Tavaly is nagyot nőtt az autópiac, mutatjuk az eredményt
Csökkenő lendület mellett, de tovább nőtt az autópiac 2018-ban is. Nem csupán a dobogón, a top 10-ben szereplő márkák sorrendje is változatlan.
Zsinórban harmadik éve piacvezető a Suzuki. Nem csak a többi márkát, magát is évről évre előzi, eladásait és piacrészét is növeli. Örök sláger a tavaly megújult Vitara. A SUV láz óriási, immár az eladások 37,4 százalékát a szabadidő-autók adják, így a tavalyi 136.601 autóból több mint 51 ezer az említett szegmensből való
Míg 2017-ben a személyautó-eladások még több mint 20, tavaly már csupán 17,5 százalékkal nőttek. Éves szinten így is csaknem 20 ezerrel több autót adtak el újonnan. Igaz, szeptemberben, novemberben és decemberben is kevesebb személyautó kelt el, mint egy évvel korábban. Az utolsó negyedév piacsökkenése nem csupán hungarikum, a szeptember 1-jével bevezetett WLTP norma több gyártónál is visszavetette a termelést és így a szállítást is, ennek következtében az egész EU-ban visszaesést hozott az utolsó negyedév. Visszatérve a hazai piachoz, míg 2017-ben csökkentek a kishaszonjármű eladások, tavaly nőni tudtak (14%-kal), valamint szerényebb mértékben a nagyhaszonjármű és az autóbusz eladások is emelkedtek. A legjelentősebb (32%-os) bővülést az értékét tekintve legkisebbnek számító motorkerékpár szegmens mutatta.[BANNER type="1"]
| 2018 | 2017 | Különbség (%) | |
| Személygépkocsi | 136 601 | 116 265 | 17,5% |
| Kishaszonjármű | 22 725 | 19 941 | 14% |
| Busz | 663 | 645 | 2,8% |
| Nagyhaszonjármű | 6330 | 5851 | 8,2% |
| Motorkerékpár | 3012 | 2282 | 32% |
| Összesen | 169 331 | 144 979 | 16,8% |
Naná, hogy az eladásokat tekintve a személyautóké a leginkább jelentős, s bár a tavaly eladott 136.601 személyautó régóta nem látott módon magas szám, jegyezzük meg, hogy még 2008-ban, a "válság" kirobbanásának évében is 158 ezer autó kelt el hazánkban, ahogyan 2001-ig visszatekintve is a tavalyinál több fogyott. Előtte, illetve 2008 óta persze kevesebb, ami nem szerencsés, hiszen egyedül a két említett évszám között tudott csökkenni a hazai autópark átlagos életkora, ami a 2007-es 10,3 évről már 2017-re is 14,1 évre nőtt. Utóbbi persze nem csupán a nem megfelelő mennyiségben eladott új autókon múlik, hanem azon is, hogy 2012, azaz a regisztrációs adó mértékének és avultatásának átalakítása óta nagy, évről évre jelentősebb számban érkeznek be koros autók is az országba (és 50 százalékuk 10 évnél idősebb). Változás persze az importnál is van, ám erről egy következő cikkben fogunk írni.
Ismét nyert a Suzuki!
Következzen a márkák sorrendje és piacrésze. Igen, ismét a Suzuki került az élre, ráadásul úgy, hogy zsinórban harmadik éve van az élen, s rendre rekord eladásokat (és piacrészt) tudott elérni évről évre. A tavalyi eredmény 19.292 személyautó, melyből 11.127 a személyautók között és persze a SUV kategóriában is győztes Vitara. A szabadidő-autók közötti több mint 20 százalékos piacrész azt jelenti, hogy minden ötödik SUV egy Vitara. Ráadásul a Suzuki nem csupán a legnépszerűbb, hanem a harmadik legnépszerűbb modellt is magáénak tudhatja a szintén esztergomi gyártású SX4 S-Cross által, amiből 4982 példány kelt el, így a második legkelendőbb alsó-középkategóriás modell.
