába, a méregdrága nyitott sportkocsik korszaka - nyugodtan mondjuk ki - leáldozott, sajnos. Bár én még épp nem vagyok harminc, de nekem és a nálam idősebbeknek még az SL egy ikon volt. Hogy miért nem Ferrariról vagy Porschéról álmodtunk a kilencvenes évek legelején? A fene tudja, talán nem is ismertünk igazán ezeket a típusokat. Viszont az SL korai generációit már húsz éve is nagyra értékelte a veterános társadalom és az utca népének autórajongó fele is. Vegyítsük ezt a rajongást egy kis történeti áttekintéssel, kidomborítva az idei kerek évfordulót, a hatvan éves 190 SL szülinapját.[BANNER type="1"]

A W121-es szériába tartozó 190 SL-t 1955 tavaszán, a 25. Genfi Autószalonon láthatta először a publikum. Nagyon érdekes szerepe volt a máig futó SL széria kialakulásában, és ha a koncepciót megnézzük, akkor ő a mai modell igazi előfutára. A W198, azaz a sirályszárnyas 300 SL ugyanis még egy utcára szelídített versenyautó volt. Az SL név a W194 kódú versenyautón tűnt fel 1952-ben. Azt a 300 SL-t követte, a cég amerikai importőrének, Max Hoffmannak nyomsására született meg a sirályszárnyas ajtókkal szerelt utcai változat 1954-ben. Hoffman rájött, hogy kár lenne a kutyáknak dobni a kifejlesztett technikát, és megérné egy igazi vevőcsalogató sportkocsit, a korszak ászát faragni belőle. A kiindulási alap a Carrera Panamericana és a 24 órás Le Mans-i versenyek győztes gépe volt.


Az utcai autó még egy picivel erősebb is lett a korábbi versenyváltozatnál, egyben a világ első szériában közvetlen benzinbefecskendezésű sportmotorját kapta meg. Sorhatos háromliterese 215 lóerőt és 275 Nm nyomatékot teljesített, amivel 10 másodperc alatt volt százon, és simán megfutotta a 200-at, hosszú áttétellel akár a 260-at is. Abból a kocsiból a spéci változatokkal együtt is csak 1400 készült 1957-ig. Akkor váltotta a roadster változat, ami kerek helyett már a töklámpásnak nevezett fényszórókat kapta, és átdolgozott hűtőrendszerével jobb napi használatóságot ígért. 1961-től tárcsafékkel szerelték. Közben Hoffman úrnak újabb ötlete támadt: meg kéne csinálni a szupersportkocsi egyszerűbb változatát.


A gyár lépett, és a 300 SL-ével azonos, 2,4 méteres tengelytávval, annak megkapó stílusában de a korszak középkategóriás Mercedsének, a W121-es 190-esnek alapjain megcsinálta a mai SL igazi elődjét, a 190 SL-t. Hogy mitől ő az igazi? Elhagyták a csővázat, áttértek az önhordó pontonkarosszériára, de maradtak a stílusos sárvédőívek, a lapos hűtőmaszk és a csónakszerű far is tovább él rajta. A csak négyhengeres és 1,9 literes autó összességében sokkal könnyedebb autó lett, és persze olcsóbb is. Sikerét jól mutatja, hogy 1963-ig jó 25 ezer fogyott belőle.


A 190 SL 105 lóerős ohc motorja a maga idejében elég erős volt. Modernnek számított és sportosnak, alaktényezője C_W 0,461, ami ma már furgonos érték, de a krumpliautók idejében bravúrosan jó volt, végsebessége ennek megfelelően 175 km/óra. Vele létrejött a sportos és egyben mégis kifinomult kétüléses sportkocsi. Ezt az elvet szem előtt tartva fejlesztették ki utódját, az 1963-ban bemutatott, már hathengeres 230 SL-t. A laposabb profilú, modernebb, és már hathengeres gép a W113 kódot kapta, ezzel is jelezve, hogy technikailag már az egyel újabb fecskefarkos szériába (W110, W111 és W112) tartozik. Megtartotta a lengőtengelyes hátsó futóművet, de elődjénél sokkal férfiasabb és határozottabb megjelenésű a nagy síkfelületeivel.