Bár a Dacia összesített eredménye a piaci átlagtól elmaradóan bővült az új Duster hosszabb szállítási ideje miatt, a márka többi modellje jelentősen tudott erősíteni
A top 10 márka közül legjelentősebb mértékben (1,1 százalékkal) a Suzuki tudta növelni piacrészét, ami immár 14,1 százalékos, de a dobogósok közül hajszálnyit (0,2%-kal) nőtt a Ford piacrésze is, míg a harmadik helyezett Skodáé csökkent. Még jelentősebben a negyedik Opelé. Nőtt azonban az ötödik Volkswagené, s a hatodik Toyotáé is, utóbbi 0,52 százalékos növekedése a Suzuki után a legjelentősebb a top 10-ben. A Dacia és a Renault bővülése hajszálnyit elmaradt a piaci átlagtól, a Kia és a Nissan éppen csak tartotta azt. A top 10-en túl a Mercedes-Benz beelőzte a Hyundai-t, ami nyilvánvalóan köszönhető a MOL Limo flottabővítésnek is. Mivel tavaly nem gazdagodott nagyobb mennyiségű Audival a rendőrautópark, a privát vásárlóknál korábban is népszerűbb BMW beelőzte a Győrött is gyártó négykarikásokat. A Peugeot a Mazdát (bejött a 3008!) és a hátrébb csúszott Audit is.
| Márka | 2018-as példányszám | Piacrész | 2017-es példányszám | Piacrész | |
| 1. | Suzuki | 19 292 | 14,12% | 15 162 | 13,04% |
| 2. | Ford | 13 653 | 9,99% | 11 372 | 9,78% |
| 3. | Skoda | 11 842 | 8,67% | 10 525 | 9,05% |
| 4. | Opel | 11 346 | 8,31% | 10 191 | 8,77% |
| 5. | Volkswagen | 10 388 | 7,60% | 8 546 | 7,35% |
| 6. | Toyota | 10 280 | 7,53% | 8 141 | 7,00% |
| 7. | Dacia | 8 038 | 5,88% | 7 329 | 6,30% |
| 8. | Renault | 6 465 | 4,73% | 5 686 | 4,89% |
| 9. | Kia | 5 461 | 4,00% | 4 507 | 3,88% |
| 10. | Nissan | 5 054 | 3,70% | 4 257 | 3,66% |
| 11. | Mercedes-Benz | 4 418 | 3,23% | 3 733 | 3,21% |
| 12. | Hyundai | 4 387 | 3,21% | 3 726 | 3,20% |
| 13. | Fiat | 3 835 | 2,81% | 3 221 | 2,77% |
| 14. | BMW | 3 140 | 2,30% | 2 699 | 2,32% |
| 15. | Peugeot | 2 373 | 1,74% | 1 796 | 1,54% |
| 16. | Mazda | 2 333 | 1,71% | 2 196 | 1,89% |
| 17. | Audi | 2 229 | 1,63% | 2 773 | 2,39% |
| 18. | Honda | 2 097 | 1,54% | 1 738 | 1,49% |
| 19. | SEAT | 1 887 | 1,38% | 1 520 | 1,31% |
| 20. | Volvo | 1 814 | 1,33% | 1437 | 1,24% |
| 21. | Citroën | 1286 | 0,94% | 1 077 | 0,93% |
| 22. | Jeep | 1048 | 0,77% | 704 | 0,61% |
| 23. | Lada | 794 | 0,58% | 980 | 0,84% |
| 24. | Lexus | 751 | 0,55% | 656 | 0,56% |
| 25. | Mitsubishi | 607 | 0,44% | 670 | 0,58% |
| 26. | SsangYong | 274 | 0,20% | 126 | 0,11% |
| 27. | Mini | 267 | 0,20% | 224 | 0,19% |
| 28. | Alfa Romeo | 256 | 0,19% | 214 | 0,18% |
| 29. | Jaguar | 183 | 0,13% | 140 | 0,12% |
| 30. | Subaru | 175 | 0,13% | 171 | 0,15% |
| 31. | Porsche | 160 | 0,12% | 124 | 0,11% |
| 32. | Land Rover | 151 | 0,11% | 307 | 0,26% |
| 33. | Infiniti | 142 | 0,10% | 143 | 0,12% |
| 34. | smart | 43 | 0,03% | 60 | 0,05% |
| 35. | Tesla | 18 | 0,01% | 14 | 0,01% |
| 36. | DS | 16 | 0,01% | 21 | 0,02% |
| 37. | Maserati | 14 | 0,01% | 19 | 0,02% |
| 38. | Ferrari | 10 | 0,01% | 6 | 0,01% |
| 39. | Bentley | 7 | 0,01% | 4 | 0,00% |
Már a top 20-on túl a Lada elé került a Jeep; a Mitsubishi elé a Lexus, a Land Rover elé a Mini A SsangYong a 32. helyről ugrott a 26. pozícióra, igaz, a szerényebb példányszámú márkák között már könnyebb az ugrálás. Érdekesség, hogy importőr híján is regisztráltak 18 darab fél évnél fiatalabb, tehát újnak minősülő Teslát, DS-ből, Maseratiból vagy Ferrariból sem fogyott ennyi.