A külsejéért Paul Bracq, az alkalmazott előremutató biztonsági megoldásaiért meg a magyar származású Barényi Béla felelt. A legendás tervezők tényleg maradandót alkottak. Motorja a 2,3 literesre felfúrt M 127 sorozatú befecskendezős 150 lóerővel. Nem lett erősebb, sem gyorsabb, de nyomatékosabb a második szériája, az 1967-től épített 250 SL. Az ódon kétrészesek helyett már egyrészes dísztárcsával készült a sorozat utolsó evolúciója, a 280 SL. Abban az akkor új M 130-as blokk 170 lóerőt tudott. A sorozat másodvirágzásával így belőle fogyott a legtöbb. Az eladott bő 48 ezer W113-aból húsz ezer korai 230-as, alig 5 ezer 250-es, és mintegy 23 ezer példány 280-as épült.

Technikailag nagy előrelépés volt a már specializált gyári kódon, az R107 (r, mint roadster) néven készült SL is. Ez lett a leghosszabban gyártott stuttgarti személyautó széria, 18 évig volt a kínálat része. Ezalatt persze nagyon sokat változott, így hangulatban is nagy a különbség egy korai és egy késői példánya között. Technikáját az állólámpástól, azaz a W114/W115 szériájától kapta, stílusban meg az egy évvel későbbi W116-os S-osztályt vetítette előre. Elöl ultramodern H4-es fényszórókat, hátul meg az elkoszolódást meggátló bordázott lámpatesteket kapott. Merevebb, az elődjénél tágasabb kasztniját Amerika felé kacsingatva alakították ki, emiatt kerültek a sorhatosok mellett nagy V8-as motorok is az orrába. A presztízzsel nem is volt gond soha, 2,8 és 5,0 liter közötti motorokkal épült, és a sorozat végén a légkondicionáló, az ABS és légzsák is felkerült az elérhető felszerelések listájára.

Talán a Mercedes 1989-es újdonsága, az R129-es SL tudott olyan igazi álomautó lenni, mint elődei. Ismét jó alappal indultak, technikáját a már futó W124-estől örökölte, és ez a széria is stílusminta lett, a bálna W140-es S-t vetítette előre. Mindene elektromos, az ülései, a teteje, de még a belső tükör állítása is. A biztonságáról első légzsákok és egy borulásérzékelővel vezérelt, előfeszített rugókkal mozgatott bukókeret gondoskodott. Tavaly próbáltunk egy jól láthatóan használtat, de az érzés abban is tökéletes volt. Hogy miről is szólt a 90-es évek, azt jól megmutatja, hogy ennek az orrába bekerült a 6 literes V12-es, sőt. A sorozat végi SL 73 AMG tényleg 7.3-as és 525 lóerős, 750 Nm nyomatékú.

Utána jött 2001-ben az R230-as széria, ami két ráncfelvarrással tíz évig húzta. A ma futó R231 is hátrányból indul, hiába frissítették fel, és hiába van benne a csillagos márka összes csúcstechnikája. Ma jó 30 millió forintért a vevők nála is durvább megjelenésű autókat akarnak, vagy inkább egy minden napra jó, szintén erős szabadidő-autót, de egyre ritkábban nyitott kétüléses sportkocsit. Ahogy telik az idő, a régiek úgy lesznek egyre értékesebbek. Az R129-es például Németországban már vagy öt éve nem lejárt és ciki, hanem stílusos youngtimer. Valahogy így jutottunk el a mába, bő hatvan év után. Pörgessék át a képgalériát, amiben minden SL-ről van jó pár korabeli fotó, és ne hagyják ki az egyes típusok gyári videóit sem!