Dustert előzött az SX4 S-Cross!
Míg a márkák listáján nincsenek komoly változások és a top 10 sorrendje változatlan, a modellek népszerűsége jelentősen változott az eladások szerint. Emeljük ki, az eladások szerint. Ezekben a számokban ugyanakkor a céges és a márkánként eltérő mértékű reexport adatok is benne vannak. Az viszont látható, hogy az ősszel frissített Suzuki Vitara több mint negyedével nagyobb számban kelt el, SX4 S-Crossból pedig csaknem másfélszer annyi fogyott, mint egy évvel korábban, így aztán könnyedén előzte az elődjénél 10 százalékkal szerényebb számban forgalomba helyezett Dacia Dustert. Az új Duster gyártási kapacitása nem olyan jó, mint a kifutóé volt, így hiába kelendő a modell, nem érkezett belőle elegendő.
A Suzuki hazai ütőkártyái Esztergomban készülnek, a Vitara mellett az SX4 S-Cross is szépen fogy, ugyanakkor a többi modelljük eladása is jól alakult, kiválóan fogy a már Sport verzióval is kapható Swift
Ha az utcaképet nézzük, a Ford Focus emelkedett számai is a kifutó nemzedéknek köszönhetők, a Kuga pedig frissítése után is kedvező árú maradt, így aztán, meg persze a SUV mánia miatt jól fogy, a népszerűségi listán egy helyet előre is tudott lépni, megelőzte a piaci átlag növekedést nem tartó Opel Astrát. Nagyon komoly előzéseket a Toyota modelljei mutatnak. A Yaris eladásai csaknem 40 százalékkal nőttek, így a közel ötödrészben hibridként eladott kisautó a top 10-be került. A közel 30%-os hibrid arányt mutató Auris duplázott eladásaival a 23. helyről lépett előre tízet, a még jelentősebb hibrid aránnyal büszkélkedő C-HR 14 helyet előre ugorva végzett a 14. helyen, kereslete nem mellesleg 72 százalékkal nőtt. Látványosan emelkedett a Dacia Logan, Sandero, Lodgy modellek népszerűsége is, a Volkswagen Polo és a frissített Fabia végre látható mértékben fogy, a megújult, immár hibrid hajtáslánccal is kapható Kia Sportage eladásai közel 50, az új Ceedé csaknem 20 százalékkal emelkedtek.
A kifutó Toyota Auris úgy tudta megelőzni a C-HR-t, hogy mindkettő elképesztő hajrát mutatott
| 2018-as hely | 2017-es hely | Modell | 2018-as eladások | 2017-es eladások | Változás |
| 1. | 1. | Suzuki Vitara | 11 127 | 8786 | 26,6% |
| 2. | 2. | Skoda Octavia | 6157 | 6105 | 0,9% |
| 3. | 4. | Suzuki SX4 S-Cross | 4982 | 3407 | 46,2% |
| 4. | 3. | Dacia Duster | 3613 | 4018 | -10,1% |
| 5. | 5. | Ford Focus | 3575 | 3260 | 9,7% |
| 6. | 7. | Ford Kuga | 3100 | 2414 | 28,4% |
| 7. | 6. | Opel Astra K | 2956 | 2716 | 8,8% |
| 8. | 8. | Renault Clio | 2764 | 2294 | 20,5% |
| 9. | 11. | Toyota Yaris | 2693 | 1926 | 39,8% |
| 10. | 10. | Nissan Qashqai | 2670 | 1999 | 33,6% |
| 11. | 13. | Fiat 500 | 2283 | 1795 | 27,2% |
| 12. | 12. | Opel Corsa | 2120 | 1883 | 12,6% |
| 13. | 23. | Toyota Auris | 1973 | 1287 | 53,3% |
| 14. | 28. | Toyota C-HR | 1953 | 1135 | 72,1% |
| 15. | 14. | Volkswagen Golf | 1937 | 1791 | 8,2% |
| 16. | 16. | Opel Astra J | 1936 | 1601 | 20,9% |
| 17. | 22. | Dacia Sandero | 1786 | 1290 | 38,4% |
| 18. | 18. | Skoda Rapid | 1757 | 1362 | 29,0% |
| 19. | 25. | Kia Sportage | 1720 | 1182 | 45,5% |
| 20. | 17. | Kia Ceed | 1708 | 1429 | 19,5% |
| 21. | 9. | Volkswagen Passat | 1612 | 2066 | -22,0% |
| 22. | 43. | Ford Tourneo Custom | 1436 | 697 | 106,0% |
| 23. | 20. | Opel Mokka X | 1426 | 1335 | 6,8% |
| 24. | 32. | Renault Captur | 1420 | 962 | 47,6% |
| 25. | 29. | Skoda Fabia | 1356 | 1125 | 20,5% |
| 26. | 51. | Volkswagen Polo | 1336 | 553 | 141,6% |
| 27. | 30. | Dacia Logan | 1333 | 1051 | 26,8% |
| 28. | 33. | Hyundai i30 | 1329 | 948 | 40,2% |
| 29. | 21. | Toyota RAV4 | 1308 | 1292 | 1,2% |
| 30. | 36. | Suzuki Swift | 1302 | 853 | 52,6% |
| 31. | 69. | Ford Ecosport | 1255 | 416 | 201,7% |
| 32. | 19. | Renault Megane | 1230 | 1361 | -9,6% |
| 33. | 31. | Toyota Corolla | 1206 | 998 | 20,8% |
| 34. | 27. | Skoda Superb | 1202 | 1151 | 4,4% |
| 35. | 15. | Hyundai Tucson | 1173 | 1627 | -27,9% |
| 36. | 24. | Ford Fiesta | 1166 | 1207 | -3,4% |
| 37. | 37. | Volkswagen Jetta | 1140 | 844 | 35,1% |
| 38. | 26. | Ford Mondeo | 1064 | 1153 | -7,7% |
| 39. | 40. | Nissan Juke | 877 | 747 | 17,4% |
| 40. | 44. | Opel Insginia | 866 | 689 | 25,7% |
| 41. | 39. | Suzuki Baleno | 765 | 770 | -0,6% |
| 42. | 57. | Skoda Karoq | 765 | 499 | 53,3% |
| 43. | 46. | Jeep Renegade | 756 | 630 | 20,0% |
| 44. | - | Volkswagen T-ROC | 753 | 13 | 5692,3% |
| 45. | 41. | SEAT Leon | 749 | 724 | 3,5% |
| 46. | - | Hyundai Kona | 731 | 57 | 1182,5% |
| 47. | 45. | Hyundai i20 | 713 | 670 | 6,4% |
| 48. | 87. | Opel Crossland X | 691 | 326 | 112,0% |
| 49. | 62. | Dacia Lodgy | 687 | 464 | 48,1% |
| 50. | - | Volkswagen Arteon | 679 | 141 | 381,6% |
A hibridek között egyértelműen piacvezető a Toyota, még a Yarisok esetén is közel 30 százalékos a hibrid eladások aránya, a C-HR esetén túlnyomóan azt keresik
Az év közben Sport verzióval is kiegészült, tavaly új nemzedékbe lépett Suzuki Swift is bejött, bár ez már nem magyar, hanem japán autó, a kereslet egyre nagyobb rá, a tavalyihoz mérten másfélszeres eladással büszkélkedhet. A SUV-láz (és nyilván a flottakedvezmény...) pedig még a Ford Ecosport eladásait is háromszorozni tudta. Helyet talált magának a piacon a Skoda Karoq és a Volkswagen T-ROC, valamint a Hyundai Kona és a Volkswagen Arteon is.
A legkelendőbb villanyautó a Nissan Leaf, tavaly összesítettben is az 56. helyre jutott
A táblázatban nem látható, de nőtt az elektromos autók részaránya, összesen 1300 kelt el, közülük 627 példányos (az előző évinek csaknem háromszorosát jelentő) eladással magasan az új Nissan Leaf a kategóriavezető, de az összesített listán is az 56. helyen áll a tisztán elektromos modell, s idén már jó eséllyel a top 50-be is be fog kerülni. Leafből tavaly egyébként már az ezredik hazai példányt is átadták - ha csak lassacskán is, de folyamatosan nő a villanyautók aránya. A piac ugyanakkor nem tekinthető környezettudatosnak, a szabadidő-autók piacrésze több mint tizedével, 37,4 százalékra nőtt. Némi józanodásra (és a magánvásárlók visszatérésére) utal ugyanakkor, hogy hajszálnyit a miniautók - marginális - szegmense is bővült, már az eladások 3,05 százalékát adják.
A kifejezetten az új személyautókra vonatkozó elemzést hamarosan folytatjuk az egyéb szegmensekkel.